Bittersweet memories (mióta elmentél...)

Sziasztok!
Hát igen...volt egy idő, mikor sokat néztem az ID discovery-n az Eltűnt c. sorozatot. Innen az ihlet.

Szerző:          xxslashxx

Cím:             Bittersweet memories (mióta elmentél...)
Korhatár:     12

Szereplők:    Andreas, Tom, Original Male Character, Original Female Character

Műfaj:          slash

Figyelmeztetések: F/F, trágár beszéd, túlzott romantika, szomorú befejezés, szereplő halála
Publikálva:  2011. szeptember 3.

Where are you now
Are you lost
Will I find you again
Are you alone
Are you afraid
Are you searching for me
Why did you go I had to stay
Now I'm reaching for you
Will you wait, will you wait
Will I see you again
Szeptember elseje...Andreas félig nyitott szemmel meredt az éjjeliszekrényén lévő naptárra és különös kételyek járták át. Tavaly ilyenkor nem bírt felkelni, tizenegy óráig feküdt az ágyában, dühöngött és zokogott, aztán délutánra össze szedte magát, hogy kívülről ne látszódjék rajta mit is érez, de belül tombolt...Fura, most semmi ilyen nem kavargott benne, sőt semmi sem. Nem érzett késztetést kiborulásra, sírásra, rémisztően üres volt a lelke. A szobája falán ketyegő óra reggel nyolcat mutatott, de Andreas nem bírt tovább feküdni. Feltápászkodott, majd a fürdőszobába indult. Egy frissítő zuhany, fog mosás után, felöltözve lépkedett le a lépcsőn tágas házuk amerikai konyhájába. A szülei a konyha asztalnál ültek és némán néztek rá. Andreas biccentett, mintegy köszönés képp, majd levágódott a székre és kávét töltött magának, aztán elvett egy pirítóst az asztal közepén álló tálcáról. Érezte magán apja és anyja kérdő tekintetét, de csak némán evett tovább és szemei a kék-fehér kockás abroszra fókuszáltak. Tavaly ilyenkor nem így történt, akkor nem evett egész nap egy falatot sem, a tavalyelőttje meg ennél is szörnyűbb volt. Elképedt szülei most valami hasonlóra számíthattak mint egy éve, ezért néztek úgy egy szem fiukra, mint egy földön kívülire.

- Jól vagy ? - kérdezte halkan édesanyja, de Andreas csak hümmögött válasz helyett. Gyorsan magába gyűrte a pirítóst, egy szuszra megitta a kávéját, és felpattant az asztaltól. A éles tekintetek szinte már széthasogatták belülről. A tányért és poharat a mosogatóba helyezte és a szobája felé indult. Látta, hogy anyja megböki az apját, aki nagy sóhajjal kísérve utána szólt.

- Szeptember elseje van...

Andreas már a lépcsőfordulóban volt. Megállt  egy helyben és csak úgy fél szemmel tekintett aggódó szüleire. Apja hangja félelmet sugárzott. Tudták már milyen, ha fiuk kivetkőzik magából, ha csak ordít és teljesen részegen fetreng a földön, miközben egy nevet ismételget egyre csak. Tudták, milyen, ha nem bírnak vele, ha minden segítséget elutasít, ha agresszív és ha csak a kiérkező mentősök bírják megfékezni nyugtató injekcióval. Pont egy éve megtapasztalták, Andreas pedig tudta, milyen az ha félnek, mert most is ez látszódott rajtuk.

- Tudom apa...De az élet megy tovább, te mondtad. - idézte Andreas keserű mosollyal az arcán apja szavait, aki szintén elmosolyodott, de körülbelül úgy, mint aki citromba harapott.

- Persze...persze..- ismételgette és bele ivott a teájába.

- Felmehetek ? - lépett egy lépcsőt előre Andreas.

- Menj csak. - bólintott szelíden az édesanyja. Andreas pedig villám gyorsan a szobája felé vette az irányt. Becsukta maga mögött az ajtót és bekapcsolt egy kis zenét, majd elterülve az ágyon, hagyta hogy magukkal sodorják az emlékek.

Itt született Loitschében, és itt is töltötte egyhangú élete egyforma napjait, iskolába járt, bandázott, rosszalkodott, ahogy az itt lakók valamennyien. Nem szerette az iskolát, viszont remek barátokra talált a Kaulitz ikrek személyében, akikkel az első osztály legelső napjától kezdve össze tartottak. Együtt nőttek fel és általános iskola után mindannyian a magdeburgi gimnáziumba mentek tovább tanulni. A sors kegyes volt hozzájuk, ott is osztály társak lettek. Míg Tommal jókat lehetett nevetni, csajokról beszélni, addig Billel valami egészen más kötelék alakult ki köztük. Egy szoros kapocs. Számítottak egymásra, minden szabad percüket egymással töltötték, ahogyan minden titkukat megosztották a másikkal. És volt köztük még valami...valami szikrázás... Andreas bele szédült, ha Bill szemébe nézett, ha a hangját hallotta, ha látta reggelente a buszmegállóban felé igyekezni. A szíve mindig heves dobogásba kezdett, ha a mobilja kijelzőjén Bill neve villogott, vagy ha késő éjszaka sms-t kapott tőle. Billel még az unalmas napok is izgalmasak voltak, vele még egy rossz pillanat is csodálatossá vált. És Andreas álmodozott, hogy túllép a normális dolgok határán, bevallja Billnek zavaros érzelmeit, és barátja mindent viszonozni fog. De nem tette, ahogy Bill sem lépett irányába semmit. A kapcsolatuk jóval több volt mint szimpla barátság, ez látszott, mind ahányszor egymásra néztek, de úgy tűnt, ezt egyikük sem képes kinyilatkozni. Andreas élte az életét, mert élnie kellett, eljárt bulizni Tommal. És persze lettek barátnői, egy-két-három hétig, sosem tovább. Mindenkiben azt a szédülést kereste amit Bill Kaulitznál tapasztalt, de soha egyik lány sem tudott úgy hatni rá mint loitschei barátja.

Az a nap...Az a szeptember elseje, mikor Bill tizenhat éves lett, változtatott meg mindent Andreas életében. Bill korán ébresztette egy telefonhívással. A hangja elcsuklott az izgalomtól, alig bírta kinyögni mit akar. Nem rég kapott jogosítványt és most végre Gordon megengedte, hogy vezesse a családi autót. Megkérte Andreast, tartson vele egy kis autókázásra. Andreas kapott az alkalmon és rövidesen már Bill mellett ült a szürke Audiban. Bill ezerrel pörgött, már alig várta az esti születésnapi partit, csak beszélt és beszélt, Andreas meg hallgatta, miközben barátja gyönyörű arcát bámulta és azt kívánta, hogy ez az autó út jó sokáig tartson. Elhagyták Loitsche határát és leparkoltak egy távol eső részen. Aztán csak ültek és mindketten nézték az autó műszerfalát. A rádióból Die Ärzte szólt és minden olyan bonyolultnak látszott. Nem beszéltek, csak néha egymásra pillantottak, ezer kimondatlan kérdéssel a szemükben és azok a bizonyos szikrák mindennél jobban pattogtak körülöttük.

- Boldog születésnapot ! - mondta halkan Andreas. Bill mosolygott és a következő pillanatban, már érezte a fiú ajkát az övéhez tapadni. És nem ellenkezett, hiszen erre várt hosszú hónapok óta. És tudta, egyszer meg fog történni, de azt nem sejtette, hogy ilyen édes és gyönyörű lesz, hogy felülmúlja minden fantáziálását. Csak csókolóztak kifulladásig, mintha sosem találkoztak volna, mintha minden perc pocsékolás lenne, amit nem egymással töltenek. Aztán megszólalt Bill mobilja és zihálva váltak el egymástól. Andreas ajka szinte perzselt a csóktól és egész életében nem érzett akkora vágyakozást senki iránt, mint azokban a percekben. Levegőért kapkodva várta mi fog történni, a kíváncsiság majd szétvetette. De a realitás beárnyékolta a dolgokat, Billt az édesanyja hívta és megkérte, hogy ugorjon már be a közeli vegyes boltba egy-két hozzá valóért a szülinapi tortához. A mámoros hangulat oda veszett.

- Nem is tudom mit mondjak...- szólalt meg Andreas zavartan.

Bill keze a kormányon volt, de nem indította be az autót. A szemei lelkesen csillogtak.

- Ne mondj semmit, csak gyere el este a születésnapi partira és legyél velem !

- Csak mi ketten ? - döbbent meg Andreas.

Bill bólogatott.

- Eljöhetünk újra ide. Ha te is szeretnéd...

- Szeretném ! - vágott közbe türelmetlenségtől remegő hangon Andreas.

Bill újra hozzá hajolt és egy apró csókot adott a szájára. Andreas hatalmas sóhajjal túrt barátja sötét hajába. A szíve ki akart szakadni a helyéről és hajtotta volna az időt, hogy este legyen.

Bill kirakta Andreast a házukhoz nem messze, pár másodpercig csak nézték egymást az autó ablakán át, majd Bill mondott valamit, amit Andreas az autó motorjának zúgásától nem hallott, de azért hevesen bólogatott. Bill mosolygott, intett és elrobogott. Andreas pedig haza ment és egész délután egy különös világban érezte magát, hiszen legtitkosabb vágya teljesült, megcsókolta azt, akit mindig is akart, szavak nélkül adta Bill tudtára mit is érez. És ez olyan csodálatos volt ! Izgatottan készült az esti össze jövetelre. Éppen Bill ajándékát csomagolta, mikor is este hét körül aggasztó hívást kapott az ikrek anyjától Simone-tól, aki rajta kereste Billt. Hamarosan kiderült, hogy miután Bill elhajtott a kocsival a vegyesbolt irányába, egyszerűen nyoma veszett, nem jelentkezett és édesanyja többszöri telefon hívására sem reagált. Andreason végig söpört a kétség és az aggodalom. Hiszen az reggel volt ! Mi történhetett Billel ? Hova tűnhetett ? Átrohant a Kaulitz házba és remélte, hogy Bill közben előkerül, de sajnos csak az ideges rokonokat és barátokat találta, akik teljes díszben várták haza az egyik ünnepeltet. Simone felhívta az ikrek apját, hátha Bill hozzá autózott el a friss jogosítványával, de sajnos ő sem tudott fia hollétéről.

Kis idő múlva, mindenki Bill keresésére indult, átfésültek mindent, de nem akadtak a nyomára. Viszont az egyik rokon döbbenetes híreket hozott. A falu határának egy erdős részén, ráakadt a család üresen álló autójára, amit Bill vitt el reggel. Az autóban volt Bill telefonja, pénze és iratai, a jármű ajtajai tárva nyitva. Mintha Bill csak egy percre kiszállt volna belőle. Andreason végig futott a bénító rémület, ugyanezt látta Bill ikrén és a család tagokon, barátokon is. Egy borzasztóan lassan vánszorgó éjszaka után Simone és Gordon bejelentést tettek a rendőrségen Bill eltűnése ügyében. Kihallgatták Andreast is, hiszen ő látta utoljára Billt, aztán megkezdődött a mindenre kiterjedő keresés. Bill eltűnésének híre gyorsan terjedt a faluban és már mindenki arról beszélt, hova és hogyan tűnhetett el a fiú nyomtalanul. Mindeközben elindult az új iskola év és Andreasnak, bármennyire is tiltakozott ellene, be kellett járnia tanulni. A szíve fájdalmasan csavarodott össze, mindahányszor Bill üres helyére nézett. Pár hét reménykedve várakozás és ugyanennyi eredménytelen keresés után Tom is megjelent az intézményben és igyekezett lefoglalni magát a tanulással. Andreas próbált lelket önteni belé és közben magát is tartani, de nehéz volt úgy biztatni barátját, hogy ő maga is halálosan félt. Az iskolában ment a pletyka, minduntalan faggatták Tomot, aki egy idő után nem bírta és átiratkozott egy másik magdeburgi iskolába. Így Andreasnak egyedül kellett szembe néznie nap mint nap Bill hiányával, ami egyre jobban mardosta. Gyártotta az elméleteket, vajon mi történhetett azon a napon, de választ nem adott rá senki sem. Magától ment el a barátja, mindent és mindenkit hátra hagyva ? Ha igen, miért, hiszen látszólag mindene megvolt ? Vagy kényszerítették ? Bill túl szép volt, túl feltűnő, talán valaki szemet vetett rá, rosszat akart neki. Hol lehet most ? Mire gondolhat ? Láthatja e még valaha ?

Akkorra már a tv csatornák, rádió állomások és újságok is hírt adtak Bill nyom nélküli eltűnéséről, nagyban folyt a kutatás, sajnos nyomok, szemtanúk nélkül.

Teltek a napok és nem jött változás. Andreas mégis várt, hol kitartóan, hol lázadozva és magában tolta ki a határokat. Csak karácsonyig kerüljön elő Bill, csak újévig, csak húsvétig...De Bill nem lett meg. A hétköznapok pedig lassan váltva egymást, a feledés homályába mosták az ügyet. Bill eltűnésének egy éves évfordulóján, ami az ikrek tizenhetedik születésnapja volt, Andreas úgy ébredt, hogy mindennél jobban hiányzik neki Bill. Az a csók, amit akkor kapott tőle, mintha még mindig, ott égett volna az ajkán, a teste bele borzongott az emlékekbe és vágy járta át mindenét. És akkor reggel ráébredt, hogy háromszázhatvanöt napja nem látta Billt, addig nem számolta, de a születésnapján ránehezedett ez a tudat. Egész nap őrlődött, dühös volt a világra, hol sírt, hol pedig addig ütötte a falat, amíg a keze bele nem sajdult. Aztán eljött az este és megjelent Tom szomorú mosollyal az arcán. Nem mondott semmit, ahogy Andreas sem. Bebuszoztak Magdeburgba, ahol várták már őket a haverok mindenféle italokkal. Megemlékeztek Billről és közben csak ittak, majd teljesen részegen ordítoztak a városka utcáin. Akkor Andreas minden gondjáról elfeledkezett, a töménytelen mennyiségű alkohol rózsaszín ködöt varázsolt a fejébe, de csak addig amíg haza nem ért és a szülei felelősségre nem vonták a viselkedése miatt.

- Nem teheted ezt magaddal Bill miatt ! Akármennyire is kedvelted őt, már nincs köztünk és az élet megy tovább !

- Hogy mondhatod ezt ? - kérdezte sírásba csukló hangon Andreas.

- Ez csak a realitás, amit neked is sejtened kellene, ha a szíved mélyére néznél ! Légy észnél Andreas és ne csinálj hülyeséget...

Ekkor valami elpattant Andreasnál, elpattant és darabokra tört, mert neki ugrott az apjának és a földre teperte, majd a konyhaszekrényben lévő drága porcelán tányérokat kezdte egyesével a falhoz csapkodni. Apja orvosért telefonált, édesanyja pedig tehetetlenül sikoltozott.és kirohant a kertbe, ott várta meg, míg a mentők kiérkeznek.

Az után a szörnyű éjszaka után ismét egyhangú napok jöttek. Karácsony előtt pedig a váratlan hír, Simone és Gordon eladták a házat és viharos gyorsasággal Magdeburgba költöztek, mivel Tom úgyis egy magdeburgi gimnáziumban tanult, nem látták értelmét tovább Loitschében maradni. Andreas felháborodott, hiszen még élt benne a remény, hogy Bill vissza tér. És mit szól majd, ha idegeneket lát a házban, ahol a családjával lakott ? Igen, ő még reménykedett, de Bill szülei már nem, ahogy talán Tom sem, mert februárban elhatározta, hogy ott hagyja a sulit és Münchenben próbál szerencsét. Elhatározását tett követte, úgy ment el, hogy alig búcsúzott és Andreas azóta nem is látta, igaz interneten keresztül tartották a kapcsolatot havi egy-két email, sms keretében, amikből úgy látszott, Tom jól érzi magát, talált állást egy gyors étteremben és lett barátnője is. Minden olyan volt látszatra, mintha rendben lenne így a világ. Egyedül csak Andreas nem tudott megnyugodni, új életet kezdeni. Egyre csak várt valamire. Egy jelre. Vagy magára a csodára. Már néha ő sem tudta, de mindenütt és mindig Billt kereste, ha látott hasonlót rögtön oda rohant, megszólította, aztán keservesen csalódott persze. Így teltek a napjai, nem engedett közel magához senkit, magányos volt és kapaszkodott a reményekbe, hogy láthatja még Billt.

Halk kopogást hallott ekkor és az emlékek egy csapásra szerte foszlottak. Édesanyja nézett be a szobája ajtaján. Andreas kérdőn bámult rá, mire az asszony zavarba jött.

- Látogatód érkezett. - jelentette be alig hallhatóan.

- És kicsoda ? - meresztett nagy szemeket Andreas. Nem várt vendéget és nem is nagyon jártak hozzá barátok, hiszen akik számítottak neki, már nem voltak mellette.

Édesanyja eddig halványan mosolygó arca borúsra változott.

- Tom Kaulitz. - válaszolta fojtott hangon, mintha nem örülne a dolognak. Andreas érezte, hogy elönti a melegség. Február vége óta nem találkozott Tommal, nagyon meglepte, hogy most eljött hozzá.

- Te jó ég ! És hol van ? - kérdezte.

- Nem akart bejönni, azt mondta megvár a kertben. - felelte édesanyja.

Andreas felpattant az ágyról, lekapcsolta a cd lejátszóját.

- Mond meg neki, hogy rögtön megyek. - kérte anyját, aki bólintott és a földszintre indult.

Andreas gyorsan magára kapott egy tiszta pólót, fekete farmert és szintén fekete kapucnis pulóvert, belebújt a cipőjébe, eligazgatta kócosan álló haját, majd rohant is lefele a lépcsőn. Apja egy újság mögé bújva figyelte őt, anyja pedig a konyha asztalnál ülve.

- Elmész ? - kérdezte mikor látta, hogy Andreas készülődik.

- Igen. Egy kicsit. - felelt Andeas és már kifele igyekezett.

- Vigyázz magadra ! - szólt utána az anyja vészjósló hangon. Andreas nem értette miért mondja ezt, de bólintott.

- Sziasztok ! - és kilépett a kertbe. A lábai remegtek és a gyomrába is idegesség hatolt, ahogy a vörös térköveken ment, egyenesen régen látott barátja felé. Tom két dísz fa között ácsorgott cigarettázva. Szemén napszemüveg. Divatos kockás ing és bő szabású nadrág volt rajta. Majdnem teljesen úgy festett, mint régen. De azért már fel fedezhető volt rajta némi férfiasság, mintha a kisfiús vonások örökre a múltba vesztek volna.

- Szia te nagykorú ! Isten éltessen ! - kiáltott oda kedélyesnek tűnően Andreas, de a hangja megcsuklott. A sírás szorongatta, hogy csak Tomnak mondhatja ezeket a szavakat.

Tom arca felderült, amikor megpillantotta Andreast, oda lépett hozzá és megölelte.

- Hé, haver...- mosolygott szélesen és nem akart engedni a szorításából jó pár percig.

- Hogy hogy te itt ? - tárta szét csodálkozva a karjait Andreas, miután kibontakozott Tom öleléséből.

- Haza ugrottam pár napra Magdeburgba, mert anyámék szülinapi össze jövetelt szerveznek, meg amúgy is jó ideje tervezem már, hogy meglátogatlak. Látom, Loitschében nem változott semmi. És te jól nézel ki. - veregette meg Andreas hátát Tom.

- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. - mondta Andreas.

- Nincs kedved kocsikázni kicsit ? Dumálhatnánk. Kint áll a járgányom. - mutatott a kerítésen túlra Tom.

- Szívesen. - vágta rá Andreas.

- Remek. - és Tom már indult is a kijárat felé. Andreas gyorsan követte. Vadonat új fekete Cadillac Escalade parkolt a ház előtt, Andreasnak le esett az álla a jármű láttán.

- Ez a nem semmi...- dadogta miközben végig simított az autó ajtaján.

- Ugye...- helyeselt Tom és eldobva a cigi csikket, kinyitotta a kocsi ajtaját.

- Ezt most kaptad a szüleidtől ? - kérdezte kicsit irigykedve Andreas, majd bepattant Tom mellé. Soha sem ült még ilyen szép autóban, látszott hogy egy vagyonba került. Hirtelen túl ósdinak és túl vidékinek gondolta magát Tom mellett.

- Dehogy ! Ilyet nem nagyon tudnának venni, tudod...bérből és fizetésből élnek ! - vigyorgott Tom.

- Akkor honnan volt rá pénzed ? - csodálkozott Andreas.

- Az a helyzet, hogy már nem gyorséttermi csicska vagyok. Az nem nekem való. De bele futottam egy tök jó projectbe, pár haverral össze hoztunk egy jó kis együttest, baromi sok erőm és energiám benne fekszik, de úgy érzem kezd beindulni a szekerünk, egy csomó fellépésünk lesz még idén. Ha akarod te is eljöhetsz megnézni minket. - pillantott barátjára Tom.

Andreas bizonytalanul vállat vont.

- Majd egyszer...

Tom beindította a motort.

- Ez a beszéd ! Most pedig nézd meg mit tud ez a csoda kocsi !

Hamarosan már az utakat szelték, mialatt szólt a zene a rádióból. Andreasban önkéntelenül is a két évvel ezelőtti találkája ugrott be, hiszen majdnem minden ugyanolyan volt, kivéve, hogy akkor Bill volt a társasága. Elmosolyodott és csak nézett ki az autó ablakán az elsuhanó tájakra.

Tom ki autózott a faluból és megállt egy néptelen bekötő úton. Andreas gyomra össze ugrott, majdnem hogy ugyanarra parkolt le, ahol a testvére pontosan két évvel ezelőtt.

- Vélemény ? - bökte oldalba hirtelen Tom.

- Ja...nagyon jó az autód...- nyögte Andreas felocsúdva kábulatából.

Tom újabb cigire gyújtott, majd hátra dőlt az ülésben.

- És most mesélj, hogy telnek a napjaid...

Andreas hirtelen zavarba jött. Nem nagyon volt mondani valója, igazából semmi érdemleges nem történt vele február óta. Minden idejét a suli tette ki, na meg hogy várta vissza Billt.

- Semmi különös, megvagyok. Minden oké. Mesélj te inkább, neked biztos izgalmasabb Münchenben. Megvan még a barátnőd ? - kérdezte.

- Á, dehogy ! Azóta már újabb csaj van a láthatáron ! A neve Sabine, huszonegy éves, jól néz ki és az ágyban is virtuóz.  Okosnak nem mondanám, de amúgy sem Nobel díjra akarom felterjeszteni...- vihogta Tom.

Andreas a fejét csóválta.

- Te javíthatatlan vagy...

- Neked nincs csajod ? - érdeklődött Tom.

- Nincs. - válaszolta Andreas szűkszavúan. Megkörnyékezte pár lány mostanában is, de mindenkit elutasított, nem keresett senkit, nem volt szüksége senkire sem.

- És pasid ? - kíváncsiskodott Tom halálos nyugalommal, mintha egy esetleges igen válasz sem lepné meg.

- Hé, Tom ! - kiáltott fel Andreas és a szíve nagyot dobbant. Elöntötte a veríték.

- Most mi van ? Én nem tudhatom...Amúgy meg sejtettem mindig is, hogy volt köztetek valami az öcsémmel...

- Bill...- sóhajtott hatalmasat Andreas és csodálkozott, hogy most került először szóba Tom ikrének neve.

- És igazam van ugye ? - vigyorgott szemtelenül Tom.

Andreas fülig vörösödött, de hevesen rázta a fejét.

- Bill és én csak barátok voltunk.

Ellenkezése elég gyengére sikeredett, mert Tom gúnyosan ingatta a fejét.

- Aha, persze, ezt annak mond aki elhiszi...messziről sütött rólatok, hogy bejöttök egymásnak...

- Hülyeség ! - vágott közbe Andreas és alig jött ki hang a torkán.

- Tudod mit, nem érdekel mit csináltatok Billel. Kurvára hálás vagyok, hogy megszépítetted a napjait...- zárta le a vitát Tom. Andreasnak könny szökött a szemébe Tom őszinte megnyilvánulásától. Zavarában a kocsi kormányát kezdte nézegetni, aztán a drága cd lejátszót, a tiszta műszerfalat és a karcolás mentes ablakot. Tom kidobta a csikket az ablakon és csak nézett maga elé, látszott, hogy gondolkodik valamin.

- Olyan hihetetlen, hogy pont ma két éve tűnt el. Sokszor eszembe jut, vajon hogy nézne ki, milyen lenne, ha ez az egész meg sem történik...- jegyezte meg egyszer csak halkan.

- Szerinted életben van még ? - tette fel a magának is ezerszer feltett kérdést Andreas és össze szűkült gyomorral várta a választ. Tom matatott valamit az autó rádión, áttekert egy másik csatornára, aztán vissza dőlt az ülésbe.

- Szeretném azt hinni...de szerintem már nem...túlon-túl sok idő telt el amióta eltűnt és ha csak úgy lelépett volna, biztosan értesít valakit, legalább anyát, vagy apát. Ha pedig bűncselekmény van a háttérben, nos...csak azt remélem nem szenvedett sokat...

- Olyan rossz nélküle, kurvára hiányzik ! - Andreas lecsukta a szemét és érezte előtörni a forró könnyeket. Dühösen az ablak fele nézett, hogy Tom ne lássa a sírását. Csak szipogott nagyokat és olyan volt, mintha mázsás súly lenne a tüdején. Tom végig simított a karján.

- Hidd el Andy, nekem is hiányzik és örökké hiányozni is fog. Olyan kibaszott nehéz ez...- mondta szelíd hangon vigasztalóan, majd levette szeméről a napszemüveget és Andreas megdöbbenve látta, hogy Tom szemei is könnyesen ragyognak. Ez megnyugvással töltötte el, már nem is szégyellte a saját könnyeit. Tom magához húzta, hogy megölelje.

- Na gyere haver, ne sírj, Bill sem örülne, ha így látna...- motyogta kedvesen. Andreas pedig szorosan ölelte.

- Olyan jó, hogy eljöttél ma. Végre valaki, aki legalább annyira szerette Billt mint én...- suttogta.

- De hiszen téged is szeretlek ! Fel a fejjel ! - biztatta Tom Andreast, aki még mindig a könnyein át látta barátja arcát. Tom már mosolygott, még ha szomorúan is, de próbált erőt adni neki.

- Most úgy mosolyogsz mint Bill...- törölgette a szemét Andreas.

- Hát ikrek vagyunk, van egy kicsi hasonlóság.- grimaszolt Tom. Andreas nem szólt erre semmit, csak nézte Tom arcát, a szemeit, amik ugyanolyan fénnyel csillogtak, mint a testvérének, a száját, amiben kihívóan ragyogott a piercing karika. Beszívta Tom illatát és heves szívdobogással töltötte el a fiú közelsége. Tom észlelhette a pillantásokat, mert kezdte kellemetlenül érezni magát és igyekezett kibontakozni Andreas kezei közül.

- Ha gondolod, indulhatunk...- mondta és a szemei az autó ülést pásztázták.

- Maradjunk még ! - kérte Andreas és maga sem tudta, mi ütött belé, hirtelen Tom ajkához hajolt és megcsókolta. Épp hogy egy pillanat volt, de tökéletesen megzavarta. Villám csapás szerűen vissza tért a múlt.

- Bill...- suttogta Andreas kábultan, de Tom vele ellentétben nagyon is eszénél volt, mert ingerülten tolta el magától Andreast.

- Hé Andy, mi ütött beléd ? - fortyant fel.

Andreas megilletődve kapkodta a fejét.

- Mi van veled ? - kiáltott rá Tom.

- Nem tudom...- sóhajtotta Andreas.

Tom vérvörös arccal, dühösen törölgette a száját.

- Elhiszem, hogy meg vagy zavarodva, de én nem Bill vagyok az Istenért ! - morogta felháborodva.

Andreas beharapta az ajkát. Való igaz...Tom nem Bill. Sosem volt és soha nem is lesz...Még akkor sem, ha ugyanolyan észvesztően mosolyog, ugyanolyan édes az ajka mint Billnek, vagy ugyanolyan láng világít a barna szemeiben. Tom csak egy jó barát, Bill pedig...minden más, ami jó ezen a világon...

Andreas erőtlenül dőlt hátra.

- Bocsáss meg ! Egy akkora kretén vagyok ! - kérte színtelen hangon.

Tom káromkodva cigaretta után kutatott a zsebeiben, majd mikor nagy nehezen rátalált, gyorsan rá is gyújtott.

- Okés Andy, semmi gáz...- fújta ki a füstöt, majd beindította a kocsit.

Az úton végig néma csendben voltak, csak a rádióból áramlott valami zene, de Andreas nem hallotta mi. Nem figyelt, gondolatai teljesen elragadták. Nézte az elsuhanó, őszi színbe öltözött fákat és elképzelte magát alattuk Billel sétálni. Arra eszmélt fel, hogy Tom leállítja az autó motorját. A házuk előtt voltak.

- Megérkeztünk. - mondta Tom.

Andreas bólintott.

- Örülök hogy láttalak, jó volt találkozni és kérlek ne haragudj azért, ami az előbb történt...- szabadkozott.

Tom felnevetett.

- Mondtam már, hogy nincs baj !

És csakugyan megbocsátóan csengett a hangja.

- Köszönöm. - hálálkodott Andreas és kiszállt az autóból. Néhány másodpercig szótlanul bámult Tomra, aki megköszörülte a torkát és átszellemült arccal megszólalt.

- Az élet néha olyan hülye helyzetekbe sodor bennünket és nem mindig vagyunk urai a cselekedetünknek, de a barátságunk elbír ennyit szerintem...Szóval ne aggódj ilyeneken...Én mindig a barátod leszek.

- Jó ezt hallani. - tett néhány lépést Andreas, majd megtorpant és hátra sandított. Tom a kocsiból nézte őt.

- Este tartjuk a születésnapi partimat, ott lesz egy csomó haver, ha gondolod ugorj el te is, számítok rád ! - mondta még. Andreas vállat vont.

- Meglátom ! - indult el a házhoz vezető úton. Tom megvárta míg megállt a kapu előtt, majd dudált egyet és elviharzott. Andreas pedig kinyitotta a ház kapuját és beballagott. Olyan erőtlennek érezte magát, mintha minden lépése egy örökké valóság lenne. A házba érve csend fogadta. Ledobta a kulcsokat az asztalra, ahol egy cetli várta, amit édesanyja írt.

APÁDDAL ELMENTÜNK BEVÁSÁROLNI, FÉL ÓRA ÉS JÖVÜNK !

Andreas elolvasta a neki írt sorokat, majd lerogyott a kanapéra. Jó lett volna most nem egyedül lenni. Nem esett jól neki az magány. Talán mostanában mindent rosszul csinált, elmarta maga mellől az embereket. Azt hitte nem kellenek barátok, hogy pont jó ez így és egyre csak egy illúziót, egy déli bábot kergetett azzal, hogy Billt várta. Lehet, hogy Tomnak igaza volt és Bill már tényleg soha többet nem kerül elő ?! Nem értette  magát, miért nem akar erre ráeszmélni ?!

- Bill... - mondta ki a számára mindennél kedvesebb nevet, ahogy már több ezerszer kimondta az egyedüllét óráiban.

Apja bárszekrényéhez ment, egy félig tele üveg rumot vett elő, meg egy poharat, majd meggondolta magát és inkább csak úgy üvegből ivott. Nyelte a kortyokat, egymás után sokat, aztán köhögve vette el a szája elől az italos üveget. Csendes fény ragyogta be a nappalit megnyugtató arany színeivel, Andreas hunyorogva nézte az árnyak játékát a hatalmas ablak előtt.

- Bill, rettenetesen rossz nélküled...- suttogott, majd üveggel a kezében, apja dolgozó szobája felé tartott. Tudta mit keres és tudta azt is, hol találja meg amire szüksége van. Remegő kezekkel tépte fel az íróasztal fiókját, ahol a hivatalos íratok, számla értesítők alatt megtalálta a fekete dobozt. Az asztalra fektette és kinyitotta. Apja 9 mm-es fegyvere meredt rá a dobozból szinte vádlóan. Andreas csak nézte a félelmetes tárgyat. Gyorsan ivott még egy kortyot a rumból, majd magához vette a pisztolyt. Nehéz volt és hideg tapintású, Andreas fázni kezdett tőle. Mégsem rakta a helyére, hanem elindult vele az emeletre a szobája felé. Amióta Bill eltűnt, a szobája volt az egyetlen menedéke, ahol az emlékek megelevenedtek, szinte film szerűen peregtek a szeme előtt, ha be tette a lejátszóba Bill kedvenc dalait, vagy eszébe jutottak a dolgok amik érdekelték őket, amiken nevettek vagy éppen szomorkodtak. És ott voltak a fényképek, amiket unalmukban készítettek Billék házában és Loitsche utcáin. Andreas bekapcsolta a cd lejátszót és hangosan felcsendült a Die Ärzte egyik dala, pont úgy mint régen. Aztán előhúzott egy nagyobb méretű zöld borítós fénykép albumot. Leült az íróasztalához és felütötte a vastag könyvszerű fényképtartót. Rögtön az első oldalon Bill mosolygó arca került a szeme elé és a szíve megtelt keserű fájdalommal. Tovább lapozott, újabb képek Billről, majd még tovább és ismét csak Billt ábrázoló fotókba botlott. Akármit csinált a gondolatai, cselekedetei folyamatosan barátja körül forogtak, Bill volt az ő rögeszméje és ezen soha nem lehet változtatni. Mert nem akarja. Még akkor sem, ha Bill már valóban nem lesz mellette, nem beszélhetnek, nem érintheti és csókolhatja meg.

- Még most is kívánlak...- sóhajtott fel elkeseredetten.

Hányszor gondolta tovább a két évvel ezelőtti szeptember elsejét, hogy mi lett volna, ha leszáll az éjszaka és kettesben maradhatott volna Billel. Egyszerre futott végig a hátán a hideg és a beteljesületlen vágyakozás forrósága. Majd könnyek homályosították el a szemét. Nem akart mást csak Bill ölelésében megpihenni, újra fürdeni a közöttük lévő szikrázásban.

- Szeretlek Bill. - Andreas arcán végig folyt egy könny csepp, egyenesen Bill egyik fényképére.

- Mindent oda adnék ha újra láthatnálak...- Andreas megragadta a pisztolyt és egyenesen a halántékához tartotta. A könnyei patakokban folytak és egész testében remegett.

- Nem akarom tovább csinálni nélküled. Hol vagy Bill ?! Merre vagy ?! - kérdezte, de a hangját elnyelte az üvöltő zene.

Mérhetetlen bánat hasított végig rajta. Ebben a fájdalomban volt mindig része, mikor éjszakákon át nem tudott aludni és csak az ablak felé pillantgatott várva a megváltó hajnalt, vagy amikor az utcán ment és szemével folyton Billt kereste, de nem találta soha sehol. Andreas jó szorosan becsukta a szemét. Tudta, apja egy golyót mindig tart a tárban, és az a végzete. Mert a szíve már csak látszólag dobogott, minden darabja örökre ott ragadt Loitsche határában, abban a szürke Audiban, Bill karjai közt és ajkán. És mikor Bill köddé vált, Andreas élete is úgy tűnt el fokozatosan a semmibe, úgy lett értelmetlen.

- Találkozunk...- mondta még könnyein át és egy pillanatra Bill fotójára nézett. Hirtelen eszébe jutottak a szülei, a számára tökéletes házaspár, akik mindig a jóra nevelték és akik iránt hatalmas tiszteletet, szeretetet érzett, örök hálát, mindazért amit tőlük kapott. Most mégis rossz fiuk lesz, csalódást okoz majd nekik. De nem tehet róla. A szerelem már csak ilyen, veszélyes, gyakran halálos méreg.

- Bocsássatok meg ! - zokogta és meghúzta a ravaszt. Lövés dördült el a szoba falai között, még a hangos zene sem tudta elnyomni. Szinte visszahangzott és Bill mosolygó fényképét Andreas vére festette vörösre.

483 (and the sex and the drugs and the complications)

Sziasztok!

Tudom, nagyon régen jártam itt, és régen volt friss a másikban is, de túl vagyok egy költözésen és most annak az "utómunkáiban" vesztem el totálisan, de ígérem, hamarosan bele kezdek az új részbe a másik blogomon.
Jó pihenést mindenkinek a hosszú hétvégére :*

Szerző:           xxslashxx

Cím:               483 (and the sex and the drugs and the complications)
Korhatár:      16

Szereplők:      Bill, Tom, Georg, Gustav, David

Műfaj:            slash, twincest

Figyelmeztetések:F/F, szexjelenet, trágár beszéd
Publikálva:      2011. január 20.

Gustav türelmetlenül szobrozott az ablak mellett és a félrehúzott függöny mögül kémlelte a környéket.

Késő estére járt. Az elegáns zöldövezeti villasoron a zajok elhalkultak, a fények kihunytak.

- Szerintetek David ide ér még ma ? - kérdezte hátra sem nézve.

- Ha azt mondta jön, akkor biztos jön. - felelte Georg.

- De mégis mikor ? Már vagy három órája itt kellene lennie ! - mérgelődött Gustav.

- Most mit izgulsz, vagy talán fellőtte anyuka a pizsamát ? - vihogott Tom a fürdőszoba felől.

- Jaj dugulj már el Kaulitz, nem vagyok vevő a szellemeskedésedre ! Utálok várni... - morgott Gustav.

Akkor már kora délután óta voltak David stúdió lakásában, ahova a manager hívta őket megbeszélésre, de alig hogy a fiúk odaértek, Davidak el kellett mennie valahova. Bár ígérte, hogy siet vissza, ez estére sem történt meg. A négy srác pedig kezdett unatkozni. Nem kötötte le őket a zene és a tv sem. Megunták az egy helyben ücsörgést és elkezdték felfedezni a luxus lakást. Először csak a hűtőből szolgálták ki magukat, később már a bárszekrényből is. Sőt, Tom ennél is tovább ment, mert egy maréknyi gyógyszert dobott az üveg dohányzó asztalra.

- Ez meg mi ? - bámult rá kikerekedett szemekkel Bill.

- Minek látszik ? - kérdezett vissza Tom.

Georg kezébe vett pár dobozt.

- Lássuk csak, altató, nyugtató, feszültség oldó...David narkomán !

- Ne tudjátok meg, a szekrényben még síkosítót is találtam ! - röhögött Tom.

- Az minek neked ? - Gustav az asztalhoz ballagott és ő is szemügyre vette a különféle gyógyszereket.

- Nekem nem kell, de esetleg te a hajadra kenheted ! - poénkodott Tom.

- Jaj Tom, nem mászkálhatsz be David fürdőszobájába, tedd vissza a dobozokat a helyére, mert ha David meglátja itt őket mérges lesz. - mondta Bill, de Tom lehurrogta.

- Most mit visítasz Bill ? - ezzel ő is felkapott egy dobozt és hangosan olvasni kezdte a dobozon álló feliratot.

- Fájdalom csillapító...

- De neked nem is fáj semmid . - jegyezte meg Georg.
Tom vállat vont, majd pár tablettát a szájába vett és ivott rá az asztalon lévő pezsgőből.

- Még fájhat, én pedig előre gondolkodom.

- Előre ? Nem barátom, te sosem gondolkodsz ! - legyintett Georg.

- Komolyan, képes vagy mindenféle szarságot bevenni, hogy öt percre jól érezd magad ? Ember...valami nem oké a fejedben... - csóválta a fejét Gustav és hol Georgra, hol meg Billre nézett.

- Te meg dögunalom vagy, itt nyávogsz már mióta ! Majd jön David ha akar, ha meg nem jön, így jártál ! - vágott vissza Tom és kezében az üveg pezsgővel ledobta magát a kanapéra.

- És most mit csináljunk ? Van ötletetek ?

- Vegyetek be ti is valami cuccot és majd csak történik valami ! - válaszolta Bill kérdésére Tom lazán.

- Ja, hát persze, hogy mi is ilyen zakkantak legyünk ! De amúgy én is unatkozom. - mondta Georg.

Gustav az órájára nézett.

- Hát ez nem lehet igaz ! Én nem várok rá tovább, hazaindulok ! - morgott.

Tom legyintett és a kanapé sarkában lévő üres borosüveget kezdte el szemlélni.

- Esetleg szórakoztathatnánk magunkat...Mi lenne ha üvegeznénk...

- Pf...tiszta óvoda, minek nézel minket Kaulitz ? - forgatta a szemeit Gustav felháborodva.

- Ennyi erővel bújócskázhatunk is. - tette hozzá Georg.

- Szánalmasak vagytok ! Nem jó nektek semmi sem...

- Inkább rakjunk rendet, ha David visszajön...Bill felállt és szedegetni kezdte az asztalon heverő cigis dobozokat, üres tányérokat, poharakat.

- Teszek rá mit mond David ! Te meg ülj már le Bill, ne buzgólkodj !  - vágott testvére szavába Tom és kezénél fogva vissza rángatta Billt a kanapéra.

- Na jó, én tényleg itt se vagyok. - Gustav magára kapta a kabátját.

- Hé, Schafer ne rohanj úgy ! Van egy még jobb ötletem, játszhatnánk felesz vagy merszet !

- Röhejes vagy Tom ! - Gustav lenéző pillantást vetett Tomra.

- Vagy mi van, nem mered bevállalni ? Ilyen gyáva vagy ? - gúnyolódott Tom.

- Nem erről van szó, egyszerűen kinőttem az ilyesfajta hülyeségekből. Inkább el húzok. - felelte Gustav és a kijárat fele indult.

- Mi van, vár a kurvád ? - kérdezte gúnyos hangon Tom.

- És ha igen, végképp semmi közöd hozzá ! - Gustav hátra sem nézett.

- De mit mondjunk Davidnak ? - kiáltotta utána Bill.

- Csókoltatom ! - felelte Gustav és léptei már a lakás lépcsőjén kopogtak.

Csend támadt, amit csak a földszintről felhallatszódó ajtócsapódása tört meg.

- Lúzer...- konstatálta az eseményeket Tom, aztán a még jelenlévőkre nézett.

- Na akkor játszunk, vagy van valami takargatnivalótok ?

Georg és Bill egymásra nézve vonogatták a vállukat.

- Már miért lenne ? Viszont ez olyan gyerekes...

- Csak hiszed, Georg fiam ! Na, felelsz vagy mersz ?

Tom arcán ördögi vigyor jelent meg. Hátradőlt a kanapén és várta Georg válaszát.

Georg egy másodpercre zavarba jött, talán kicsit ideges is lett, mert Tomnál sosem lehetett tudni mit forgat a fejében.

- Izé...hát...én...merek...- mondta végül.

- Na jó...akkor...ott van az a rakás gyógyszer, vegyél a kezedbe egy dobozt, ne nézd meg mi van ráírva, az mindegy. Ha olyan menő vagy, csináld amit én az előbb, de nagyobb tételben.

- Hogy mi? Gyógyszerre igyak ? - Georg arcán átsuhant a kétely és talán a megkönnyebbülés, hogy Tom nem valami durvább dologgal hozakodott elő.

Tom hevesen bólogatott.

- Ne, ebből baj lehet...- figyelmeztette testvérét Bill, de hasztalan.

- Vagy ilyen gyáva alak vagy és mégis csak inkább felelnél ?

- Bekaphatod Kaulitz ! - Georg az asztalhoz hajolt, a halom széléről találomra kiválasztott egy dobozt, majd kivett belőle pár szem pirulát, amit a szájába tömött és a gyógyszerek mellett álló pohár borral leöblítette.

- Úristen ! - szörnyülködött Bill.

- Boldog vagy ?! A gyomormosást te fizeted ! - vetette oda Tomnak.

Tom beharapta az ajkát és bólintott, majd szemre vételezte a gyógyszert, amiből Georg bevett.

- Aha, nem rossz...

- Ez egy nagyon buta játék és veszélyes, szerintem hagyjuk abba ! - tanácsolta Bill, de Tom most felé fordult.

- Most te jössz Bill ! Felelsz vagy mersz ?

- Én nem akarok ilyet játszani...

- Pedig fogsz ! Nos, felelsz vagy mersz ? - csengett újra Tom kérdése.

- Nem játszom, igaza volt Gustavnak...

- Hé Bill, én is bevállaltam. Ne legyél már ilyen ! - korholta Billt Georg. De Bill csak nézett maga elé.

- Merek. - válaszolta nagy sokára.

Tom elégedett bólintással nyugtázta testvére döntését.

- Helyes ! Akkor menj oda  Georghoz és csináljatok valami izgit ! - adta ki az utasítást Tom kajánul vigyorogva.

- Hé, azért ilyet ne ! Mit képzelsz rólam?  - Georg felháborodva kapkodta a fejét. Bill is csak döbbenten meredt Georgra, szája tátva maradt a csodálkozástól.

- Vagy túl nehezet kértem ? Jaj srácok, úgy látom, ti nem értitek ezt a játékot ! De hát ez erről szól, félre a szeméremmel !

Tomon látszott hogy igencsak élvezi a helyzetet.

- És ezen élvezkedsz ? - Georg arca halott sápadt lett, a hangja remegett. Bill pedig szóhoz sem jutott, csak tátogott némán.

- Na Bill, menni fog a dolog ? Vagy ennyire félős vagy ?

- Nem kérheted az öcsédtől, hogy ilyen állatságokat műveljen, szólj már valamit Bill ! - Georg Billre sandított, de a fekete hajú  akkor már bizonytalanul felállt a kanapéról és kezébe vette a pezsgősüveget, amiből nemrég még Tom ivott. Meghúzta aztán Georghoz ment és megállt előtte.

- Nem hiszem el... - nézett Georg Billre.

- Na lesz akció vagy nem ? - kiabált közbe Tom.

- Kaulitz te aberrált  ! - jegyezte meg Georg és arcán tisztán kivehető volt a félelem. Bill közben letérdelt elé és kezét végigfuttatta Georg mellkasán, majd nadrágjának cipzárján, amit a basszeros csak ámulattal vegyes döbbenettel figyelt. Mellkasa szaporán járt fel-alá.

- Nem kötelező, ez csak játék. - suttogta, amikor Bill feketére festett körmeit nézte az ágyékánál. Bill felnézett rá és összeakadt a tekintetük. Georg szemében kérdések voltak, de Billében akkor már a válasz. Váratlanul odahúzta magához Georgot és megcsókolta.

- Wow ! Bill " szétteszem a lábam mindenkinek " Kaulitz ! - Tom szinte magánkívül ordítozott.

Georg elhajolt Billtől.

- Bill, úgy csinálod mint egy lány ! - mondta a száját törölgetve.

- Nem tetszik ? - kérdezte Bill és lesütötte a szemét.

- Mi a franc folyik itt ? Bill te fiú vagy, legalábbis eddig azt hittem... - Georg hitetlenkedve csóválta a fejét és ismét a pohár bor után nyúlt az asztal szélén.

- Légy nyugodt, tuti hogy az ! De nem mondhatod, hogy béna, ő sohasem béna ! Sőt, te sem voltál az, felléphetnétek vele ! 

- Ez nem vicces Tom ! És tényleg nem tudom mit mondjak, durvák vagytok...te jó ég, szédülök..milyen gyógyszer volt a dobozban ? - Georg felállt és a gyógyszer kupac közt kezdett keresgélni, de nem emlékezett rá melyikből vette ki a tablettákat.

- Hé Georg fiú, csak nem pánikolsz ? - Tom maga volt a nyugalom.

- Most már tényleg befejezhetjük ezt az egészet, biztos David is itt lesz mindjárt. - jegyezte meg Bill, még mindig a földön ülve. Georg ledobta a gyógyszeres dobozt ami épp a kezében volt.

- Dehogyis ! Sőt, most jön a legjobb rész ! Ismeritek azt a mondást, hogy a hóhért akasztani ? Te következel Tom, felelsz vagy mersz ? - és tekintete egyenest Tomra szegeződött. Aki cseppet sem jött zavarba.

- Felelek. - vont vállat flegmán.

Georg Billre pillantott aztán megint Tomra.

- Az előbb azt mondtad, hogy Bill sohasem béna. Ezt honnan tudod ? És előfordult már hogy fantáziáltál róla, vagy leskelődtél utána ?

- Ez több kérdés volt, te balek...- röhögött fel Tom.

- Tök mindegy hány kérdés, válaszolnod kell rá !

- Georg, hogy jut ilyen az eszedbe, Tom az ikertestvérem...- dadogta Bill.

- Bocs, de meglehetősen furák vagytok. - mondta Georg és kezében a már majdnem kiürült borospohárral leült az egyik fotelbe.

Tom arcán látszott, hogy elgondolkodtatja Georg kérdése. Nem szólalt meg percekig. Csak ült ott, majd váratlanul az asztalon lévő tablettákhoz hajolt és maga elé vette az egyik dobozt. Kivett belőle egy szemet és pezsgővel kísérve lenyelte.

- Mit csinálsz ? - kiáltott rá Bill. 

- Ez csak fájdalom csillapító. - legyintett Tom.

- Nem lesz ennek jó vége. - sóhajtott Bill.

- Nos Kaulitz, válaszolsz, vagy egy gyáva kukac vagy ? - szegezte neki a kérdést Georg.

- Fejezzétek már be, ez egy hülyeség ! - szólt közbe Bill.

- Bill, nyugodj le. - csitította pánikba esett testvérét Tom.

- Mondod már végre ? - Georg karba tett kézzel várta Tom válaszát.

- Ennyire tudni szeretnéd, te perverz ? Na, akkor lehet örülni. Nem csináltam semmit Billel soha, még akkor sem ha ambivalens érzéseket kelt bennem és szavamra mondom, nem láttam még hozzá foghatót a világon. Hogy fantáziáltam e róla ? Megesett már és olyan is volt, hogy megnéztem milyen ruha nélkül a zuhany alatt. Most mondhatnám, hogy csak azért mert kíváncsi voltam, neki is akkora e a farka, mint nekem, de ez nem fedné a valóságot. Ez a játék meg az igazságról szól. Azért nézem Billt, mert szép látvány és mert fura gondolatok kavarognak bennem ha meztelenül látom...

- Hagyjuk abba, hagyjuk abba, ez nem normális ! - hajtogatta Bill és felpattant.

- Ez kész... - Georgot annyira sokkolta a dolog, hogy csak ennyit bírt kinyögni.

- Most mi van Listing, ki akadtál, betalált a válasz ? És veled mi van Bill, te is kiborultál? Pedig sokszor biztos tudod, hogy ott állok az ajtó másik oldalán, miközben a fürdőszobában vagy.

- Miről beszélsz ? - Bill arcából kifutott a vér, erőtlenül lerogyott Tom mellé a kanapéra. Tom már nem vigyorgott, tekintetében a gyógyszerek és alkohol okozta révület és valami ismeretlen tompa fény keveredett.

- Arról, hogy biztos neked is eszedbe jutott, milyen lehetne velem a szex...

Tom kérdésétől, ha lehet Bill még fehérebb lett. Nem felelt, idegesen nézte a földet.

- Te kezelésre szorulsz ! - kiáltott közbe Georg.

- Ugyan Georg, ne játszd meg magad, mikor Bill megcsókolt nem tiltakoztál ellene !

- Hát te tényleg megháborodtál ! - tárta szét karjait Georg.

- Persze Georg... - Tom csak mosolygott mint, aki súlyos titkok tudója.

Az eddig is feszült légkör, most kibírhatatlanná változott.

- Én hazamegyek ! Ebből elég ! - Bill ismét felugrott és a kijárat fele indult.

Tom utána lépett és karjánál fogva maga felé fordította.

- Inkább játszunk tovább, megint te jössz Bill. Felelsz vagy mersz ?

- Ne kínozd már, teljesen zavarba  hoztad így is ! - szólt Tomra rosszallóan Georg és töltött magának egy újabb pohár italt.

- Nem akarok többet játszani ! - Bill keze az ajtó kilincséhez nyúlt.

- Felelsz vagy mersz Bill ? - kérdezte ismét Tom, mint aki nem hallotta az előbb Bill rémülettel telt kijelentését.

- Hé Kaulitz, kezdesz idegesítő lenni ! - Georg megunta Tom viselkedését, lerakta a poharát az asztalra és ő is az ajtóhoz lépett.

- Mi van, ennyire bénák vagytok ? Bill, most tisztára úgy festesz, mint egy kislány, már csak az hiányzik, hogy elsírd magad...

- Elég a szemétkedésből, megzavarodott a fejed a sok tablettától. Azt ajánlom, igyál egy kávét és nyugodj le, a játéknak vége ! - kelt Bill védelmére Georg.

Tom gúnyosan nevetni kezdett.

- Oh, Georg a hős megmentő ! Talán tényleg bele vagy esve Billbe, hogy így kiállsz mellette ! Na Bill, itt a szerelmed, tudod mit, lesmárolhatod még egyszer, én meg keresek egy kamerát  hogy rögzítsem !

Bill, aki eddig csendesen hallgatott, elérkezett tűrőképessége végéhez. Teljes erejéből nekiugrott Tomnak. Annyira hirtelen mozdulat volt, hogy Georg épp el tudott hajolni előle.

- De mit akarsz Tom?? Mégis mit akarsz ? - ordította meglökve testvérét, aki döbbenet helyett győztesen mosolygott, annak ellenére, hogy feje nagyot koppant a falon.

- Azt, amit vele csináltál...- mutatott Tom Georgra.

- Ez undorító ! - a basszeros elsápadva csóválta a fejét.

- Érdekelne, vagy e olyan bátor...

- Ez nem bátorság kérdése Tom...- mondta halkan Bill és előbb még Tomba kapaszkodó kezei lecsúsztak maga mellé.

- Tudom, hogy te is kipróbálnád, ismerlek, bárkinél jobban és látom a lángot a szemedbe, ugyanolyan amilyen az én szememben is van...

- Én elhányom magam ! - öklendezett Georg és visszabotorkált a fotelhez meg a borához.

- Kussolj be Georg ! - mondta Tom, aztán Billhez fordult.

- Miért vagy ilyen Tom ? ! Mi lett veled, megőrültél ? - Bill tétován álldogállt a fal mellett és egyre nagyobb tanácstalanság tükröződött rajta.

- Csak kívánlak, és nem azért mondom, mert be vagyok tépve...- suttogta Tom, úgy hogy a szoba másik végében iszogató Georg ne hallja.

Aztán egyik kezét végighúzta Bill arcán, elsöpörve onnan, a kósza hajszálakat. Ujjai már Bill nyakát súrolták.

- Mindenki téged akar, lehet hogy soha nem vetted észre, de én már vagyok olyan tapasztalt, hogy olvassak az emberek arcáról. Látom David kéjsóvár tekintetét mikor a próbákon énekelsz, és látom Schafer meg Listing is jó párszor végigmér téged alaposan és tudom, hogy akkor nem csak arra gondolnak, milyen jó énekes vagy...Mindenkiben felébresztesz valamit Bill, miért lennék én a kivétel ?

- Ez butaság Tom...- tiltakozott Bill, de Tom ikre ajkára tette a tenyerét.

- Nem, ez a valóság. Csak te még nem látod amit én már igen...Ahova mész, ott mindent felforgatsz és csupa kérdőjelet hagysz az emberekben...

Bill a fejét rázta, majd megfogta Tom kezét és elsöpörte az arcáról.

- Én nem vagyok ilyen jó...

- Tévedsz ! Jobb vagy bárkinél ! Meg akarlak kapni ! És te is engem....érzem !

És mosolyogtak egymásra. Bill nem tudta mit mondjon, Tom pedig már nem akart semmit mondtani. A hallgatás volt a legjobb amit tehettek és hogy egymás tekintetét keresték.

A pillanatnak Georg vetett véget, aki hangosan lecsapta üres poharát az asztalra. Teljesen elfeledkezett az előbbi jelenetről és hogy az ikrek még a szobában vannak. A gyógyszerek, amiket alkohollal lenyelt, most kezdték megtenni a hatásukat.

- Én azt hiszem elmegyek ! Kezdek egyre rosszabbul lenni ezektől a hülye piruláktól. - motyogta maga elé és feltápászkodott a fotelből. Akadozó lábakkal ballagott az ajtóhoz, ahol Tom meg Bill álltak csendben.

- Ha David jön és keres...

- Majd kimentünk ! - vágott a szavába Tom.

Georg kábultan elvigyorodott.

- Köszi ! - és kinyitotta az ajtót, mikor is Tom erősen megfogta a karját.

- Ami itt történt, arról senkinek egy szót sem. Oké ? - és szigorúan nézett a basszerosra, aki bólintott.

- Még szép, ki a fene nézné jó szemmel hogy mint a kisiskolások, felelsz vagy merszet játszottunk, miközben te két pofára faltad David gyógyszereit, és hogy Bill meg én csókolóztunk. - vigyorgott Georg.

- Akkor aludj jól ! - nyitotta ki az ajtót Georg előtt Tom és megvárta míg kitántorog rajta.

Bill sokáig nézett utána és összerezzent, amikor az ajtó csapódását hallotta.

Tom végigsimított a vállán.

- Listing is elment...most már csak ketten vagyunk Bill. Szóval, felelsz vagy mersz ? - Tom becsukta az ajtót és magához húzta Billt, aki nem felelt, csak bámult a padló irányába.

- Hé, nézz rám, nem bántalak.- Tom hüvelykujjával maga felé fordította Bill arcát.

- Tudom, csak nem értelek, meg magamat sem, és különben is David nemsokára hazaér...

- Szerintem David nem igyekszik ennyire...Ne félj... -  mondta halkan és ikre szájához hajolt, ugyanúgy, mint Bill tette Georgal az őrült játékuk legelején.

Georg lassan ballagott a sötét úton. Fázott, hányingere volt és szédült. Az utcai lámpák erős fényei bántották a szemét. Fogalma sem volt, milyen gyógyszereket vett be, de bármi is volt az, erős rosszullétet okozott. Minél gyorsabban akart hazajutni, lábai annál lassabban vitték. Lehet hogy hívnia kellene egy taxit...

Megállt az utca közepén és áttapogatta a zsebeit a mobiltelefonja után.

- Bassza meg...a kabátom, meg a telefonom...Davidnál hagytam ! - morogta és vissza fordult David háza felé.

- Csak ne lennék ilyen rosszul... - dőlt neki egy kerítésnek pár lépés után és lecsukta a szemeit. Az esti szél metszően fújt az arcába, úgy érezte, képtelen megmozdulni. Állt ott kis ideig, de egyre jobban fázott, így összeszedte az erejét és elindult vissza Davidhoz.

Halkan nyitott be a házba. Már nem hallotta fentről a zenét, sőt semmit sem hallott. Talán Bill és Tom is megunták, hogy hiába várakoznak Davidra és elmentek ?

Bizonytalan kézzel emelte le kabátját az ajtó mellett álló ruhafogasról és épp indult volna kifele, mikor Bill hangja ütötte meg a fülét.

- Tom...

Georg felkapta a fejét és hallgatózott. Megint hallani vélte Bill hangját és volt benne valami furcsa. Hogy mi, azt Georg sem tudta volna megmondani, de kíváncsisága felülkerekedett rosszullétén és megindult felfele a lépcsőkön.

A hangok erősödtek, ahogy léptei közeledtek a szoba felé, ahol utoljára látta az ikreket.

Bill hangját hallotta és kicsivel később Tomét is. Nem értette mit mondott, de azt tisztán kivette hogy Bill testvére nevét emlegette többször is.

Lenyomta a kilincset és belökte az ajtót résnyire. A hangok irányába nézett és amit látott, attól torkára fagyott a szó és döbbenet uralkodott el rajta. Bill állt a falnak dőlve, miközben Tom előtte térdelt és a hasát csókolgatta. Szinte teljesen meztelenek voltak, ruháik a földön és a kanapén hevertek.

- Tom...- nyögdécselte Bill lehunyt szemmel és kéjesen megnyalta az ajkát. Tom felnézett és másodpercek alatt testvére arcánál termett.

- Akarlak Bill...kurvára...soha senkit nem akartam ennyire...mond hogy te is ! - és végigsimított Bill meztelen testén. Bill felnyögött, ahogy Tom keze megállt férfiasságánál. Lepillantott és látta hogy Tom hímtagja is ugyanolyan keményen áll mint az övé.

- Akarlak. - suttogta alig hallhatóan, de Georg az ajtóból tisztán leolvasta a szájáról.

Georg gyomra begörcsölt a látványtól. Millió és egy féleképpen látta már a fiúkat, de így még sosem...Egyszerre volt felháborító, viszolyogtató és némiképp izgató a látvány.

Azt be kellet látnia, hogy tökéletesek voltak mind a ketten. És ahogy testük összeért, felrúgták a testvériség minden szabályát. Akkor egy új, bizarr és nagyon erős kötelék volt kialakulóban Georg szeme láttára.

- Ezt senki nem fogja elhinni nekem...- motyogta és kabátja zsebébe nyúlt, ahonnan kiemelte mobiltelefonját. A keze remegett, a torka kapart, a homlokán izzadság gyöngyözött. Idegesen állította be a készüléket kamera üzemmódba és óvatosan rakta az ajtó nyílásába hogy felvételt készítsen. Enyhe szédülést érzett és hogy a lába földbe gyökerezett. A gyomrában lévő fájdalom eltűnt, valami bizsergés féle futott a testén végig és beugrott neki, a nem is olyan régi élmény, ahogy Bill őt csókolta. Tisztára mint egy lány...És lehet hogy most is olyan...

Bill és Tom alakja már teljesen eggyé olvadt, ahogy a sápadt fények megvilágították őket. Bill egész testében remegett, ahogy ikre megérintette férfiasságát és egyre gyorsabban mozgatta a kezét rajta.

- El kellene mennem, ez nagyon durva...pokolba az egésszel ! - mondta magának Georg, de valami egyszerűen nem engedte hogy zsebre rakva a telefont elhagyja David házát.

- Ez lehetetlen ! Ilyen nincs ! - suttogta és szeme hol mobilja kijelzőjére, hol a benti eseményekre szegeződött.

Bill hirtelen eltolta magától testvérét és Tom mellkasát,  hasát kezdte el csókolgatni. Utána félénken szájába vette Tom férfiasságát. Tomból rekedt nyögések törtek fel. Beletúrt Bill hajába.

- Engedd meg hogy...- kérte elhaló hangon.

Georg szíve nagyot dobbant, szája teljesen kiszáradt. Érezte hogy pólója nyirkosan tapad a hátára. A szédülés erősebb lett, kicsit megtántorodott és majdnem elvesztette az egyensúlyát. De már tudta, hogy ebben nem csak az este folyamán elfogyasztott alkohol és a felelőtlenül bekapkodott gyógyszerek a hibásak. A látottak hatottak rá így, ilyen sokkolóan, dermesztően és mégis erotikusan. Kicsit szégyellte ugyan magát, hogy ott áll és nézi őket, de a vére őrült gyorsan száguldott az ereiben, szeme pedig megbabonázva tapadt a vékonyka kis résre amin át mindent láthatott. A keze izzadt, ahogy a telefont szorította, hogy rögzítse az egészet, bár maga sem tudta mi értelme van, kinek jó, ha ezt megtudja valaki...

- Ezt nem tehetem ! Ők a barátaim ! - Georg hirtelen lenyomta a mobil gombját és zsebre vágta a telefont. Ekkor egy tenyér nehezedett a vállára.

- Úgy látom, nem unatkoztatok amíg távol voltam. Sőt, túl jól is szórakoztatok !

Georg úgy érezte magát, mint akit leöntöttek egy pohár vízzel. Egyszerre elsápadt és elborította a melegség. Fel sem mert nézni a hang tulajdonosára, Davidra.

- Izé...én...- dadogta borzasztóan zavartan.

- Ne magyarázkodj, itt nem te csinálsz kegyetlenül durva dolgokat... - David hangja csupa könnyedség volt. Mint aki viccesnek találja ezt a szituációt.

- Ez annyira kellemetlen, én nem vagyok ferde hajlamú vagy ilyesmi, ne hidd...

- Nem hiszek semmit Georg. Ne aggódj, csak vedd elő a telefont és folytasd a felvételt. - kérte David.

- Folytassam ? - kérdezett vissza Georg. Most nézett rá először Davidra. És érdekes mosolyt látott a férfi arcán. A szemeiben pedig érthetetlen csillogást. David nem felelt, csak bólintott és mereven nézett az ajtó nyílása felé. Georg szintén szó nélkül engedelmeskedett neki.
Bent a szobában közben egyre forróbb lett a hangulat, ahogy Tom őrjítően lassan belehatolt Billbe, aki először a fájdalomtól, aztán a szenvedélytől kiáltozott. Tom nyögései is egyre hangosabbak lettek, ahogy testük mind gyorsabban mozgott. Már közel voltak a beteljesüléshez. És messze a való világtól. Nem is sejtették hogy két megdöbbent, de valamilyen módon izgatott szempár nézi minden mozdulatukat...

Kártyavár

Sziasztok!

Drága blogger barátnémnak, Sophie-nak nemrég írtam, hogy nem igazán tudok rövid történeteket írni. Hát azért csak találtam egyet :P Szóval itt van ez a jó régi történet, amit egy youtube video ihletett.

Szerző: xxslashxx
Cím:     kártyavár
Korhatár: 12
Szereplők: Bill
Műfaj:       slash, twc
Figyelmeztetések:F/F, szomorú befejezés, szereplő halála, angst,
Publikálva: 2008. december 23.

Tom!

Mire ezt a pár sort olvasod úgyis mindegy, de ne hibáztasd magadat hogy késő mert én akartam hogy így legyen.Nem szerettem volna, hogy szánalomból megölelj és azt mond hogy mindent újrakezdünk.
Az érzelmek csak őszintén jók...
Fogadok, nem is emlékszel rá hogyan is kezdődött az egész pár hónappal ezelőtt. Én emlékszem arra a hűvös, viharos éjszakára. A szél és az eső csapkodta az ablakokat. amikor bekopogtál a szobám ajtaján és leültél az ágyamra. Zavart voltál és kicsit ittas is. Először nem értettem, mit akarsz.
Mondtál valamit a testvéri szeretetről, furcsán csillogott a szemed, aztán meg csak néztél rám. Majd szó nélkül megcsókoltál. Visszacsókoltam. Mert én is akartam. Nem tudom mióta, de akartam. És azzal a csókkal megváltoztattad az életemet. Végre volt értelme mindennek.
Színesek lettek a napok, vidámabbak a hangok, gyorsabban teltek az órák, mert volt mire várni.
Az éjjelekre, amikor átjöttél és sokáig csak ott ültél a fehér lepedőmön, végigsimítottál a vállamon és én felébredtem erre. Mosolyogtál és lehúztad a takarómat.
Olyan örömet okoztál nekem, mint még soha senki.
Nem érdekelt David hülyesége, sem Georg vagy Gustav. Nem érdekelt a zene sem. És a fellépések sem. A színpadokon is te voltál a fontos. Minden dalt neked énekeltem és te ezt jól tudtad. Én neked adtam mindenemet és nem bántam meg egyáltalán. Sőt, akkor is újra megtenném ha tudnám, hogy ez lesz a befejezés.

Szerettelek.
Nagyon...nagyon...
Te voltál a minden. Aki értelmet adott az egésznek. Akinek lénye beragyogott mindent. Olyan jól éreztük magunkat együtt.
Emlékszem, mennyit nevettünk, emlékszem a titkos pillantásokra és azokra az érintésekre, amiket csak úgy egymás mellett elhaladva váltottunk a stúdió folyosóján úgy, hogy senki ne vegye észre.
És emlékszem arra a napra is, mikor könnyek közt a karodba kapaszkodva kértelek, hogy gondold át még egyszer. Hogy ne hagyj így itt...hogy ne legyen vége. De te azt mondtad, találtál valakit, aki nem csak arra kell és hogy ez szerelem...
Szerelem???És ami köztünk volt???!
Lélekszakadva rohantam utánad a folyosón, de te hátra sem néztél. És én még most most is szeretlek.
Pedig tudom, hogy soha sem kopogsz be többé az ajtómon és sohasem ülsz le a lepedőmre. Sohasem csókolsz már újra, sohasem lesznek kósza érintések. Nem tudom neked ez mennyire volt komoly, nekem nagyon is igaznak tűnt minden, ami volt. Nem tudtak hazudni az érintések, az éjszakai látogatások amik felégettek mindent és csak mi voltunk ketten. Csak te és én... És láttam ahogy a szemed ragyogott... Abban érzelmek voltak. De már mindegy... Elszürkült az ég felettem és kialudt a gyertya.
Az a gyertya, aminek fényét te gyújtottad. Aminek melegénél élni tudtam.
Nézem azt a lányt és nézlek téged. Boldogok vagytok. És én már tudom, mit kell tennem. Nem tudok, csak egyféleképpen kiszállni ebből. Nem tudlak elengedni, nem tudlak elfelejteni.
SZERETLEK!!! Én a szépre akarok csak emlékezni, a sok boldog órára. Ahogy itt állok a szédítő magasban és lenézek olyan kicsinek tűnik minden. Ez volt az életem?! Ennyi?! Nem Tom, nekem te voltál az életem... Ami nem most fog véget érni.
Én már akkor meghaltam, mikor a folyosón hátra sem nézve otthagytál.
Tudod, szerintem az élet egy kártyavár.
Amiről azt hisszük, hogy jól fel van építve és meglepődünk mikor váratlanul összedől és nem marad utána semmi.
Érted???!Semmi.
Az én életem is egy ilyen kártyavárhoz hasonló. És én nem várom meg, hogy összedőljön.
Kihúzom belőle az egyik lapot...            

                                                            -Bill-