2018. március 30., péntek

De ki menti meg a lelkemet?! Pt. 06.


Sziasztok! Már hetek óta „kallódik” ez a fejezet a gépemen, de csak most jutottam oda, hogy kirakjam. Bocs! És köszönöm a kommenteket.

Szerző:
xxslashxx
Cím:
De ki menti meg a lelkemet?!
Korhatár:
16
Szereplők: Bill, Tom
Műfaj:
slash, twincest
Figyelmeztetések:F/F, trágár beszéd, túlzott romantika, under age erotica,
Publikálva:
2010. október 22.


De ki menti meg a lelkemet?!

Minden, minden így kezdődött. Minden azzal a csillogó, szemkápráztató, mégis fáradt és törékeny tekintettel kezdődött. Az volt a próba.

Tom csodálkozva figyelte a mozdulataimat, ahogy a kezét magamhoz irányitottam.
-Mit csinálsz Bill? - kérdezte fátyolos hangon, de hagyta, hogy azt tegyek, amit akarok, nem visszakozott, semmi ellenállást nem tapasztaltam részéről.
-Azt én sem tudom, de jó nekem, ha megérintesz. - suttogtam lázasan.
Tom másik kezével végigsimított a hajamon.
-Valóban?
Bólogattam. A szívem őrülten vert és reméltem, hogy Tom is megérzi, mennyire felhevített engem. És lehet meg is érezte, mert keze hirtelen a hasam irányába kezdett csúszni.
-Az a fickó is így nyúlt hozzád?
Összerezzentem és hangosat sóhajtottam, amint láttam mit csinál. Hiába hozta szóba Gordont, nem hatott rám rémisztően, sőt egészen jelentéktelen volt. Az izgalom dörömbölt az ereimben, ahogy ujjait végighúzta a bordáimon, majd visszakanyarodott a hasamra.
-Ő is így csinálta? - kérdezte Tom, majd megnyalta az ajkait és határozott mozdulattal a nadrágomhoz nyúlt, oda ahol már jól látszottak gerjedelmem jelei. Rutinosan simított végig a nadrág gombjain, majd megmarkolta nadrágon keresztül a hímtagomat. Felnyögtem, a csípőm önkéntelenül is rándult egyet, a férfiasságom keményen lüktetett a nadrágomban. Soha nem gondoltam, hogy ez ilyen észvesztően jó lehet. És alig mertem elhinni, hogy ez történik...
-Neki is így élvezted? - Tom felém hajolt és az arcomat nézte.
Az ágyéka az enyémhez ért.
-Tom...Ne beszéljünk erről ! – nyögtem, ahogy testemhez éreztem simulni az ő testét.
Utolsó erőmmel magamhoz húztam és ügyetlen csókot adtam a szájára. Gordon nem nagyon csókolt, meg legfeljebb az arcomat, de attól is rosszul voltam. Biztos nevetséges lehettem, mert Tom elmosolyodott.
-Nem hiszem el, hogy még sohasem csókolóztál. - suttogta meglepődve és visszacsókolt.
A nyelve vadul tört utat a számban, amitől kicsit megilletődtem, talán meg is ijedtem, mert nem tudtam, hogy kell. De kellemesen felkavaró volt. Éreztem a sokfajta ital, a cigaretta ízét a csókjában, de egyáltalán nem zavart. Mint ahogy az sem, hogy a szobám közepén fekszünk a szőnyegen...
Semmi sem érdekelt. Hiszen vele voltam. Vele! És ő is azt akarta, amit én! Nem utasított vissza, nem mondott rám csúnyát, nem undorodott. A hajamat simogatta és közben csókolt. Ahogy nem szabadott volna.
-Te jó ég, de berúgtam...- hajolt el ekkor tőlem váratlanul ikrem levegő után kapkodva és visszadőlt a földre.
Torkomban dobogó szívvel, minden tagomban remegve, csalódottan néztem utána és még ajkamon lángolt a csókja. A vágy úgy kínzott belülről, hogy már fájt. Az, amit a mai napig éreztem iránta, csak töredéke volt annak, ami most uralkodott rajtam. Kimondhatatlan volt. Akármilyen rövid ideig tartott is, de összezavart mindent bennem, és új dolgokat teremtett, amik létezéséről nem is tudtam. Azt meg sosem reméltem volna, hogy ő is érez hasonlókat. Vagy csak az alkohol fűtötte a szenvedélyeit?
Óvatosan Tomra pillantottam. Félig lecsukott szemmel nézte a plafont. Nekem úgy tűnt mindjárt elalszik.

-When I see your smile, tears run down my face, I can't replace. - kezdte ekkor rekedt hangon énekelni az általam is jól ismert Red Jumpsuit Apparatus dalt. Hogy jutott most eszébe énekelgetni?
Minden percben csinál valami újat, amivel meglep. Amivel felizgat, vagy épp megdöbbent. Beleborzongtam. Egész jó hangja volt...
Lentről zajokat hallottam. Gordon jöhetett ki a szobájából. Bekapcsolta a mikrót, csörgött a tányérokkal,  nyilván vacsorázni akart. Reméltem, hogy nem jut eszébe megkérdezni kérünk e enni, mert akkor észreveszi Tom állapotát és biztosan elmondja anyának.
-Tom, ne énekelj olyan hangosan. - kértem.
Nem szerettem volna, hogy ha Gordon meghallja és feljön. Nem akartam látni. Féltem, hogy rájön Tom részegségére, nem szerettem volna, ha testvérem bajba kerül.
De Tom nem hallotta előbbi mondatomat. Csak énekelt kábult vigyorral.
-Use me as you will, pull my strings just for a thrill. And I know I' ll be okay. Though my skies are turning gray...
Aztán elhallgatott, de csak egy pillanatra.
- Á igen...kurvára oké minden, csak az anyám az a szemét vágott át.- motyogott alig érthetően.
-Tom kérlek, ne mondj rá ilyet...- szóltam közbe, mire ő idegesen felcsattant.
-Miért véded? Hiszen egyáltalán nem törődik velünk! Most is hol van? Dolgozik! Csak a munkája meg a pasija izgatja. És apát is ő csalta meg! Hihetetlen, hogy még ezek után is neki adsz igazat. – Tom váratlanul felült. Halottsápadt volt az arca.
-Mi a baj? - kérdeztem.
-Nem vagyok jól, hányni fogok. - felelte Tom öklendezve.
Villámgyorsan pattantam fel mellé.
-Kikísérlek a fürdőszobába! - ajánlottam.
Némán nyújtotta a kezét, hogy felsegítsem a padlóról és lassan indultunk a fürdőszoba irányába. Jó volt a segítségére lenni, legalább közel lehettem ismét hozzá. A fürdőszobáig azonban nem jutottunk el, Tom az ajtó előtt térdre bukott és hányni kezdett. Aztán csak ült ott lehajtott fejjel.
-Egy akkora barom vagyok. – sóhajtozott, száját törölgetve.
Még mindig fehér volt, akár a fal és bánat fénylett a tekintetében. Elhagyatottság. Anya miatt. Annyira sajnáltam. Amellett, hogy ma teljesen új oldalát mutatta meg nekem és közel engedett magához, a csókjaival, érintésével boldoggá tett, azért el is szomorított. Lehet, hogy nemcsak én szenvedek a magányosságtól és a mellőzöttségtől ebben a házban? Talán kicsit jobban körül kellett volna néznem magam körül?
 -Semmi baj Tom. Gyere, vedd le a ruhádat! - hajoltam le hozzá és végigsimítottam a hátát.
Szó nélkül kibújt a pulóveréből, majd a pólóját is a földre dobta. Igyekeztem nem feltűnően bámulni, de melegség csapott belém, ami egyre csak nőtt, ahogy a szememet többször végigfuttattam hibátlan testén.
-A legjobb lesz, ha lefekszel. - mondtam gyorsan, hogy eltereljem a gondolataimat,  fékevesztett vágyakozásaimról.
-De még ezt fel kell takarítanom. - bökött a földön lévő folt felé Tom.
-Hagyd csak! Majd megcsinálom én. El tudsz menni az ágyig? - kérdeztem.
Nem szólt csak, rázta a fejét és már le is feküdt a padlóra.
Tanácstalanul sóhajtottam egy nagyot.
-Hát jó. Akkor itt alszol.
Tom bólogatott még aztán lecsukta a szemét. Én meg az ágyamhoz mentem a takarómért. Mire visszaértem és betakartam, már aludt is.
Feltöröltem a padlót, majd leültem az üres ágyra és nézem az alvó testvéremet. Ha lehet, azokban a percekben még gyönyörűbbnek láttam, mint valaha.
Arcvonásai békések voltak, a gond felhői eltűntek. Talán álmodott. Nem bírtam betelni a látványával, hiába volt ez egy nagyon hosszú és nehéz nap, nem éreztem magam fáradtnak. Csak az kínzott, hogy beszéltem Tomnak a titkomról. Ezt valóban nem kellett volna. De bíztam abban, hogy nem maradt meg az emlékezetében, amit össze-vissza locsogtam neki.
Hiába, teljesen szédült, varázslatos állapotba kerültem tőle.
És amikor megcsókolt, vagy nagyon bátran érintett. Soha nem okozott olyan örömöt senki sem még. Nem is hittem volna, hogy egyszer én is érezhetek így. Meg voltam győződve, hogy Gordon kiölte belőlem ezeket az ösztönöket, de tévedtem. Bár tudom, hogy a testvéremmel ilyeneket művelni, így felfedezni egymást, nem normális. De bennem és a sorsomban semmi sem az.
Ami ma volt köztünk kétségkívül súlyos és természetellenes. De rettenetesen forró és végtelenül izgató.
 Már sejtettem, miért volt Tomnak mindig olyan sok barátnője. Csodálatos, nagyszerű szerető lehet.
Persze lehet, hogy nem lesz folytatás, hiszen alkoholos befolyásoltság alatt cselekedett. Ki tudja, mit hoz a reggel. Előfordulhat, hogy fájdalmat és csalódást. De amit tettünk akkor is megtörtént, nem visszafordítható. Annyi érzés kavargott bennem és csak ültem ölembe tett kezekkel,  őriztem Tom álmát, mint akinek ez a munkája.
Hallottam, amikor anya 10 óra után hazajött és beállt autójával a garázsba. Gordon persze nagy kedvesen elé sietett, láttam az ablakból. Gyorsan eloltottam az éjjeli lámpát, hogy anya azt higgye, alszom, és hogy ne jöjjön fel. Mit mondanék, mit keres Tom a szobámban, a földön?
Amint sötét lett, végigdőltem az ágyamon. De állandóan az ajtó felé nézegettem, ahol Tom feküdt. A sötéttől nem láttam semmit, csak halk szuszogást hallottam. A tudat azonban, hogy ott van, nem hagyott nyugodni, csak forgolódtam. Mellette akartam lenni.
Végül vagy negyedórányi szenvedés után, hirtelen ötlettől vezérelve halkan odamentem Tom mellé. Mélyen aludt, nem mozdult. Lefeküdtem mellé a földre és betakaróztam. Lehunytam a szemem és hallgattam Tom lélegzetvételét, amit néha elnyomott az utcáról jövő járművek zaja. Izgató volt, ahogy bőrünk összeért a takaró alatt és megnyugtatott a jelenléte. Ez feledtette velem a padló keménységét. A gondolataim össze-vissza cikáztak, akár reggelig is ébren maradtam volna, de tudtam, hogy aludni kell.
Holnap ismét egy új nap, ebben a néha nagyon kegyetlen világban és talán új lehetőség az összezavarodott életemben is.




folytatása következik...

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hogy lehet itt abbahagyni!
    Úgy olvastam volna tovább.
    Remélem Tom mindenre emlékszik majd ébredés után. Bill szegény! Ne legyen neki még ennél is rosszabb.
    Kicsinálsz ezzel a sztorival!
    Na és, hogy ha lúd legyen kövér...
    beteszel egy ilyen videót a végére.
    Meghaltam!
    Fantasztikus lett! Köszönöm! ♥️ ♥️ ♥️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm a kommentet :) Nagyon örülök, hogy írtál. Hamarosan hozom a folytatást. A video pedig nekem is nagy-nagy kedvencem :)

      Törlés
  2. Szia! Én is itt vagyok, és mindig izgatottan követem a részeket (és ígérem, igyekszem majd gyakrabban írni). Rózsaszínfelhős történetek ide vagy oda, mégis ezek a sztorik azok, amik a lelkemig hatolnak és sokáig megmaradnak a fejemben. Alaposan meg tudod szorongatni a szívünket, és lehet, hogy egy kicsit mazochisták vagyunk, amiért ennek ellenére örömmel jövünk ide, ha van új rész :D Szeretem az írásaid egyszerűségét, hétköznapiasságát. Erre nagyszerű példa, hogy nem kell hozzá gyertyafényes vacsora, vagy naplemente a tengerparton, hogy az egyik karakter rájöjjön arra, hogy lassan egyre jobban beleesik a másikba... ez akkor is előfordulhat, ha az a bizonyos másik szinte a hányásában fekszik, és a karakterünk ébren őrzi az álmát, ugye? :) Szóval izgatottan várjuk a folytatást, és szíves örömest szenvedünk együtt Billel, de azért remélem, hogy hamarosan vidám pillanatok is várnak rájuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húha, nagyon köszönöm a kommentet! Megtisztelő ezt tőled olvasni, én is szoktam látogatni az oldaladat, és bocs, ha nem kommentelek, de be szoktam nézni, mert nagyon jó, amit ott látok :) Köszönöm ma kedves szavaidat, hamarosan felrakom a folytatást, amint kikeveredek az ilyenkor szokásos tavaszi betegségekből. Örülök, ha tetszenek az írásaim, bár tény, hogy elég sötét hangulatúak, sőt depressziósak olykor.

      Törlés