Addig meg, fogadjátok nosztalgiával ezt a régebbi sztorit. Amit szeretettel ajánlok, Sophie-Anne blogger barátnőmnek, hálám jeléül, amiért mindig olyan gyorsan hozza a nagyszerű frisseket és mert egyszerűen imádom a Mirrort :D :D :D
Békés, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!!!xxslashxx
Szerző: xxslashxx
Cím: Karácsony, rémálom
Korhatár: 18
Korhatár: 18
Szereplők: Gustav, Bill, Simone, Original Male
Character
Műfaj:
slash
Figyelmeztetések: szexjelenet, F/F, under age erotica, first
time, túlzott romantika, trágár beszéd
Publikálva : 2011.december 24.
- Komolyan akarod ? - kérdezte Gustav és gyengéden simította végig
Bill vállát a takaró alatt, miközben lopva a fiú arcát nézte. Jó volt ez így,
sejtelmes, csak az érzékeire tudott támaszkodni, hiszen nem látott semmit,
mindkettejüket teljesen elfedte a takaró.
- A legkomolyabban. - bólogatott hevesen Bill.
Ahogy egymáson feküdtek nem ért össze a bőrük, még a ruháik is
rajtuk voltak. Bill tetőtéri kis szobájának ablakain a függöny elhúzva, a szoba
ajtaja kulcsra zárva. A földszintről felszűrődött valami karácsonyi dallam és
mindketten hallották Bill édesanyjának hangját, amint valakivel telefonon
beszélt, majd visszatért a konyhába, hogy az ünnepi vacsorát elkészítse. Kinnt
már reggel óta megállás nélkül szakadt a hó, fehérré varázsolva a tájat. Minden
olyan békésen tökéletesnek látszott, de a fiúk nem a karácsonyi készülődéssel
voltak elfoglalva, sokkal inkább egymással és az első botladozó lépésekkel,
amiket egymás felé tettek meg a testiség útján. Izgalmas volt így együtt lenni.
Egymást épp hogy csókolni és épp hogy érinteni.
- Fogd meg...- kérte Bill.
Gustav beletúrt Bill sötét hajába, míg másik kezét végig futtatta
barátja mellkasán, majd hasán és ügyetlenkedve igyekezett Bill férfiasságához
közel férkőzni. Egy kézzel nem ment neki, elvette a másik kezét Bill hajától és
így már könnyedén kibonthatta a nadrágot. Bill kérdőn és elvörösödve nézett rá.
Gustav pedig ugyanilyen piros arccal nyomott egy apró csókot Bill szájának
szélére. Érezte ujjai alatt Bill forrő bőrét, az ágyékánál lévő szőrt, minden
levegővételnél megemelkedő testét és az izgalom járta át, félelemmel vegyülve.
Egyszerre lelte ki a hideg és borította el az izzadtság. A gyomra ökölnyire
zsugorodott és reszketett, mint aki majd meg fagy. Ott feküdtek az ágyban
szorosan betakarva és elkalandozva egymás szemének megnyugtató színében. Furcsa
helyzet volt ez mindkettejüknek. Gustav érezte Bill hímtagját a tenyerénél.
Kőkemény volt, meleg tapintatú és lüktetett. Ugyanolyan volt, mint a sajátja.
És Gustav, bár izgatott volt, finoman megmarkolta Bill férfiasságát. Bill
halkan sóhajtott egyet és várta a következő mozdulatot. Gustav pedig, mint aki
nagyon tudja a dolgát, elkezdte a bőrt húzogatni az érzékeny testrészen. Talán
higgadtnak tűnt, de igazából fogalma sem volt, mit hogyan kell egy vele azonos
neművel, csak az ösztönei vitték és azok súgták, mi lehet a helyes. Megpróbálta
legyűrni a szégyen érzését, a tanácstalanság fojtogató gondolatát. Örömet akart
szerezni Billnek, látni ahogy barátja élvezi a vele töltött perceket. Jó akart
lenni. A mozdulatai pedig kínzóan és tanácstalanul lassúak voltak. Hogy zavarát
enyhítse, Billhez hajolt és ajkaik bátortalanul találkoztak. Olyan rutintalanok
voltak mind a ketten ! Nyelvük alig ért össze, és a szemüket nem csukták be.
Bill felnevetett.
- Milyen ostobák vagyunk ! - suttogta remegő hangon.
Gustav elmosolyodott.
- Tudom...- és megsimogatta Bill láztól égő arcát, majd gyorsabb
ütemre váltott át és eddigi lassú mozdulatai fokozatosan lettek ritmusosabbak.
Billnek is tetszhetett ez a dolog, mert sóhajai egyre hangosabbak lettek és
csípője Gustav kezének mozgásával egyszerre mozdult. Gustav nem mert Billre
nézni, tette amit tett, a keze mind gyorsabb sebességben járt fel-alá Bill
szerszámán és hallotta a hangos, már-már kéjesnek mondható nyögdécseléseket,
miközben egy pontra fókuszált, Bill ágyának szélére. A ruhája rá izzadt és
nehezére esett a levegő vétel, az ő férfiassága is kegyetlenül kemény volt már
a nadrágjában. Megnyalta a száját és érezte az ajka felett gyöngyöző sós
verejték cseppeket. Ujjai rettentő gyors tempót diktáltak és Bill csípője is
őrülten gyorsan mozgott a keze alatt. Olyan volt, mintha áram járta volna át.
Rekedt nyögései, ahogy Gustav nevét emlegette, pedig különös szédületbe vitte a
fiút, aki még sosem tapasztalt ilyet. Ilyen ismeretlen, vad és féktelen erővel
feltörő izgalmat. Jó volt hallani és még jobb lett volna látni, de nem mert oda
pillantani, csak elképzelte milyen lehet Bill arca azokban a másodpercekben. A
gerjedelem őt is mind jobban hatalmába kerítette, úgy érezte, elragadja az
extázis Billel együtt. Váratlanul Bill teste megmerevedett, hangos kiáltás
hagyta el ajkát és eddig Gustav hátán pihenő kezei lehullottak maga mellé. És
csak kapkodta a levegőt remegve. Gustav érezte, hogy ujjait elborítja a forró,
fehér anyag, ami megállíthatatlanul csordogál a lepedőre és a takaróra. Lassan
húzta el a kezét Bill ágyékától és bizonytalanul dőlt le a fekete hajú mellé.
Reszketett egész testében, a torka össze szorult, a szája kiszáradt és mindenét
hideg veríték borította el. A tenyere ragadt és síkos volt, de nem akarta
megtörölni. Furcsa büszkeség töltötte el. Ezt ő csinálta, ő vitte el Billt egy
ismeretlen helyre, kettejük titkos világába. Most először és remélhetőleg nem
utoljára. Bill lejjebb hajtotta a takarót és pulóvere ujjával megtörölte vizes
homlokát. Még mindig nagyon zihált, haja kócosan terült szét a világos mintájú
ágyneműn.
- Hát ez...- dadogta és mikor Gustav fél szemmel rásandított,
egyszerre nevették el magukat.
- Ez marha jó volt...- fejezte be a mondatot Gustav. De akkor már
nem nevettek. Halálos csendben feküdtek egymás mellett és bámulták a plafont.
Még egymás szapora lélegzetét is hallották és valószínűleg zavarban voltak az
előbbiek miatt. Való igaz, Gustav sem igen tudta magában helyre tenni
zűrzavaros érzelmeit Bill felé. Volt, hogy szimplán barátian viseltettek egymás
irányában, de ez egy másodperc alatt változott át valami mássá. Előfordult,
hogy közösen hallgattak valami zenét és a dalszöveget kiabálva ugráltak Bill
ágyán, itt a szobájában, aztán hirtelen elcsendesültek, mindketten abba hagyták
az ugrándozást, leültek és mosolyogva bámulták egymást, míg a háttérben
hangosan szólt a zene. A kapcsolatuk a végletek kimeríthetetlen sokaságának
látszott.
Bill és Gustav ismeretsége elég új keletű volt, szeptember közepén,
vagy végén találkoztak a magdeburgi középiskolában. Gustav legelőször talán a
loitschei iskola buszról leszállva látta meg és el sem bírta dönteni melyik
nemhez tartozik, mikor azonban megtudta hogy fiú, le merte volna fogadni, nem
normális. Bill elsős volt és eléggé feltűnő egyéniség. A fura frizura, a smink
és a piercing miatt egyáltalán nem oda valónak látszott. Nem volt sok barátja,
legtöbben megközelíthetetlennek, érthetetlennek és furcsának tartották, főleg a
sportoló fiúk piszkálták, a tanárok is érdekesen álltak hozzá, de úgy tűnt Bill
bírja a gyűrődést és az iskolát egy olyan helynek tekinti, ahova kötelező
bejárni, de miután a tanóráknak vége, a kiközösítés és kérdő pillantások is
megszűnnek. Egy iskolai gyűlés alkalmával, a véletlen egy asztalhoz sodorta
őket és váltottak pár szót. Aztán többször össze futottak az iskola folyosóján,
először csak köszöntek egymásnak, később már beszélgettek is. Gustav kellemesen
csalódott a fiúban. Eddig azt hitte valami marslakó, akinek a gondolkodás módja
merőben eltér a megszokottól, de világossá vált számára, hogy a nem mindennapi
kinézet ellenére Bill is ugyanolyan diák mint a többi. Vagyis majdnem, mert új
barátja érdekes pillantásait, kinyilatkoztatásait, nem mindig sikerült
megfejtenie. És minél inkább agyalt rajta, annál inkább belebonyolódott a saját
felkavarodott érzelmeibe. Mert mindent lehetett mondani, de hogy Bill hidegen
hagyja, azt aligha. Ő is gyakran rajta felejtette a szemét és csak bámulta,
arcának minden négyzetcentiméterét jól magába vésve. Tetszett neki Bill sötét
és gondosan megcsinált haja, a nyakán lévő tetoválás, a szép alakú szemei,
hosszú szempillái, a szemöldökében lévő fekete karika, a világos bőre. Arra
gondolt, hogy ha Bill lány lenne, valószínűleg ő lenne a világon a
leges-legszebb. Szerette hallgatni barátja hangját, izgalmasnak találta az
öltözködését, hogy feketére festi a körmeit. Sok közös témájuk volt, nem
unatkoztak egymás társaságában. Gustav boldogan ment Billel akárhova, megismerte
a szüleit és ikertestvérét Loitschében, ahogy Bill is össze ismerkedett a
Schafer családdal. Pár hét elteltével olyanok voltak, mintha évek óta
barátságban lennének. Gustav érzései Bill felé, pedig viszonzásra találtak,
amikor egy álmos hétvégi délutánon, Bill ágyán feküdve, egy unalmas filmet
bámulva, őszintén beszélgetni kezdtek és kiderült, hogy igazából még egyiküknek
sem csókolózott. Hogy Billnek még nem volt semmilyen tapasztalata, megdöbbentő
volt Gustav számára, nehezen tudta ezt elképzelni róla. Ezen elviccelődtek egy
darabig, aztán kínos csend lett hirtelen és Bill félve hajolt Gustavhoz.
- Kipróbáljuk ?! - kérdezte és olyan közel voltak egymáshoz, hogy
Gustav érezte barátja forró leheletét a nyakánál. Idegesség költözött belé, de
engedte, hogy Bill ajka lassan az övéhez érjen, ha csak néhány másodpercig is.
Talán akkor és ott vette kezdetét nem mindennapi kötelékük, ami egyre inkább a
veszélyesen abnormális felé haladt, ahogy a hetek teltek. A félénk, bátortalan
cselekedetekből tapasztalatlan, de annál izgatóbb érintések, csókok lettek. Bár
volt még mit tanulniuk e téren, de egymás legjobb tanítóinak bizonyultak. De
Gustav őrlődött. Nem tudta, mi ez az egész. Csak azt sejtette, hogy nagyon nem
helyes, ez már homoszexualitás. Ettől elborzadt és számtalanszor elhatározta,
hogy ezentúl erős lesz, visszafogja magát. Az iskolában ez könnyű is volt, úgy
elmenni Bill mellett, hogy alig köszön neki, csak a szeme sarkából figyelni őt
a folyosón, vagy tálcája felett az étkezőben. Az iskola falai között nem volt a
homlokára írva, hogy mit érez, hogy a szíve vadul dobog Bill látványától és
majd kiugrik a torkán az izgalomtól, hogy a vére ezerrel száguld. Viszont ha,
ellátogatott Billékhez, vagy a fekete hajú ment hozzájuk, minden máris
bonyolódott és Gustav szembe találta magát a benne egyre erősebben felszínre
törő nemi vággyal, amit egy alig tizenöt éves fiú hozott ki belőle. És nem
tudott mit tenni ellene. Minél inkább tiltakozott, annál jobban vágyott rá
belül. És veszettül várta a péntek estéket, vagy szombatokat, hogy együtt
tölthesse Billel. Mert ezen a titkos kapcsolaton túl, még egymás legjobb
barátai is lettek. A határok pedig folyamatosan kitolódtak köztük, már nem csak
csókok és kósza érintések voltak a szoba falai között. Mindkettőjük többet
akart látni, érezni és átélni. Közeledett a téli vakáció és úgy egyeztek meg,
hogy a szünet napjaiban teszik meg az első komolynak tűnő lépést, hogy igazán
örömet okoznak egymásnak.
És ez most úgy látszott eléggé sikerült is, az egyik fél részéről
legalábbis.
Pár perc hallgatás és mozdulatlanul fekvés után, Gustav
elégedetten szemlélte, még mindig ragadósan csillogó ujjait és kimondhatatlan
érzések repkedtek benne.
- Jaj töröld már le ! - nevetett Bill és Gustav felett áthajolva
egy papírzsebkendőt adott barátja kezébe, aztán magára rángatta a takaró alatt
térdéig tolt nadrágját. Gustav a zsebébe gyűrte a zsebkendőt és kikászálódott a
feldúlt ágyból. Pulóvere nyirkosan tapadt a hátára. Az órájára nézett, sietnie
kell, ha el akarja érni a hamarosan induló Magdeburgba tartó buszjáratot.
- Nem bontod ki az ajándékot ? - kíváncsiskodott Bill még mindig
az ágyban fekve és Gustavot figyelve. Gustav az íróasztal szélén heverő
becsomagolt, apró dobozra pillantott, amit Billtől kapott, majd kabátjába
rakta.
- Majd otthon, a karácsonyi vacsora után. - felelte.
- Én is akkor bontom ki a tiédet és egész este rád fogok gondolni.
Főleg éjszaka, mikor majd itt fekszem és magamnak csinálom...Egyszer...vagy
többször...
Gustav vigyorogva fordult Bill felé, aki fekete tincsei alól sokat
sejtető mosollyal pislogott rá.
- Ne mondj ilyeneket...Nem illik...- mondta fülig vörösödve.
- Tudom...- helyeselt Bill és felült az ágyon. Gustav közben
magára kapta a kabátját.
- Lassan mennem kell. - mondta.
- Biztos nem maradsz itt éjszakára ? A szüleim örülnének és Tom is
hamarosan haza érkezik. Hallgathatnánk zenét, beszélgethetnénk, aztán ha
mindenki lefekszik aludni, megismételhetnénk az előbbit. Mi lenne, ha most én
csinálnám ugyanezt veled ? - Bill Gustavhoz sétált és megállt közvetlenül a
háta mögött. Gustavot melegség csapta meg, ahogy barátja csípőjét megérezte a
derekánál. Már a gondolat is forró vágyakat ébresztett benne és szerette volna,
ha ő is részese lehet annak, amit Bill élt át, szívesen maradt volna, de
karácsony volt, a család ünnepe.
- Nem lehet. A szüleim várnak, már a fát is biztos feldíszítették
és a nővérem is ma érkezik haza. - mondta nagyot sóhajtva.
Mióta Gustav nővére elköltözött otthonról, hogy a saját életét
élje, Gustav lett az egyetlen gyerek a családban. Édesanyja mindentől óvta és
néha már-már túlzottan is elhalmozta a szeretetével. De Gustav örült, hogy így
törődik vele, szerette ha szerették és nem tartotta ezt olyan súlyos tehernek.
- Akkor csak még egy kicsit maradj ! Addig amíg...- és Bill keze
finoman elsiklott Gustav nadrágja felett.
- Amíg ? - kérdezett vissza Gustav és megmarkolta Bill csuklóját,
majd maga felé fordította a fiút.
- Amíg megnézem, mennyire vagy izgatott...- válaszolta szemérmesen
Bill és pirosság jelent meg az arcán.
- Mintha nem tudnád...- húzta el a száját Gustav. Rá volt írva
mennyire bepörgette a nemrég átélt esemény, még a hatása alatt állt, és bár
nyugodtnak tűnt, nagyon nem volt az. A gyomra még mindig fájt és szédült
kicsit, remegések futottak végig minden tagján és férfiassága kemény volt.
- Szeretném látni. - jelentette ki Bill szemlesütve és
kiszabadította karját Gustav ujjai közül.
- Még én sem láttam a tiédet. - jegyezte meg Gustav és mosolyogni
kezdett, de csak hogy elfedje mind nagyobb izgalmát. A torka kaparni kezdett és
égett az arca, mintha beteg lenne, lázas és szokatlan gyengeség szállta meg.
A fekete hajú az ajkába harapott.
- Tényleg nem, de a kezedben tartottad...
Gustav szíve nagyot dobbant, az ágyéka lüktetett és tudta, nem
lesz jó vége, ha itt kísértik a sorsot Billel. Így is szerencsés, hogy Bill
édesanyja nem jött fel az emeletre.
- Most már megyek.- mondta nem oda illően és elindult az ajtó
felé. Bill csalódottan követte és kelletlenül nyitotta ki a kulcsra zárt ajtót.
Szó nélkül ballagtak le a földszintre, ahol már teljes karácsonyi káosz
uralkodott. Fahéjas sütemény illat úszott a levegőben és karácsonyi zene szólt,
a nappali közepén mindenféle dobozokban ott csillogtak a díszek, az egyelőre
csupasz fa még a sarokban állt. Simone, Bill édesanyja mosolyogva jött ki a
konyhából.
- Nem vagytok éhesek fiúk ? Gustav, vegyél bátran süteményt, most
készült el ! - mondta kedvesen, a konyha asztalon lévő édességre mutatva.
Gustav az asszonyra nézett, és arra a megállapításra jutott, hogy Simone
mosolya ugyanolyan mint Billnek.
- Köszönöm, most nem kérek...
- Gustav indulni készül...- vágott közbe Bill szomorúan.
- Máris mész ? De kár, pedig azt hittem velünk vacsorázol.
Nemsokára érkezik Tom és Gordon is...- ingatta a fejét Simone.
- Megy a buszom, indulnom kell. - mondta Gustav és tett néhány
lépést a kijárat irányába.
- Bill mindig azt mondja, remekül érzi magát veled. - szólt utána
Simone. Gustav megállt és Billre pillantott, aki nevetve bólogatott és Gustav
tudta, teljesen máshogy értelmezi Simone szavait.
- Én is jól érzem vele magam. - nyögte ki dadogva és hirtelen
melege lett.
- Hát akkor, kellemes ünnepeket Gustav. - búcsúzott Simone és
eltűnt a konyhában. Gustav felvette a cipőjét és fejébe húzta fekete Metallica feliratú kötött sapkáját.
- Kellemes ünnepeket. - mondta ő is Bill anyjának és megvárta, míg
Bill magára kap egy fekete pulóvert, majd szélesre tárva a bejárati ajtót
kiengedi őt. A hideg levegő csípősen vágott Gustav arcába.
- Szakad a hó...- jelentette ki, ahogy elé tárult a teraszról a
hórengeteg. Minden végtelen fehérségnek látszott, aminek se eleje se vége. A
sűrűn szállingózó hópelyhek szinte világítottak a délutáni sötétségben.
- El fogsz ázni. - mondta halkan Bill. Gustav erre felvette
kabátja kapucniját.
- Csak nem...- és lassan indult el a majd bokáig érő hóban. Bill
követte. Kisétáltak a ház elé. Az utca teljesen kihalt volt,
zöld-sárga-narancsos fényű karácsonyi izzók pislákoltak egy kevés fényt adva a
szitáló hóban.
- Mikor jössz legközelebb ? - kérdezte Bill.
- Karácsony után, a két ünnep közt, ha neked megfelel. -
válaszolta Gustav.
Bill fájdalmas képet vágott.
- Az egy örökké valóság lesz...
Gustav szívét megmelengette a fiú kijelentése.
- Meglátod eltelik hamar, kibontasz pár ajándékot, jönnek a
rokonok és tele tömöd a hasad karácsonyi édességekkel. Mire ezeken végig mész,
én is itt leszek. - biztatta Billt, de a hangja elcsuklott és ott bújkált benne
a szomorúság. Szeretett a családjával lenni, de most valahogy nem akart felülni
a Magdeburgba tartó járatra.
- Ha te mondod...- vont vállat Bill, aztán körbe nézett és látván,
hogy üres az utca, nem jár arra senki sem, magához húzta Gustavot és ajkát
szomjasan nyomta Gusav ajkára. Még mindig nem tudtak rendesen csókolózni, még
mindig elég ügyetlenek voltak és még mindig cinkos mosolyra húzódott
mindkettejük szája, alighogy nyelvük találkozott. Aztán gyorsan szétváltak és
nézték egymást az egyre jobban szakadó hóban. Gustavnak akaratlanul is
bevillant a Bill szobájában eltöltött mámoros délután, ahogy érintette barátja
hímtagját és ahogy Bill reagált, ahogy felnyögött és ahogy a teste mozgott az
ujjai alatt. Az izgalom egyre jobban kínozta. Homlokát Bill arcának döntötte és
csak nyelt nagyokat. A torka teljesen száraz volt, de mondania akart még
valamit.
- Bill...Őrültek vagyunk, de tudnod kell, hogy nagyon jó volt,
amit ma csináltunk. Úgy érzem, nagyon közel vagy hozzám és úgy érzem, ismerlek.
Úgy, ahogy más nem ismerhet. Azt szeretném, ha te is ilyen közel éreznél
magadhoz és tudnád, én mindig ott leszek, ha szükséged van rám...Nekem sokat
jelentett ami ma történt. És te is sokat jelentesz Bill...Hihetetlen...már
attól felizgulok, ha kimondom a nevedet...Én azt hiszem, úgy érzek irántad,
ahogy nem szabadna...Én úgy érzem sze...
- Hé, most már menned kell. A végén még lekésed a buszt ! - vágott
a szavába Bill és Gustav szaporán szitáló hóban kimondott szavai hirtelen a
semmibe vesztek. A törékeny varázsos hangulat, a remegő hangon kiejtett
mondatok eltűntek a szürke felhős égen. Gustav megdöbbent, ahogy Bill
kettévágva a vallomását, vissza rántotta őt a valóságba.
- Csak befejezem, amit mondani akartam...- kezdett volna bele
ismét Gustav előbbi mondanivalójába, de Bill leintette.
- Arra most nincs idő. Itt hagy a buszod...
Hirtelen eddig ismeretlen feszültség született köztük.
- Nem mondasz semmit ?! - kérdezte Gustav reménykedve és alig
hallhatóan, lábával a havat piszkálgatva. Bill lesöpörte Gustav válláról a
hópelyheket.
- Mit mondhatnék ? Ha még sokáig itt állsz, hóember leszel...- és
felnevetett. Gustav szerette ha Bill nevet, de most nem érezte úgy, hogy ez a
helyzethez való lenne. Bill most olyan gyerekesen viselkedett, Gustav nem
értette miért. Csak ő gondolta úgy, hogy a mai események közelebb hozták őket
egymáshoz ? Billel egész téli szünet előtt azt tervezték, hogy átlépnek egy
határt, és most hogy ez megtörtént, Bill nem abban a rózsaszín ködben botorkál
mint ő ? Valamit félre értett ? Vagy túl hirtelen zúdította rá zilált érzelmeit
Billre ? Talán nem volt még itt az ideje...
- Igen, ez elég valószínű...- bólogatott kábán és sarkon fordulva
elindult a havas úton. Érezte Bill tekintetét a hátán, de nem fordult hátra.
- Gustav, hé Gustav ! Ne feledd az ajándékod ! És kellemes
karácsonyt ! - ordította utána Bill, de Gustav nem fordult vissza, hogy
legalább intsen. Elment a kedve és teli lett kétségekkel. Annyira várta már a
karácsonyt, mert legbelül tudta, hogy ez az ünnep merőben más lesz, mint az
összes eddigi. Most már ő is fontos egy embernek. Valaki gondol rá, mikor
szenteste bontogatják az ajándékokat, várja, hogy ismét találkozzanak és talán
álmatlanul forgolódik az ágyban éjszakánként a csókokra emlékezve. De most
elfogta a kétely. Talán mindezt csak ő szeretné és Bill fele ennyire sem tartja
fontosnak ami köztük van. Sokszor járt már így, érzelmei voltak lányok iránt,
akik nem vették komolyan. És mikor már azt hitte ez örökre így marad, besétált
az életébe ez a lányosan szép fiú, hogy felgyújtsa a szívét, felforgassa a
vágyait, szembe állítsa saját magával, hogy aztán egy rosszkor kiejtett szóval
megöljön benne mindent. Bill...Miért vágott a szavába ? Miért nem hagyta hogy
kimondja amit akar és ezáltal könnyedebbnek érezze magát ? Félt, hogy nem tudja
ő is ugyanezt, ugyanígy mondani ? Gustav volt annyira szentimentális, hogy
éppen karácsony estéjén szerette volna kiejteni az egyik legszebb és
legnehezebben bevallható szót. Billnél ez is olyan könnyen és egyszerűen jött
volna. Pedig hát Bill fiú, és nem rég óta barátok...Mégis ez annyira háttérbe
szorult...Mint minden annyira másodlagos volt akkor. Csak ketten voltak, meg a
hóesés. És Gustavot a forróság öntötte el, elég volt csak Billre néznie. Akkor
tűz volt benne, de most, ahogy gyalogolt az egyre csak szaporodó hóban, már
szikra sem maradt. Csak nyomasztó magányosság.
A busz az orra előtt hagyta el a megállót. Nagy sebességgel húzott
el Gustav mellett, aki tehetetlenül tárta szét a karjait az eltűnő jármű után
nézve. A következő, és aznap egyben utolsó buszig még várakoznia kellett.
Billékhez nem volt értelme vissza menni, ezért öt perc fagyoskodás után, úgy
döntött hogy bemegy a buszmegállóval szemben lévő kocsmába. Szorongva nyomta le
az ajtó kilincsét és lépett be a cigaretta füsttől nehéz levegőjű helyiségbe.
Maga is elcsodálkozott, hogy a kocsma tele volt. A bárpultnál, az asztaloknál,
a nyerő automatáknál mind-mind férfiak voltak italukat iszogatva. Gustav nem
értette, hogy a szeretet és a család ünnepén, miért vannak inkább a kocsmában.
Kért magának egy pohár üdítőt és leült az egyetlen üresen álló asztalhoz. A
zenegépből szólt valami régi rock zene, a mellette lévő asztalnál kártyapartik
folytak, hangoskodással keveredve. Gustav levette a fejéről a kapucnit és a
kötött sapkát majd az asztal mellett lévő radiátornál megmelegítette elfagyott
ujjait. Ki gondolta volna, hogy karácsony estéjén ilyen helyre is keveredik ? Még
sosem járt itt. De Bill lehet hogy már igen... Dühösen felsóhajtott. Már megint
Billen jár az esze ! Aki egyik pillanatban még alatta feküdt és reszketett az
érintéseitől, a másik pillanatban pedig hülyeségeket beszélt és idétlenül
viselkedett. És most nyilván boldogan eszi édesanyja süteményeit elterpeszkedve
a kanapén és nem gondolva rá. Akárhogy is akarta, nem tudott nem haragudni
Billre. A szíve fájdalmasan szorult el tőle és a rosszkedve csak fokozódott.
Micsoda rémes karácsony !
- Hello, szabad ez a hely ? - hallott ekkor egy hangot és ijedten
rezzent össze. Egy férfi állt vele szemben, kezében egy pohár itallal.
- Persze...- nyögte ki Gustav, amint vissza zökkent a jelenbe.
- Köszi. - és a fickó lazán lezöttyent az egyik székre, bele ivott
az italába, majd Gustavra nézett.
- Ide valósi vagy ? - kérdezte kíváncsian és szélesen
elmosolyodott.
- Nem. - rázta a fejét Gustav.
- Hát én sem, csak átutazóban járok erre. Amúgy Klausnak hívnak. -
nyújtotta a kezét. Gustav zavartan kezet fogott vele.
- Én Gustav vagyok.
- Hihetetlen ez az időjárás, nem is emlékszem mikor esett így a hó
utoljára...- a férfi letisztogatta havas kabátját és lekapta magáról a sapkát.
Harmincöt-negyven év körüli pasas lehetett. Jól szituált, sportos. Barna rövid
haja volt és kék kordkabátja. Gustav kényszeredetten elmosolyodott, nem nagyon
akart beszélgetni az ismeretlennel. De Klaus nem vette zokon a hallgatását.
- Mégis mit keresel karácsony este ebben a lepukkant kócerájban ?
Te is a magányos férfiak klubját erősíted ? - érdeklődött és cigarettára
gyújtott.
- A buszt várom. - válaszolta Gustav.
- Akkor jó, megnyugodtam. Legalább van aki vár téged otthon. Bár
velem is így lenne. - fújta ki a füstöt Klaus.
Gustav erre sem tudott mit mondani. Szaporán iszogatta a kóláját
és szeretett volna már mihamarabb kinnt lenni a kocsmából. Zavarta a szemébe
ömlő tömény cigaretta füst.
- Tudod, én elváltam. Már öt éve és csak alig-alig láthatom a
srácaimat. Tré egy helyzet, rohadtul hiányoznak. De nyilván te nem is sejted,
milyen ez. Biztos szerető családod van, olyan jó fiúnak látszol, akinek mindene
megvan...- elmélkedett Klaus.
- Jó fiúnak ? - meresztett
nagy szemeket Gustav.
- Miért, nem ez a helyzet ? - kérdezett vissza a férfi.
Ekkor megszólalt Gustav mobiltelefonja, üzenetet jelezve.
- Elnézést. - mondta Gustav és elővette a készüléket. Feloldotta a
billentyűzárat, hogy megnézze ki írt. Bill volt az, egy rövidke üzenettel.
Gustav szíve nagyot dobbant és érezte a vért az arcába áramlani
" Remélem, elérted a buszt. Majd bontsd ki a csomagot. Fontos
! "
Gustav majdnem elmosolyodott, de aztán eszébe furakodott, ami
nemrég történt és a rossz érzések ismét megrohanták. Egy gombnyomással
kitörölte az sms-t és a telefont vissza rakta a zsebébe.
- A szerelmed írt ? - könyökölt Klaus vigyorogva az asztalra.
- Nem...- vörösödött el még jobban Gustav, mire a férfi
felröhögött.
- Dehogyisnem ! Látom rajtad hogy szerelmes vagy ! - emelte
szájához a poharát, majd nem várva, mit reagál Gustav, folytatta.
- Hát persze ! A szerelem...Először jól indul minden, rózsaszín
köd, miegymás, de arról senki nem beszél, mi van a kezdetek után. Akarod tudni,
mi a véleményem a szerelemről ? Lehet, hogy kiábrándítalak barátom, de a
szerelem egy kibaszás. Vagy te szeretsz jobban egy kapcsolatban, vagy a másik,
de olyan nincs, hogy mindketten egyformán szeretitek egymást. Kölcsönös
vonzalom, ugyan már, hazugság ! Valaki mindig többet áldoz, többet elnéz, többet
tűr és többet sír. És ha te szeretsz jobban, kurvára fogsz szenvedni...Én is
így voltam, imádtam az ex nejemet, aki aztán jól átvert és kidobott !
Gustav gondterhelten felsóhajtott. Lehet, hogy egy tolakodó alak
ez a Klaus, de talán igazat mond. Nincs is szerelem oda-vissza ? Talán neki is
át kellene ezt gondolnia...Mert ha jobban szereti Billt, mint a fiú őt, pokolian
rossz lesz neki. Páran már kihasználták, porig alázták és megtaposták a szívét,
nem akar egy újabb csalódást. Gyorsan megitta a maradék üdítőjét és felpattant
a székből. Klaus csodálkozva nézett rá, miközben elnyomta cigaretta csikkjét.
- Máris mész ?
- Nem akarom lekésni a buszt. - mondta válasz helyett Gustav.
- Szerintem rá érsz még, meghívhatlak valamire ? - invitálta
Klaus.
- Köszönöm, de mennem kell. Viszlát. - és Gustav és sapkáját
fejére téve, sietős léptekkel hagyta el a kocsmát. Ismét a csend fogadta amint
kiért. A hó pedig még mindig kitartóan esett. Gustav átbotorkált a
buszmegállóhoz és zsebre dugott kézzel álldogált a hideg kék égboltot
szemlélve. Egyik ház felől karácsonyi dalok és vidám gyermekkacajok
hallatszottak. Gustav vissza gondolt azokra az időkre, mikor még ő is kisfiú
volt. Hogy tudott örülni az ajándékoknak, mennyire boldogan várta, hogy
díszíthesse a fát és hogy segíthessen édesanyjának mézeskalácsot sütni. A
legjobb lett volna gyereknek maradni örökre. Akkor csak az számított neki, hogy
a családja szereti. Nem jó lassan felnőni és nem is olyan jó egy másik ember
kezébe tenni a szív összes titkát, minden dobbanását. Lehet, hogy nem is olyan
jó őszintén szeretni...
Fényszóró világított Gustav szemébe és rövidesen megállt előtte
egy autó. Az ablak lehúzódott és az előbbi alak, Klaus vigyorgó képe jelent
meg. Gustav nem hitt a szemének.
- Nem szállsz be ? - invitálta.
- Nem köszönöm, rögtön jön a busz. - válaszolta meglepődve Gustav.
A motor azonban leállt és Klaus kiszállt a volán mögül. Egyenesen a fiú felé
tartott.
- Ugyan már ! Majd én haza viszlek. Hol is laksz ? - makacskodott.
Gustavnak nem tetszett a közvetlensége és hogy eléggé ittas is. Mit akar tőle ?
Miért nem megy az útjára és hagyja őt békén ?
- Tényleg mindjárt itt a busz. - mentegetőzött.
Klaus egyre közelebb ment hozzá.
- A fiamra emlékeztetsz. Ő is ilyen szőke. Talpra esett
kölyök....És van egy lányom is...A rohadt életbe, de hiányoznak ! Tudod te,
milyen ha egész nap gürcölsz, hogy eltarthasd a családodat, aztán a feleséged
közli, hogy már nem szeret, más kell neki és egyik napról a másikra elveszíted a családodat ?!
- Sajnálom...- mondta Gustav részvéttel teli hangon. Néhanapján az
ő szülei is össze szólalkoztak és csúnya dolgokat vágtak egymás fejéhez. Gustav
mindig is nehezen viselte a veszekedést, utálta a hangos és bántó szavakat,
amikkel szülei egymást illették egy-egy vita alkalmával.
- Áh, mindegy ! Már úgysem lehet jóvá tenni...veszett ügy...Te
Gustav, kedved meginni velem valamit ? Eljöhetnél hozzám. Olyan szar így
karácsonyozni, rossz egyedül.
- Tessék ? - kérdezett vissza Gustav és fél szemmel az utcát
pásztázta, hátha jár arra valaki, de a környék néptelen volt. Még a zsúfolt
kocsma felől sem jött senki.
- Jól hallottad, kicsit iszogatunk, meg dumálgatunk, aztán ha
nagyon akarod haza vihetlek, de ha nem nálam töltheted az éjszakát. Van helyem
ám bőven...
A helyzet elég reménytelen volt, Gustav nem tudta, hogyan
meneküljön ebből a szituációból. Aggodalom szorította a torkát és kezdett egyre
jobban terhére lenni a férfi.
- Hiszen nem is ismerjük egymást...
- Még nem, de majd megismerjük. Na, pattanj be a kocsimba és
menjünk ! - vágott a Gustav aggódó szavába Klaus türelmetlenül.
- Most inkább nem, otthon várnak...- húzódozott.
- Ez csak duma, hogy lerázz, így van ? Mi bajod van, félsz tőlem ?
- érdeklődött Klaus és furcsán végig mérte Gustavot, aki hátrébb lépett, hogy
növelje a köztük lévő távolságot. A férfi merő italszag volt és félelmetes
csillogások látszottak a szemeiben. Nem volt természetes, idegesítő volt a
részeg fecsegése.
- Nem. - hazudta Gustav remegő hangon, de a rémület jeges
szorítása egyre erősebb lett a mellkasa tájékán.
- Nem is kell tőlem félni. Nem bántalak, semmi olyat nem teszek
veled, ami nem jó... - mondta Klaus nyájasan és váratlanul végig simított a fiú
vállán. Gustav gyomra össze ugrott és homlokára kiült az ijedtség hideg
verítéke.
- Mit akar ? - kérdezte, de alig jött ki hang a torkán.
- Tegyük egymás karácsonyát feledhetetlenné...- mondta Klaus és
keze már Gustav kabátjának gombjait súrolva tartott a fiú mellkasa felé.
Gustav számára világossá vált, amit eddig csak gyanított. Arca
elsápadt és minden tagjában egy ösztön munkálkodott. A menekülésé.
- Ne...- nyögte erőtlenül, de Klaus meg sem hallotta, sőt
határozott mozdulattal kipattintott egy gombot a fiú kabátján.
- Hagyjon békén ! - suttogta és lesodorta magáról Klaus tenyerét,
aki csodálkozva bámult az arcába. Gustav tett hátra pár lépést, majd teljes
erejéből rohanni kezdett.
- Most miért rohansz el úgy, kis barátom ? - kiabált utána röhögve
Klaus, de Gustav meg sem állt. Nem nézte merre megy, csak szaladt, elhagyva a
díszfényekben pompázó házakat, a hóval fedett kerítéseket. Elfordult balra és
bevetette magát egy fás, erdős részre. Nem mert megállni, attól félt, hogy Klaus
autója hamarosan feltűnik. Még maga előtt látta, a férfi kajánul nevető arcát
és érezte magán izzadtságtól nyirkos tenyerét. Felkavarodott a gyomra. Szaporán
szedte a lábait a sötét és kies fák között. A talaj csúszott és a nagy
mennyiségű hó miatt, nem látta hova lép. Alaposan kifáradt, és még mindig úgy
érezte, hogy Klaus bármikor rátalálhat, pedig kísérteties csend honolt az ágak
között. Folyt róla az izzadtság, a tüdeje sípolt és nagyon fázott. Nem bírta
tovább a futást, levegőért kapkodva állt meg egy pillanatra és hallgatózott, de
nem hallott mást, csak a szelet, ahogy süvített és metszően az arcába fújt. Meg
kell keresnie a kiutat, minél hamarabb ! Már koromsötét volt mindenfele, csak a
hó világított, de kevés volt az a világosság. Gustav elővette mobiltelefonját
és az első gondolata az volt, hogy felhívja Billt, hogy segítséget kérjen, de
aztán büszkesége felül kerekedett és vissza süllyesztette zsebébe a készüléket.
Hirtelen autó hangját vélte felfedezni a közelből, a fák kopasz ágai között
halványan egy fényszórót is látott. A vér meghűlt az ereiben. Lehet, hogy Klaus
az és őt keresi ?! Gustav szíve iszonyú ütemet kezdett diktálni és a félelmetől
mellkasába szorult a levegő. El kell tűnnie ! Ismét elindult, de a sötétben nem
vett észre, egy hóval elfedett, földből kiálló fagyökeret. Hasra esett. Arccal
előre zuhant a hóba és rögtön erős fájdalom hasított a szemeibe. A szájába
került hótól köhögve, fuldokolva fordult a hátára és érezte, hogy valahonnan
folyik a vére. A fagyott talajon lévő jégdarabokkal felsebezte a homlokát és a
forró vörös vér lustán csordogált végig a szemeinél, a száján át, lecseppenve a
nyakánál. Alig kapott levegőt és zsibbadtság kerítette hatalma alá. Fel akart
állni, de nem ment, megütötte az egyik térdét. A háta szörnyen fázott, ahogy a
friss hóban hevert és tanácstalanul bámulta az eget. Vajon ez lehet a
legsötétebb éjszaka ? A hópelyhek megállíthatatlanul szálltak rá és a vértől
pirossá válva olvadtak szét az arcán. Gustav Billre gondolt. Mit csinálhat most
? Biztosan örül az ajándékainak, meglehet, már azt is megnézte, amit tőle
kapott. Eszébe jutott barátja sms-e, hogy bontsa ki a neki szánt csomagot. A
zsebébe nyúlt és kiemelte onnan a dobozt. Eltávolította az eséstől kissé
eldeformálódott és hótól elázott csomagolást, majd kibontotta az abban rejlő
fehér papírkartont. Könnyek szöktek a szemébe, mikor látta mit ajándékozott
neki Bill.
- Istenem, a hógömb. - suttogta elcsukló hangon, mikor ujjai
elsiklottak az üveg ajándék tárgy felett. Ez a hógömb állt Bill éjjeliszekrényén
és Gustav mindig megcsodálta. Egy hegycsúcs volt az üvegben és Gustavnak a
legelső perctől tetszett, ahogy meglátta. Mindig is szeretett volna egy
ugyanilyet, de nem mert megkérni Billt, hogy adja neki. Gustav kivette a
dobozból és megforgatta. A hold alig látszódó fényében nézte a gömbben kavargó
fehér morzsákat, amik hópelyhekre emlékeztették. Aztán felfedezte a gömb szélén
éktelenkedő repedést. Biztos amikor megbotlott, akkor törött el. Eltörött, de
ettől még Gustav számára ugyanolyan értékes maradt. Bill olvasott a
gondolataiban, a tekintetében és karácsonyra megkapta tőle. Honnan tudhatta,
hogy mennyire tetszik neki a kis üveggömb, mikor egy szóval sem említette ?
Talán félre értelmezte barátja mai viselkedését, rosszakat feltételezett róla
és Bill is ugyanolyan szeretetet érez iránta, mint amilyet ő táplál a fiú
iránt. Lehet, hogy Klausnak mégsem volt igaza, mikor azt állította, hogy
nincsenek egyformán erős érzelmek. Mert mi van, ha igenis léteznek ?! És mi
van, ha nem csak szavakkal lehet kifejezni őket ? Gustav úgy érezte, Bill így
mutatta ki a szeretetét, hogy neki ajándékozta ezt a hógömböt. És most rajta a
sor, hogy ő is bizonyítson !
Halkan felsóhajtott és vissza rakta az üveggömböt a dobozba, majd
a dobozt a zsebébe tette. A térde már nem sajgott annyira, és a homlokán lévő
vér is alvadni kezdett. Szédelegve tápászkodott fel a hóból és sántikálva
indult el a hóborította fák között. Kicsit émelygett és átfázott, de tudta,
valahogy ki kell jutnia az útra, vissza a házakhoz. És képesnek érezte magát
arra, hogy megtegye. Mobilja segítségével fényt csinált, így világított.
Sietett, ahogy tudott és rövidesen ritkulni kezdett az erdő, ismerősebb lett a
környék. Amilyen hirtelen került a fák rengetegébe, olyan váratlanul keveredett
is ki belőlük. Ismét feltűntek a jól ismert karácsonyi égőkkel felszerelt
házak, díszes kerítések és Gustav kezdett kicsit megnyugodni. Úgy érezte, a
karácsony csakugyan a csoda ünnepe, hiszen itt van, épen jött ki az erdőből. És
ez valódi csoda... A buszmegálló előtt nem sokkal azonban, belehasított a
félelem, mi van ha Klaus még ott áll és rá vár ? Megtorpant és a bokrok közül
leskelődött. De nyomát sem látta a férfi kocsijának. Csak hatalmas hótömeg
fedte el a tájat és semmi mozgást nem tapasztalt. Biztos elindult haza, mi értelme
lenne, hogy itt szobrozzon ?!
Bicegve megindult a megálló irányába. Talán még van esélye elérni
az utolsó buszjáratot. Ahogy közeledett a buszmegállóhoz, hangokat hallott és
mintha a nevét kiáltozták volna. Zavartan kapkodta a fejét és másodpercekig
semmit sem látott a hóeséstől, de aztán a hangok közelebbiek lettek és
rövidesen feltűnt Bill. Gustav azt hitte rosszul lát, hallucinál. De nem,
tényleg a fiú sietett feléje.
- Gustav ! - kiáltott neki és idegesen remegett a hangja. Gustav
megállt és bevárta.
- Bill, mit keresel te itt ? - kérdezte csodálkozva.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Mikor elváltunk és beértem a
házba, az órára néztem és láttam, hogy biztos lekésted a buszodat. Ráadásul
utána jött Tom, aki a haverjaival autózott el erre és látott belépni a
kocsmába. Írtam sms-t, de nem válaszoltál, rosszat sejtettem és benéztem, de
nem találtalak ott. Nem tudtam hova mehettél. Azt hittem, bajod esett...Nem úgy
volt, hogy haza mész ? - vonta kérdőre Gustavot Bill. És Gustav látta, hogy
barátja milyen rémült és sápadt.
- Bill figyelj...- kezdte, de Bill ekkor észrevette a vért az
arcán.
- Te jó ég, hiszen te megsérültél...- döbbent le és gyengéden
megfogta Gustav karját, majd a fiút a megálló üveggel fedett padjai felé
vezette. Gustav erőtlenül ült le és fejét neki döntötte a pad támlájának.
- Egy alak...A kocsmában találkoztunk. Utánam jött ide és azt
akarta, hogy...szóval hogy menjek el vele...Nem voltak jó szándékai, láttam
rajta...
- Úristen, de ugye nem bántott ? - kérdezte ijedt arccal Bill.
- Beszaladtam az erdőbe, ott elestem és beütöttem a fejemet...-
hadarta el Gustav, és Bill semmit sem értett.
- Az erdőbe ?! Megőrültél ?! Tudod te, milyen veszélyes az erdő
ilyen időben ?! Meg is fagyhattál volna, ha eltévedsz...
- Igen, ez nekem is megfordult a fejemben, de nem volt jobb
ötletem. Az a fickó itt volt a buszmegállóban, azt hittem követni fog és...-
dadogta Gustav és a szégyenérzés hatalmasodott el rajta.
- Én már jó ideje járom a környéket téged keresve, de nem láttam
egy lelket sem erre...- vont vállat Bill.
Gustav csodálkozva nézett a fekete hajúra.
- A neve Klaus...Azt mondta átutazóban van. Kék színű kabátot
viselt és sötét színű autóval volt...Te nem találkoztál vele ?
Bill szelíden rázta a fejét.
- Nem...De szörnyű lehetett ezt átélni...
Gustav szomorúan elmosolyodott.
- Most hülyének nézel, ugye ?
- Dehogyis. Ha azt mondod itt volt az a férfi, biztos így is volt.
De most már eltűnt. Tudom, hogy nehéz, de nyugodj meg kérlek ! - csitította
Gustav nagyon is felhevült kedélyeit. Gustav egy darabig hallgatott, majd
elővette a telefonját, össze ráncolt homlokkal bámulta a kijelzőt, amin a
pontos idő látszott.
- Micsoda borzasztó karácsony ! Még a legutolsó buszt is lekéstem
Magdeburgba...Ezért otthon kinyírnak...
- Ne aggódj, kitalálunk valamit, hogy a szüleiddel karácsonyozz !
- vigasztalta Bill és ujjai egy másodpercre Gustav jéghideg kezéhez értek.
Össze találkozott a tekintetük és melegség öntötte el Gustavot. Zavartan
megköszörülte a torkát.
- Az ajándékod csodaszép, kitaláltad az egyik legtitkosabb
vágyamat. Azt hittem nem ismersz eléggé, de tévedtem ! Köszönöm...- és újra
elfutotta a könny a szemeit, gyorsan letörölte.
- Örülök, ha örülsz...- mosolygott Bill.
- Még szép, hogy örülök...- helyeselt Gustav.
- Viszont délután, mikor kikísértelek, mintha megbántódtál
volna...- jegyezte meg Bill.
- Meg is bántódtam. Mondani akartam neked valamit és te nem
hagytad. Közbe vágtál, mintha nem akartad volna meghallani, tudomásul venni. És
ez rosszul esett. Mindennél jobban szerettem volna kimondani, hogy te is tudj
róla, hogy érezd...
- Nem olvastad a levelet ? - vágott közbe Bill.
- Milyen levelet ? - értetlenkedett Gustav.
- Ami a dobozban volt, az ajándék mellett...
- Levél ? - hökkent meg Gustav és a zsebébe nyúlva kiemelte onnan
a dobozt. Felnyitotta a tetejét és valóban egy gyűrött, apró papíros volt a
hógömb mellé rakva. Akkor a sötét erdőben nem vette észre, de most az utcai
lámpák sárga fényében már jól láthatóan fehérlett. Kikapta a dobozból és
kettéhajtotta. A szíve máris felgyorsult, ahogy Bill betűit meglátta. A papírt
a lámpa felé fordította és félhangosan olvasni kezdte a hótól kissé elmosódott
sorokat:
" Ennek így kellett lennie, hiszek a sorsban. Biztos vagyok
benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is felém, már akkor is, mikor még nem
ismertük egymást, mikor még nem is tudtunk egymás létezéséről. Emlékszel,
először hol találkoztunk ? Azon az unalmas iskolai gyűlésen, egy asztalhoz
kerültünk. Szerintem ez sem volt véletlen. Visszagondolva, olyanok voltunk akkor,
mint két magányos madár, akik az égbolton egyedül repkednek és keresik az utat.
De most már együtt próbálgatjuk a szárnyainkat és haladunk valami új út felé.
Kicsit félek, mert ez az út szokatlan, és helytelen, de nagyon jó. Valahányszor
megcsókolsz, mintha szárnyak lennénk a szívem helyén. Sosem hittem volna, hogy
egyszer rátalálok arra, akit lelki társamnak is nevezhetek. De megtaláltalak
téged. Most már tudom, hogy vannak csodák, mert minden perc az, ha veled
tölthetem. Lehet, hogy te is mondani akarsz valamit, néha így látom, ha rád
nézek. De hadd legyek én az első, aki papíron kimondja. SZERETLEK ! Én ezt
érzem, egyre erősebben...- Bill - "
Gustav még sosem olvasott ennél szebb vallomást. Nehéz csend
telepedett rá, nem tudta mit mondjon, meghatódott, a sírás szorongatta. Annyi
gondolat cikázott az agyában, égett az arca és a szíve majd kiugrott a
mellkasából. Tudta, hogy szólnia kellene valamit, de ő nem tudott ilyen
szépeket kitalálni, mint Bill ezért csak ennyit bírt kinyögni.
- Köszönöm, hogy szeretsz...
- Mindennél jobban. - bólogatott Bill.
- Én is szeretlek...- mondta még halkan Gustav és ültek még ott
kicsit, nézték a havat, és egymásra pillantgatva ismerkedtek a szavak
hatalmával. Nemsokkal később pedig már mind a szépen megterített karácsonyi
asztal körül ültek. Bill szülei örültek, hogy Gustav mégis velük vacsorázik és
nem kérdezték a miértjét, Gustav pedig jobbnak látta egy szót sem szólni a
Klaussal történtekről. A hangulat oldott volt, nevetgéltek, viccelődtek, Simone
pedig feltálalta a finom vacsorát.
Gustav szülei már úton voltak, hogy haza vigyék a fiukat, de Gustav nem
akart még a haza térésre gondolni. Ki akart használni minden percet, ott akart
lenni, ahol Bill és megfürdeni a mosolyában. Nézte Billt és az jutott eszébe, ő
a legnagyszerűbb ember akit ismer és akit most ajándékba kapott az élettől,
remélhetőleg hosszú időre. Vacsora után kimentek az udvarra és álltak a
hóesésben, miközben jelentőség teljesen néztek egymásra,
- Olyan jó hogy itt vagy ! - suttogott Bill.
- Nekem is jó, hogy veled vagyok. - mondta Gustav és a távolban
hócsatázó Tomot és Gordont nézte. Simone eközben egy pohár forró csokival a
kezében állt a teraszon. Idilli kép volt. Tökéletes. És még mindig havazott.
- Beszálljunk hozzájuk ? - kérdezte nevetve Bill és ragyogó
szemekkel figyelte, ahogy Tom és nevelőapja játszanak a sűrű hóban.
- Hát persze, tönkre teszem a szép frizurádat. - vigyorodott el
Gustav és hirtelen mozdulattal megborzolta Bill kócos fekete haját.
- Na, azt megnézném ! - vágott vissza Bill és egy nagyobbacska
hógolyóval megcélozta Gustavot, aki épp hogy el tudott hajolni a felé repülő
hólabda elől.
- Ezért megfizetsz ! - nevetett fel Gustav és elkapva Bill egyik
karját magával rántotta barátját a puha hórengetegbe. Mindketten tetőtől-talpig
havasak lettek és fél percig csak köhögtek az arcukba zúdult hótól.
- Te megőrültél ! - söpörte ki a havat az arcából kacagva Bill.
Tiszta hó lett a haja is. Gustav fölé könyökölt.
- Így vagy a legszebb...- mondta halkan és ajka vadul sóvárgott
Bill csókja után, de tudta hogy most nem lehet, ezért csak a pillantásával
simított végig barátja hidegtől kipirult arcán.
- Így, havasan ? - kérdezett vissza Bill.
- Így, boldogan. - felelte Gustav és hiába volt nagyon hideg, erős
forróságot érzett a szíve tájékán.
Idegenek mentek el a ház előtt és vidáman pillantottak végig a
hócsatázó társaságon.
- Boldog karácsonyt ! - mondták kedvesen.
Bill és Gustav egyszerre néztek fel a kerítésnél elhaladókra és
csak össze mosolyogtak. Gustav bólogatott.
- Igen...Boldog karácsonyt ! - szólt a járókelők után, aztán
Billre nézett.
- Boldog karácsonyt ! - majd talpra pattant és teljes hangerővel
kiabálni kezdett.
- Boldog karácsonyt ! Boldog karácsonyt !
Már nem hitte azt, hogy ez egy szörnyű karácsony, sőt, Gustav azt
gondolta, jobb ünnepet el sem tudott volna képzelni magának. Kívánsága elszállt
a házak ablakai előtt, az ajtóknál, a kerteknél és hangját még jó ideig
visszhangozta a környék.
Boldog karácsonyt mindenkinek
Tökéletes ajándék volt! Köszönöm szépen! Éktelen vigyor ült ki az arcomra, mikor olvastam a soraidat az elején. :)
VálaszTörlésA történet nagyon tetszett, még sosem olvastam Bill/Gustav párosítást és nagyon jó volt. Annyira édesek voltak. Klaussal és a meneküléssel pedig végtelenül izgalmassá tetted! A legjobb blogajándék! Csodás volt!
Még egyszer köszönöm és nagyon boldog karácsonyt!
Köszönöm :) Örülök, hogy tetszett :) Még van ilyen párosításom, hamarosan olvashatod.
Törlés