2016. november 3., csütörtök

Tentamen suicidii

Hello! Úgy döntöttem, az elmúlt évek "munkáit" össze szedem és felrakom egy külön blogra. A régi olvasóknak a nosztalgia kedvéért, az újaknak meg azért, hogy tudják miket irkálgattam régen *.* A történetek között lesznek twc-k, slashek, fluffok, meg egy kicsi pwp is. Előfordulnak majd durva és kevésbé durva, és néha szerintem elég béna írások, de hát mind én vagyok, vagy voltam valamikor, így vállalom :P
Kezdem ezzel a 2011-ben íródottal (mert ha a magam írásai közül kellene kedvencet mondanom, talán ez lenne az).


Szerző: xxslashxx

Cím: Tentamen suicidii
Korhatár: 18
Szereplők: Bill, Tom, Original Female Character
Műfaj: hetero, slash, twincest
Figyelmeztetések: F/F, szexjelenet, trágár beszéd, túlzott romantika, szomorú befejezés, szereplő halála
Publikálva: 2011. január. 1.



Öngyilkosság. Így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála.
Tom oldalra fordult az ágyon. Nem bírt aludni. Hallotta, ahogy autók jöttek-mentek az úton, dudálnak és fékeznek. Kora délután volt, az elhúzott függönyön keresztül halványan beragyogott a nap. Tom nézett maga elé, ahogy a fények megvilágítják az ágytól nem messze lévő üvegasztalt. Üveg...csillogó és nagyon éles...Aztán lassan a kezére pillantott. A csuklóján lévő vastag fehér kötésre. Megmozdította a kezét, ahogy próbált felülni. Fájdalom hasított bele. Tom feljajdult és vissza hanyatlott az ágyba. És csak nézte a plafont. Aztán megint a bekötözött kezét. A felismerés mindig átjárta tette súlyosságától.
Hónapok óta felfordult, összekavarodott az élete. Szokatlan és erős érzések vették uralmuk alá, amiket ő maga sem tudott mivel magyarázni. Hirtelen nem érdekelte semmi, nem mutatott lelkesedést a dolgok iránt. Nem volt kedve szórakozni, nem vette fel a telefont a haveroknak. Nem kötötte le a zene sem. Üresnek kezdte érezni magát. Ha édesanyja aggódva kérdezte mi a baj, Tom csak megrázta a fejét és azt mondta semmi. Majd felment a szobájába. Ahonnan lassan ki sem mozdult. Csak ült az íróasztalnál és nézett ki az ablakon. Nézett, de nem látott.
Azon a zaklatott éjjelen is, csak azt a törött üveget látta az asztalánál. Esős éjszaka volt. A zivatar, szürke függönyt húzott a város fele, egész napra és éjszakára. Fülledt, párás lett a levegő. Tom fátyolos szemekkel bámulta a széttört italos üveget, aminek tartalmát már régebben elfogyasztotta. Figyelte, ahogy az ablak képe visszatükröződik a szilánkokon. Megtörölte izzadt homlokát, majd váratlanul bele ütött az üvegbe. Szándékosan... Az üveg szilánkjai százfelé repültek.A fájdalom elviselhetetlen volt. A vér forró és vörös... 
Édesanyja talált rá a fürdőszobában, ahogy a csap felé görnyedve próbálta elállítani a vérzést. 
Sürgősségi Osztály, egymásra és rá furcsán néző orvosok, anyja kétségbe esett, szívet tépő kiabálása a háttérben. És vér... nagyon sok vér...
Tom pár napig kórházban maradt, ahol mindenféle pszichiáterek igyekeztek kitalálni hogy miért tette. De Tom csak hallgatott. Mert ő sem tudta cselekedete okát.  Talán figyelemre vágyott, amit nem kapott meg. Hiányzott neki valami, idegenül érezte magát a világban. És mindemellé társult az érdektelenség a dolgok nagy része iránt. 
Miután kiengedték, csak egyet akart. Billhez menni Berlinbe. Anyja kétkedve fogadta a bejelentését, de mivel Tom nagyon ragaszkodott ehhez az elképzeléséhez, engedett neki.
Bill pedig szeretettel fogadta és nem kérdezett. 
Tom napjai egyhangúan teltek. Habár már lassan két hete, hogy Billnél volt, jóformán még ki sem tette a lábát testvére lakásából. Nem érdekelte a városi nyüzsgés, sem a híres látnivalók. Egész nap egyedül volt és órái vagy alvással, vagy a tv készülék előtti tespedéssel teltek. Kattogó gondolatokkal a fejében és a várakozással, mikor fordul a kulcs a zárban, jelezvén hogy Bill hazaért.
Ekkor csengettek. Tom összerezzent és a bejárati ajtóra meredt. Nem várt senkit és nem is volt kedve senkihez. Talán ha csendben marad, az illető megunja és elmegy. Tom lélegzet visszafojtva bámulta az ajtót. 
De a csengő újra megszólalt, ezúttal türelmetlenebbül.
Tom morogva felkászálódott az ágyból és kezét fájdalmasan tapogatva botorkált ajtót nyitni.
Egy lány állt az ajtóban. Tom sosem látta még.
- Szia Tom ! - köszönt vidáman, mintha ismerősök lennének. 
- Te ki vagy ? - kérdezte Tom köszönés helyett és igencsak barátságtalanul, miután végigmérte.
- Susana vagyok, a felettetek lakó szomszéd és Bill barátja. 
- Aha. - vágott közbe Tom és legszívesebben a lány orrára csapta volna az ajtót.
- Bill szólt még valamelyik nap, hogy egy ideig most nála leszel és ha van időm ugorjak már át kicsit, hogy ne legyél egyedül. Fősulira járok és most szünetem van, szóval ráérek. - Susana arcán kényszeredett mosoly suhant át. Érzékelte, hogy nem látják túl szívesen.
- Köszi, de remekül megvagyok. És ezt tolmácsolhatod az öcsémnek is, aki vizsgálóbizottságot küld hozzám ! - Tom keze a kilincsen volt, hogy bezárja az ajtót és kívül hagyja a tolakodó szomszédot.
- Hoztam egy kis ennivalót is. - mondta Susana. Tom a lány kezében lévő fehér műanyag dobozra nézett, aztán nagyot sóhajtott és szélesre tárta az ajtót.
- Gyere be ! 
Susana biccentett és belépett a lakásba. Tom becsukta az ajtót utána. 
- Ezt hova tehetem ? - mutatott Susana az ételre. Tom a konyha asztalra bökött, aztán levetette magát a kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Egész lényéből az elutasítás áradt, Susana mégis a kanapéhoz sétált, hogy beszélgessenek.
- És mit szólsz, milyen Berlin ? - kérdezte könnyedén. 
- Nem tudom, még nem néztem körül. - válaszolta nagy sokára Tom. Érezte, hogy Susana tekintete bekötözött csuklójára vándorolt. Kikerekedett szemekkel nézett a lányra, aki ettől zavarba jöhetett, mert egyik lábáról a másikra álldogált a kanapé mellett.
- Baleset ? - érdeklődött végül.
Tom gúnyosan elmosolyodott.
- Nem mondanám kifejezetten annak. Törött piás üveg, pocsék hangulat és egy esős éjszaka következménye. Nem ajánlom hogy kipróbáld ! 
Susana erőltetetten felnevetett. Tom már nem is nézett rá, a csatornákat váltogatta, de kora délután lévén, csak unalmas show műsorok és szappanoperák voltak a tv-ben.
- Használhatom a mosdót ? - kérdezte kis idő múlva.
- Felőlem. - vont vállat közönyösen Tom, majd mikor a lány a fürdőszobába ment, felkapta az asztalon lévő cigarettás dobozt és az erkélyre ballagott. Rágyújtott és nézte az erkély alatt hömpölygő forgalmat, a sokszínű autókat, amik a magasból szemlélve szinte összefolytak. Olyan volt, mintha a szivárvány leszakadt volna az égről és az úton haladna tovább...
Nagyváros. Hangos és koszos. Tom a mai napig nem értette, hogy bírta testvére ezt megszokni. Pedig biztos megszokta, sőt meg is kedvelte, hiszen már másfél éve lakott és dolgozott itt.
- Gyönyörködsz a kilátásban ? - két kar fonódott Tom derekára. Aki a meglepetéstől elejtette a cigarettáját. 
Villámgyorsan fordult hátra. Susana állt mögötte, igencsak hiányos öltözetben. Előbb még pulóvert viselt, most meg csak egy teljesen kigombolt blúz volt rajta, ami alól elővillant melltartója. 
- Te mit csinálsz ? - rivallt rá Tom dühösen. Susana elsápadt. 
- Én csak...- és elkapta kezeit Tomtól.
- Mi bajod van ? Megőrültél ? - Tom lehajolt a földön füstölgő cigarettájáért, majd mérgesen nyomta el a hamutartóba.
- Bill azt mondta...
- Bill ? Ez is az ő agyszüleménye volt ? Hogy átjössz, majd én lefektetlek és akkor, hú de jó lesz nekem ? Ez szánalmas ! Ti biztos, hogy nem vagytok ép elméjűek !  - Tom gyors léptekkel besietett a lakásba. Az arca tűzforró volt az idegességtől. Végig sem nézte rendesen a lányt, nem érdekelte. Egyedül akart lenni. 
Susana követte.
- Félre értesz, nem akarok semmi komolyat, de ha gondolod én szívesen...tényleg és nem kell járnunk vagy ilyesmi...- magyarázta, de Tom figyelmen kívül hagyta. Lezöttyent a kanapéra. Fél szemmel figyelte, ahogy Susana zavartan összefogja gesztenyebarna tincseit, begombolja a blúzát és vissza veszi magára a pulóvert.
- Mi is a neved ? - kérdezte, mikor látta hogy felöltözött.
- Susana. - felelte készségesen a lány.
- Menj haza...Susana...kérlek. Ehhez most nincs kedvem ! - mondta Tom és a tv felé fordult. Susana csak állt ott megilletődve pár másodpercig, aztán köszönés nélkül távozott. Tom pedig egyedül maradt forrongó dühével és mély döbbenetével. Bill nagyon rosszul gondolta, ha azt hitte hogy beszervez egy lányt neki és ő majd ettől az egekben érzi magát. Régen volt már, mikor Tom kihasznált minden alkalmat, hogy szexelhessen. Igen, volt ilyen időszaka, erről volt híres, éjjel - nappal ez járt a fejében és lefeküdt mindenkivel akivel tudott, aztán soha többet nem akarta látni az illetőt. Akkor élvezte, ha fájdalmat okozhatott másnak, de már nem büszke erre. Azóta pedig jó pár dolog megváltozott. Legalábbis Tom szemléletében. De hát Bill ezt honnan is tudhatná, másfél éve nem járt otthon, még ünnepekkor sem és csak elvétve telefonált. Lekötötte a munka és ha anyjuk hazainvitálta, e mögé bújva mentette ki magát. Tom látta anyja könnyes szemét, ahogy esténként az ablak előtt állva kémleli a sötét utcát, reménykedve hogy Bill feltűnik, de persze ő nem jött. A hónapok teltek és Bill mind messzebb került a családtagoktól. Úgy tűnt ő akarta így és nem vágyik haza. 
Tom lassan megszokta testvére hiányát, ő is dolgozott, este fáradtan dőlt be az ágyba, megvolt a saját élete. Elfogadta Bill döntését, aki köszöni szépen, de nem kér többet Magdeburgból, valahol talán meg is értette. Az viszont felháborította, hogy testvére még most is ugyanazt a felelőtlen, éretlen fiút látja benne, aki egykoron volt. És ez dühítő, ugyanakkor kétségbe ejtő is. Hiszen ez azt mutatta hogy Bill nem igazán ismerte Tomot.
Beesteledett már, mikor Bill megérkezett a munkából. Addigra Tom haragja is tova szállt, csak a csalódottsága maradt meg.
- Szia ! - állt meg előtte, mikor Bill belépett a lakásba.
Testvére kicsit meglepődött, mikor egyenesen Tomba ütközött.
- Szia Tom ! - köszönt vissza, miközben bezárta az ajtót és levette a kabátját.
- Vacsorázunk ? - kérdezte Tom és válaszra sem várva a konyhába ment. Terítőt, tányérokat és evőeszközöket pakolt a kör alakú étkező asztalra. Bill csodálkozva bámulta, ahogy bekötözött kezével ügyetlenkedik.
- Jól telt a napod ? - érdeklődött halkan és segített Tomnak elrendezni az villákat és szalvétákat.
- Fogjuk rá. És a tied ? - kérdezett vissza Tom.
- Sok volt a munka, mint mindig, de egész jó nap volt. És mit eszünk ? - Bill az asztal közepén gőzölgő ételt vizsgálgatta.
- Ez valami rakott izé, fogalmam sincs. A barátnőd hozta...- mondta Tom furcsa hangsúllyal.
- A kicsodám ? - vágott értetlen képet Bill, majd hirtelen megvilágosodott az arca.
- Susana ! De ő nem a barátnőm, csak a szomszédom, jó fej lány, szóltam neki, hogy ha ráér, jöjjön el kicsit beszélgetni, biztos rossz egyedül egész álló nap...
- Nem Bill ! Egyáltalán nem rossz, sőt tök jó ! Az viszont nagyon nem tetszett, hogy rám szabadítottad ezt a csajt, hogy ugyan feküdjön már le velem ! Hidd el, hogy ha szexelni támad kedvem, intézkedem ! Nem kell semmilyen jó szándékú segítség, se tőled, se pedig ilyen pörgős főiskolás ribancoktól ! - vágott Bill szavába Tom. 
Bill előbb még kedvesen mosolygó arca, elkomorult.
- Sajnálom Tom, azt hittem jót teszek, ha össze hozlak téged meg Susanát. - mentegetőzött.
- Hát nem volt jó ötlet, el is küldtem. De hagyjuk ! Ha nem haragszol, most elmegyek lezuhanyzom. - Tom a fürdőszoba felé indult.
- Bocsáss meg jó ? - nézett utána fájdalmasan Bill.
- Jó, csak engedj, hadd menjek... - legyintett Tom. 
- És nem is vacsorázol ? - kérdezte Bill. 
- Nem vagyok éhes és fáj a kezem is. - felelte Tom, majd magára csukta a fürdőszoba ajtót. 
Nem akart így kifakadni, de dühítette, hogy Bill azt hitte kalandozni jött Berlinbe. Mi van, ha épp valamiféle nyugalmat keres ebben a hatalmas városban ? Vagy olyat itt lehetetlenség találni ?!
Percekkel később Tom anyaszült meztelen álldogált a tükör előtt és idegenkedve vizsgálgatta bekötözött csuklóját. Nehezen ment vele minden egyszerű mozdulat. Vigyáznia kellett és nem erőltetnie, mert sok öltéssel varrták össze a sebet amit ejtett rajta. Pár másodperc kellett csak, hogy teljes erejéből belevágjon az éles üvegekbe, és hetek kellenek még hogy újra a régi legyen. 
- Szép vagy ! - szólalt meg Bill hirtelen a háta mögött. Tom nem is hallotta hogy bejött. Lassan nézett testvére hangjának irányába.
- Ja persze...Egy szerencsétlen idióta vagyok. - grimaszolt.
- Ne beszélj butaságokat ! - mondta Bill.

- Biztos bánod már, hogy befogadtál pár napra. - jegyezte meg Tom.
- Ilyet ne mondj ! Örülök hogy itt vagy, régóta nem találkoztunk ! - dőlt az ajtófélfának Bill.
- Másfél éve. Amióta elköltöztél és amióta nem érdeklünk téged. - tette hozzá Tom.
- Ez nem igaz ! Mindig is érdekeltetek, te is, anya is, Gordon is...
- Akkor miért van az, hogy itt vagyok több mint egy hete és még mindig nem kérdezted meg, miért csináltam ? Miért nem kérdezted még, hogy meg akartam e halni ? - mutatott Tom a kötésre, miközben a fürdőszoba szekrényből törölközőt vett elő.
- Nem akartalak megbántani. Az ilyesmiről nem szívesen beszél az ember...gondolom...- ingatta a fejét Bill és láthatóan zavarban volt. Tom nem tudta meztelensége, vagy a téma volt Bill zavartságának az oka. 
- Igen, lehet hogy meg akartam halni. Napok teltek el és nem történt semmi. Csak éreztem hogy megy ki belőlem az erő és az érdeklődés minden iránt. Felmondtam a munkahelyemen, lekoptattam a haverokat, nem vettem fel a telefonom. Minden kaput bezártam magam mögött és akkor éjszaka, hirtelen bátornak éreztem magam, erősnek, hogy meg merjem próbálni...
- Ez őrültség Tom ! - vágott Tom szavába Bill remegő hangon.
- Én elvesztettem az életbe vetett hitemet. Azt hiszem senki sem tudott volna megállítani. - Tom maga köré tekerte a törölközőt. Furán nyomasztó volt felemlegetni az akkori eseményeket. De akarta, hogy Bill tudjon róluk. 
- Még szerencse hogy nem történt tragédia ! Soha többet ne gondolj ilyenekre ! Annyira fiatal vagy még és sok minden áll előtted. - Bill elmosolyodott. 
- A kórházi napok után gondolkodtam, hogy milyen régóta érzek így. Vagyis sehogy, hogy semmi sem izgat különösebben. Neked bejött az élet, én meg talán már rég meghaltam belülről...És hogy az én haldoklásom akkortájt kezdődött, mikor te Berlinbe költöztél...- Tom Billre pillantott és amikor találkozott a tekintetük, Bill hirtelen hozzá lépett és megölelte. Szorosan. Biztonságot adóan.
- De nem haltál meg...nem haltál meg Tom ! Élsz ! És én itt vagyok veled ! - suttogta elcsukló hangon.
- Igen...még élek...- Tom szintén suttogott, majd felszisszent és kihúzta a sérült karját Bill öleléséből.
- Mi az, ennyire fáj ? - kérdezte aggódva Bill.
- Ne tudd meg, még annál is jobban, de megérdemlem a fájdalmat, minek csinálok hülyeségeket...- húzta el Tom a száját.
- És hogy néz ki, nagyon mély a seb ? - Bill egyre csak testvére bekötözött kezét bámulta.
- Szeretnéd látni ? - kérdezett vissza Tom. 
Bill, szemében egy kis félelemmel bólogatott.
- Ha lehet...
Tom vállat vont és bontogatni kezdte a kötést, miközben látta Bill tekintetét, ahogy követi a mozdulatait.
- Segítsek ? - érdeklődött halkan, mikor látta hogy Tom nehezen boldogul.
- Menni fog...legalábbis remélem. - hárította el a segítséget Tom, de Bill gyengéden a csuklójához nyúlt és óvatosan eltávolította a kötszert. Csodálkozástól kerekre nyílt szemekkel meredt a több öltéssel összevarrt sérülésre.
- Ilyen szörnyű ? - húzódott mosolyra Tom szája, mikor testvére már vagy két perce nézte a csuklóját.
Bill a fejét rázta.
- Egyáltalán nem az, rosszabbra számítottam. 
Tom sóhajtott egy nagyot és magában megkönnyebbült. Nem akarta elborzasztani Billt a látvánnyal, amihez ő már hozzászokott, de nem tudta ikre hogy reagál majd. Szerencséjére, jobban mint gondolta.
- Mikor belevágtam a kezemet abba a törött italos üvegbe, olyan furcsán ropogott valami, amiről fogalmam sem volt először hogy micsoda, az üveg szilánkjai, vagy valami más...- Tom nézte, ahogy Bill lassan kezébe vette sérült csuklóját és óvatosan végighúzta ujjait a vágás mentén.
- És már tudod mi volt az ? - kérdezte Bill halványan mosolyogva, miközben hol Tom arcára, hol meg a kezére pillantott.
- Nem biztos, de lehet hogy ilyen, amikor meghasad a szív...- Tom zavartan játszott piercing karikájával a szájában.
- Tom, annyira bánom hogy nem voltam ott ! - Bill szeme megtelt könnyel. Látszott rajta a tehetetlen sajnálat, hogy nem lehetett akkor Tom mellett. 
- Nem tudhattad hogy mi van... - vágott közbe Tom.
- De rájövök, ha gyakrabban telefonálok haza !  Éreznem kellett volna, hogy valami nem jó ! Csak magammal törődtem ! Te pedig...egyedül voltál ! Olyan egyedül ! - Bill ismét megölelte testvérét. Tom pedig hálásan viszonozta az ölelést. Jó érzés volt számára Bill testét a karjai közt tudni. Olyan régen voltak már ilyen közel egymáshoz. 
Bill belefúrta fejét Tom meztelen vállába és nagyokat sóhajtva szipogott. Tom nem akarta hogy sírjon, hiszen ez az egész egyáltalán nem az ő hibája.
- Hé, ne sírj ! - simított végig Bill hátán Tom. Bill bólogatott majd könnyes arcal elhajolt Tom vállától és csak nézte testvérét megbánó szemekkel. 
- Ugye minden rendben lesz ? - kérdezte sírástól rekedt hangon, szemét törölgetve.
- Remélem ! - mondta Tom bizonytalanul, de nem tudta Bill pontosan mire céloz, azt meg végképp nem tudta, valóban rendbe tudja e majd hozni széthullott életét.
Bill ismét megfogta Tom kezét és újra simogatni kezdte. 
- Hogy tudtál így elbánni magaddal... - ujjai finoman fogták meg Tom alkarját, majd váratlanul ikre mellkasára tértek át és szórakozott mozdulatokkal szántottak végig Tom bőrén. Tomot kilelte a hideg a rendkívül érzéki érintéstől. Hosszú hónapok óta nem érezte egy másik ember kezét magán, leszámítva az orvosokét a kórházban. Bill egyre csak nézte őt, szinte már zavarba ejtően, mialatt tenyere már Tom hasánál járt, vészesen közel a törölközőhöz, ami Tom legérzékenyebb testrészét takarta. Tom kiszáradt torokkal figyelte mit csinál Bill, nem mert, nem akart szólni. Bill tekintete késként nyársalta fel, szinte keresztül ment rajta, simogató kezei pedig jóleső bizsergést okoztak neki. A gyomra, a szíve, mindene belesajdult ebbe a keserédes érzésbe.  Teljesen belefeledkezett a furcsa és izgató érintésekbe, észre sem vette, hogy a törölköző tompa puffanással esett le ágyékáról a fürdőszoba padlójára. Bill rögtön lehajolt, hogy felvegye, ekkor szembesült ikre gerjedelmével. Gyorsan felpattant és fülig elvörösödve, kezében a törölközővel pislogott Tomra, aki legalább ennyire zavarodott volt.
- Oh...- nyögte Bill, és Tom felé nyújtotta a törölközőt, hogy elvegye és ismét magára terítse, de Tom nem nyúlt a törölközőért, hagyta hogy megint a földre hulljon. 
- Miattam ? - hebegte Bill lángoló arccal és hitetlenkedve. Tom nem felelt, csak bólogatott és karjait körbefonta Bill derekán. Most nem hasított a jól ismert fájdalom a csuklójába, csak a szíve dobbant mind nagyobbakat. 
- Ezt nem szabadna, nem tudod mit teszel... - suttogta alig hallhatóan Bill. Tom erre sem reagált semmit. Nem tudott, szíve hevesen dörömbölt, a torka összeszorult, mindenét átjárta a vágyakozás Bill iránt.
Hirtelen Bill ajkaihoz hajolt és megcsókolta ikrét. Bill nem ellenkezett. Tom könnyen dugta át nyelvét testvére szájába és közben egyik kezével Bill hajába túrt. A csók teljesen felhevítette, minden tagjában vágyakozás és remegés volt, hímtagja egyre keményebb lett, ahogy szorosan ölelte Bill törékeny testét. Bill viszonozta csókját, kezei ismét Tom mellkasára és hasára tévedtek. Aztán lejjebb is. Tom felnyögött, amikor Bill bátran megmarkolta kemény férfiasságát. Csodálkozva bámult ikertestvérére, vajon honnan tudhatja, hogy ezt így kell ? Talán volt már tapasztalata ilyen téren ? 
- Soha többet nem hagyom, hogy egyedül érezd magad ! - Bill szelíden elmosolyodott és megcsókolta Tom homlokát, majd határozottan, de mégis finoman kezdte el ikre hímtagján húzgálni a bőrt.
- Kívánlak. - mondta Tom izgalomtól elfojtott hangon és a lábaiból pillanatok alatt kiszállt minden erő, amikor Bill ujjait érezte kőkemény hímtagján. A hideg csempének dőlt és szemeit lehunyva élvezte Bill kezének minden mozdulatát. Tetőtől-talpig leizzadt, úgy érezte inog alatta a padló és hogy szíve minden egyes érintésre ki akar szakadni a mellkasából. Bill hirtelen letérdelt és szájával kezdte el kényeztetni Tom férfiasságát. 
- Te jó ég... - hökkent meg Tom és remegve nézett le ikrére, aki a zavar legkisebb jele nélkül tette amit tett. Nem kérdezett, nem aggályoskodott, mintha nem is az ikertestvére lenne, hanem sokkal-sokkal több... A szeretője...
Ajka, nyelve forró volt, perzselt, piercingje izgatóan ért Tom szerszámához. Aki már alig volt ura önmagának, Bill mozdulatai egyre gyorsabbak és őrjítőbbek lettek, szinte uralkodtak Tom teste és cselekedetei felett. Tom hangosan nyögdécselt, agyában száguldottak a gondolatok. Milyen képtelenség ez az egész...az előbb még itt beszélgettek, most meg Bill előtte térdel és a mennyekbe juttatja el...
- Bill...Bill...- Tom ikre haját simogatta és nem érdekelte hogy fáj a keze, a fájdalom másodlagos volt, szinte nem is érezte annyira elhomályosította a kéj, amit Bill okozott neki.
Bill felnézett rá és hirtelen felállt, arcuk most megint közel volt egymáshoz.
- Akarlak Tom és akarom hogy megtedd... - Bill megsimogatta Tom izzadtságtól nyirkos vállát.
- Hogy szeretkezzek veled ?  - Tom szíve hatalmasat dobbant, torkában mintha gombóc lett volna a felismeréstől, hogy mit akar tőle a testvére. Nem értette, hiszen Bill az előbb csodálkozott rá mit váltott ki ártatlan érintése, most meg már azt akarja hogy...Atya ég...
- Bill... - Tom szégyellősen elmosolyodott és arcát rózsaszín pír lepte el, szeme egy pillanatra elhomályosult. 
Bill gombolni kezdte fekete ingét.
- Ne aggódj, mindenre felkészültem. - mondta megnyugtató hangon.
Tom figyelte, ahogy Bill leveszi az inget, aztán minden ruháját. Pillanatok alatt ő is meztelenül állt a fürdőszobai tükör előtt. 
- Istenem, de gyönyörű vagy ! - suttogta Tom, ahogy szemei eltévedtek testvére hibátlan vonalain, izgató tetoválásain és szintén mereven ágaskodó hímtagján.
Bill lesütötte a szemét, majd közel lépett Tomhoz. 
- Nem akarom, hogy még egyszer a halálra gondolj Tom...nézz ide, hiszen ez maga az élet ! - mondta halkan és a tükörre mutatott. Tom vágytól elködösült szemekkel pillantott a tükörben lévő ruhátlan képmására, majd Billére. Fájdalom ébredt a gyomrában, Bill szépségétől és a sírás szorongatta a lelkét. 
- Ugye nem csak sajnálatból ? - kérdezte, de Bill az ajkára tett a tenyerét.
- Hogy gondolhatod ?! Nem játszom meg magam ! Előtted soha! Úgy érzem, a mi kapcsolatunk mindig is szoros volt. És különleges. Nem tudom miért van ez, de kívánlak és mióta nem láttalak, gyönyörű férfi lett belőled. Teljes szívemből akarlak téged ! - rázta a fejét és finom csókot adott Tom nyakára, majd a szekrényhez nyúlt és egy szürke tubust vett onnan ki. Tom megdöbbent és kikapta Bill kezéből.
- Ez az amire gondolok ? Ezek szerint te már... 
Bill szelíden mosolyogva csóválta a fejét.
- Majd mesélek ha szeretnéd, mert olyan sok mindent nem tudsz még rólam Tomi ! - és mohón vetette magát Tom csodálkozó ajkaira, mint aki ezer éve erre vár. Testük izzadtan tapadt egymásra és mikor Tom véletlenül a tükörre nézett úgy érezte szinte már eggyé is váltak. De hiszen mindig is egyek voltak ! Még akkor is ha kilométerek választották el egymástól őket. Nem véletlen, hogy Tom az után az őrült éjszaka után ide akart jönni. Lelkében érezte, csakis Bill adhat neki vigaszt, nála nyugodhat meg igazán, ő nyújthat támaszt és kiutat összekuszálódott, felbolydult életének...És milyen jól döntött.
Kiéhezve simogatták egymást hosszú percekig és egyre hangosodó nyögéseik betöltötték a fürdőszobát. Tom félénk érintései Billt is feltüzelték, hamarosan ő is ugyanolyan lázban égett, mint amilyenben Tom.
- Kérlek Tom, ne húzzuk az időt, nem tudok többet várni ! Őrülten hiányoztál, örökkévalóság volt ez a másfél év nélküled ! És most itt vagy nekem...csak nekem... - suttogta Bill és a kád szélén hagyott tubus fele tekintgetett. Tomot elfogta a tanácstalanság, sosem tett még ilyet, abszolut hetero volt. Most meg arra készül, hogy lefeküdjön egy másik férfival. Aki az ikertestvére ! De mégsem fogta el az undor vagy a viszolygás. Bill volt most az ő menedéke, az egyetlen egy ember aki fontos volt neki. És nem érdekelték a szabályok, az érvek, a józan gondolkodás ! Reszkető kezekkel vette el a kád széléről a síkosítót tartalmazó tubust. Bill elmosolyodott félszegségét látva.
- Majd segítek jó... - és a síkosítóból keveset a markába nyomva óvatosan felkente azt ikre merev férfiasságára.
- Hideg...- szisszent fel Tom. Bill ismét elmosolyodott és saját lábai közé nyúlva bekente magát is. Olyan rutinosan csinálta, hogy Tom nem talált szavakat, de az izgató látványtól jeges borzongás szaladt végig a gerincén.
Arra a törölközőre dőltek le, ami nemrég még Tom ágyékát fedte el. Bill ismét forrón csókolta Tomot és közben teljesen magára húzta. Készségesen nyitotta szét lábait és hagyta, hogy Tom először ujjaival hatoljon bele. Kéjesen nyögdécselt ahogy Tom egyre mélyebbre ment benne. Csípője lágyan mozdult néha és karjaival erősen tartotta testvérét. Kellett is mert az átélt élmények teljes extázisba kergették Tomot. Nagyon régen érzett már ilyen nagy izgalmat. És hogy valami végre érdekli. Igen... Bill elő hozta belőle az állatot. Gyomra szinte begörcsölt, mindenét elöntötte az izzadtság, hímtagja türelmetlenül lüktetett kielégülésre vágyva. Bill testét érintve és ahogy ütemes mozdulatokkal mind gyorsabban mozgatta benne az ujjait, úgy érezte menten elsodorja a beteljesülés. Bill megérezhette ezt. 
- Kész vagyok...- mondta és Tom szemébe nézett. Tom minden félelme elszállt Bill csodálatos és nyílt tekintetétől. Már ő sem akarta húzni az időt, félő volt, hogy nem bírná már sokáig. Lassú mozdulatokkal hatolt Billbe és soha nem tapasztalt érzések rohanták meg. Kínzóan lassan kezdett el mozogni, miközben másik kezével Bill férfiasságát simogatta.
- Tom...csináld gyorsabban ! - nyöszörögte Bill kéjesen és lecsukta a szemeit. Tom szíve összeszorult, amikor testvére arcára nézett...Annyira nagyon szép volt...Mint egy angyal...Gyorsabb mozdulatokra váltott, amiket ő is nagyon élvezett. Érezte ikre szoros ölelését a derekánál, hogy milyen forróság van körülöttük ahogy egymáson fekszenek és testük egyszerre mozdul. És érezte azt is, hogy lesz egyre nagyobb forróság a testén belül is. Már nem tudta kontrollálni magát. Csípője és Bill hímtagját simogató keze egyre vadabbul mozgott, légzése szabálytalan lett.  Hallotta Bill hangját és a sajátját is. Ahogy átlépnek egy másik világ mezsgyéjére.
- Tom ! - zihálta Bill, abban a pillanatban hogy elérte a tetőpontot. Tom ekkor már érezte tenyerénél a forró folyadékot lüktetve előtörni ikertestvére férfiasságából és ennyi elég volt neki is, hogy a teste megfeszüljön és hangos nyögések közepette megtapasztalja a rajta végigcikázó extázist. Megsemmisülve hullott a boldogságba és Bill reszketve húzta magára, mintha ezzel akarná örökre ott tartani a pillanatot. Tom izzadtan borult rá és szédülten hallgatta kettejük szívdobogását. A legcsodásabb hangot amit valaha hallott. Szemei elnehezültek és talán kis időre el is aludt, de lehet hogy csak kizárta a külvilágot. Arra eszmélt, hogy Bill gyengéden simogatta a hátát.
- Nem fázol ? Jó ideje itt fekszünk, talán fel kellene kelnünk...
Kezdett valóban hideg lenni a fürdőszobában. Tom nem felelt, csak kábán felült és elsöpörte arcába ragadt hajtincseit. Egész testén furcsa nehézség uralkodott, legszívesebben ott maradt volna még a fürdőszoba hideg padlóján, azon az egy szál törölközőn, ami a világ tetejét jelentette neki.
- Jézusom ! Tom, Tom jól vagy ? - hallotta ekkor Billt és érezte, ahogy ikre megragadja a karját.
- Igen, csodásan ! De mi a baj ? - kérdezte.
- Vérzel... - dadogta Bill falfehéren.
Tom a csuklójához kapott és lassan a sebre nézett. A felszakadt varratokból friss vér szivárgott, ami nagy cseppekben festette vörössé a padlót, a földön heverő törölközőt és Bill meztelen bőrét is. 
- A jó életbe ! - káromkodott Tom és a nagy mennyiségű vér láttán elkapta a gyengeség. 
- Rögtön bekötözzük. Ne félj ! - Bill felpattant és kötszerek után kutatott a fürdőszobai szekrényben. Tom feje elnehezült. Mintha Bill hangját is távolabbinak vélte volna, pedig ott volt nem messze tőle.
- Nem félek. - mosolygott és szemével követte Bill izgatott mozdulatait.
- Most szépen ellátom a sebed, aztán lefekszel pihenni. - rendelkezett Bill anyáskodó arckifejezéssel. Tom arcán újabb fáradt mosoly suhant át. Bólintott és hagyta hogy Bill nem túl nagy rutinnal, de annál nagyobb szeretettel gondoskodjon sérült csuklójáról,  segítsen neki felöltözni, aztán az ágyáig kísérje.
Tom hajnaltájt ébredt fel. A feje hasogatott és iszonyúan ki volt száradva a szája. Mint aki másnapos, úgy érezte magát. Felült az ágyban és összeszűkített szemekkel vizsgálta a kékes szürke sötétséget ami körülvette. Mindenhol csend volt. Idegesítően nagy csend, amit Tom mostanában alig bírt elviselni. Nehézkesen kászálódott ki az ágyból és felkattintotta az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Kezében fájdalmas lüktetések cikáztak. Ránézett csuklójára, kötése átvérzett, az ágyon a párna, takaró szintén. Undorodva csóválta a fejét, majd kilépett a szobából. Ott is sötétség fogadta, lassan a fal mentén tapogatózott el testvére szobájáig és bekémlelt a félig nyitott ajtón. Bill békésen aludt. Tom elmosolyodott és eszébe jutott milyen odaadó és szolgálatkész volt...Hogy nyögte a nevét a kéj legfelfokozottabb pillanatában és teste hogy simult szorosan az övéhez...Egy nap, egy este, alig tíz perc kettejük közt, ami mindent megváltoztatott...Soha életében nem adott neki ennyi jót senki...És lehet hogy nem is fog...Tom mosolya lassan sírássá változott. A meleg könnycseppek szaporán peregtek le az arcán. Állt ott, az ajtónak támaszkodva és alvó testvérét bámulva. Legszívesebben oda futott volna hozzá, hogy megölelje és a vállán zokogjon tovább, hogy mellkasába temesse az arcát és csak sírjon a boldogságtól, a feldúltságtól és a sok, még nevén nem nevezett érzelemtől, amit az este váltott ki belőle. Miért ilyen keserű a boldogság ? 
Férfiassága újra éledezni kezdett, ahogy nézte az alvó Billt. De nem akarta ikrét felébreszteni. Inkább gyorsan  felvette a szobájába hanyagul szétdobált ruháit, majd a cipőjét és kabátját is. Bill kocsi kulcsa az üvegasztalon hevert, Tom csak egy másodpercig hezitált, aztán zsebébe süllyesztette a kulcsot és gyors léptekkel kisietett a lakásból. Fejébe húzta kapucniját, ahogy az utcára kiérve, a hajnali hideg megcsapta és az arcára fagyasztotta a könnyeket. Bill autója közvetlen a ház előtt parkolt. Tom bepattant a volán mögé és tövig nyomva a gázpedált elindult a néptelen utcán. Nem tudta hova megy, csak ment előre, minden cél nélkül, feltartóztathatatlanul. Jóval átlépte a sebességhatárt, de ez cseppet sem izgatta. Az elsuhanó házak mind-mind színes egyveleggé váltak a szemében ahogy végighajtott az utcákon. Nem nézte a lámpákat sem, számára mindegy volt zöldet mutat e, vagy pirosat. Ment, mint akinek nagyon sietnie kell, mint akit már valahol nagyon várnak. Váratlanul megszólalt a kabátjában felejtett mobiltelefonja. 
- Tessék ! - szólt bele Tom, anélkül hogy megnézte volna ki a hívó fél. Ehelyett le sem vette szemét az útról.
- Hol a csodában mászkálsz ?! Felébredtem az ajtócsapódásra. Hajnali négy óra van. - Bill rémült hangját hallotta a vonal túlsó végéről.
- Nem tudom hol vagyok. Nem látok utca táblákat. - felelte Tom halkan. Lassan elhagyva a várost, a néptelen autó úton száguldott.
- Mindegy, valahogy megkereslek, csak állj meg, érted megyek, a végén még bajod esik, nem ismered Berlint...
- Nyugodj meg Bill kérlek. Jól vagyok és boldog vagyok ! Hetek óta először érzem jól magam. És ezt neked köszönhetem, neked és a csodálatosan jó lelkednek ! Olyan szép ez a hajnal, látnod kéne neked is, érintetlen és csendes ilyenkor minden, a levegő is olyan hűvös, szinte dermesztő...- vágott Bill szavába Tom és még gyorsabb sebességbe kapcsolt. A motor zúgása mintha eggyé vált volna vele.
- Megijesztesz ! - mondta Bill már-már sírásba csukló hangon.
- Ne félj Bill, minden oké...Minden teljesen rendben. Gyönyörű volt veled ! Nem vagyok már elveszett, mert te megmentettél, azzal hogy szerettél ! És hogy szeretsz !  Mert szeretsz...tiszta szívből érzem és ennél többet nem is kívánhatok.  - Tom szemét ismét ellepték a könnycseppek.
- Persze hogy szeretlek Tom ! Sose érezd az ellenkezőjét, akárhol is voltam, akármilyen távol tőled, a szeretetem nem változott...- mondta Bill és a sírás kaparta a torkát. 
- Tudnom kellett volna, bocsáss meg hogy valaha kételkedtem ebben ! Hisz, a szeretet nem hal meg...az örök. Ugye ?! Úgy örülök, hogy te vagy nekem Bill ! - Tom felnevetett a könnyein át, majd keservesen rázni kezdte a zokogás.
- Gyere haza ! - próbálta Bill túlkiabálni a motor hangos zúgását.
- Megint hallom azt a ropogást...Olyan közeli és olyan valódi. Megőrjít ! - Tom lehunyta a szemeit. Nem figyelt az útra, nem  látta a kanyarokat, a jelző táblákat, számára már érdektelenek voltak. Agyában összekuszálódott emlékképek kergették egymást, a széttört üveg, a zuhogó eső, édesanyja sikolya, ahogy megtalálta a fürdőszobában, a vér, a kórházban lévő erős fertőtlenítő szag, az infúziós állványok, Berlin látképe, Bill gyönyörű teste, ahogy csókolta és ahogy egymásba forrtak a hideg padlón...
- Tom, minden megoldódik, ide költözöl hozzám Berlinbe és keresünk egy jó szakembert. Meggyógyulsz, esküszöm neked ! - ígérte Bill, de a telefonvonal végén semmi reakciót nem hallott.
- Szólalj meg, könyörgöm ! 
Tomhoz eljutottak Bill szavai, de nem reagált rá. Résnyire kinyitotta a szemeit és könnyein keresztül látta az előtte lévő szalagkorlátot. 
- Valami nincs rendben...Jó ideje letértem az útról. Minden útról ! - motyogta. 
- Ne mondj ilyet, mindenre van megoldás...Találunk...- Bill nyelte a könnyeit és izzadt tenyerében görcsösen szorította a telefont. 
- Ez a gyűlöletes ropogás... Igen, most már biztos vagyok benne, hogy ez az...Te is hallod Bill ? Hallod, ahogy a szív hasad ? - kérdezte Tom és szemei tágra nyíltak. A szalagkorlát vészesen kezdett közel kerülni hozzá, de Tom nem fékezett. Lába képtelen volt lelépni a gázról, kezei a kormányon pihentek. És Tom mégsem volt rémült. Az arca szomorú megnyugvást sugárzott és még akkor is Bill töltötte be minden gondolatát, mikor az autó teljes sebességgel áttörte a korlátot és szikláknak, fáknak csapódva gördült le a meredek hegyoldalon.
- Tom, Tom ! - üvöltötte Bill a telefonba, amikor meghallotta a hatalmas robajt. De a vonal megszakadt. Bill kezéből kiesett a telefon.
- Hiszen az csak vízió !  - ordította, ahogy a tüdeje bírta és a falak tehetetlen kiáltását visszhangozták. Majd lerogyott a földre és üveges szemekkel bámulta a készüléket. Némaság lengte be a lakást és a szörnyű gyanú hogy valami visszafordíthatatlan történt. Talán hívnia kellene a rendőrséget, a mentőket, vagy az anyjukat...Bill mégsem fogta meg a telefont, érthetetlen módon pánik helyett, rezignált hangulat telepedett rá. A környék még mindig csendes volt. Az elhúzott függönyök mögött, emberek aludták békés álmaikat. Bill fülelt és neszt hallott. Könnyekkel teli szemei végigfutottak a falak mentén, aztán a padlón. Egyre hangosodó és tisztán kivehető zaj ütötte meg a fülét. Valami ropogás...És hozzá társult, a semmihez nem fogható, égető, mardosó fájdalom, amit érzett, és ami rosszabb volt minden földi pokolnál. Bill végigdőlt a szőnyegen és egyik kezét a szívére tette.
- Most már én is hallom Tomi...- suttogott és az ablak felé nézett. Mintha megállt volna az idő. Még mindig hajnal volt. Bíborszínű, magányos és kegyetlen hajnal...

8 megjegyzés:

  1. Te jó isten! Erről az oldalról én miért nem tudtam? :O A francba ez a történet iszonyúan megrázott. Hajnali 1 van és én itt sírok az ágyamban. Ilyen történetek vannak a tulajdonodban? Ezt vétek csak úgy tárolni valahol. Gyorsan töltsd fel őket. A történet végére nem csak nekik, de nekem is meghasadt egy kicsit a szívem. Gyönyörűen írtad meg. Ezek szerint mindig is remek író volták! Ezt az oldalt pedig nem ér eltitkolni! Kérlek tedd fel a többi történeted is. Nagyon érdekelnek. Az egyik legjobb slash író vagy! *.* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat <3 Elkezdtem felrakni a régi írásaimat, már ami megmaradt, mert több végleg oda lett, ahogy a freeblog meghalt és a gépem is elszállt, amin a régi sztorik voltak. Szóval elkezdtem felrakni és el felejtettem hogy linkeljek, de ígérem, a másik blogomon az új résznél- ami előreláthatólag jövő hétre készen lesz - majd megemlítem. Nagyon jól esnek a szavaid, de nem vagyok jó író, messze állok tőle. A jó író, az te vagy :) Nekem az írás mint titkos hobbi, szenvedély, amiben igazán örömöm lelem és amiben önmagam lehetek. De örülök, hogy tetszett a sztori és hamarosan rakom fel a többi régebbit.

      Törlés
    2. Juhuu! Akkor már most alig várom a jövő hetet! :) Ne hülyéskedj velem, igenis jó író vagy! Rengeteg blogot olvastam már, és a tied különleges számomra. Nagyon nagyon megörültem, mikor megtaláltam ezt az oldalt, ez teljesen feldobott és éjszaka egyből olvasni is kezdtem. Az írásaidnak van egy nem megszokott, egyedülálló hangvétele, stílusa. Én imádom. Ez abból is kiderülhet, hogy bevallom minden nap ránézek az oldaladra, hátha feltetted az új részt. :$ :))) Sok közös van bennünk, erre már rájöttünk. Én is az írásba menekülök kvázi, mikor már egy kicsit elegem volt a valóságból, és ott tudom egy olyan oldalamat kiélni, megmutatni amit egyébként nem. Itt minden álarc lehull az emberről és tényleg igazán önmaga lehet. Ez a legjobb az egészben. Alig várom, hogy újra olvashassak valamit tőled! :))

      Törlés
    3. Nagyon köszönöm :) Örülök, hogy tetszik az írásom, hát a tied is nekem :) Kétségtelenül te vagy a legaktívabb és legkreatívabb blogger <3 És én is minden nap felnézek a te blogodra és ha látok újat rögtön rávetem magam!!! A sok közös pontnak én is örülök, így személyes ismeret nélkül is ismerősök vagyunk :) Hiszen az írás, a twc, a slash műfaj szeretet összeköt minket :) Igyekszem az új résszel, ha belehúzok hétvégén, jövő hétre készen lesz.

      Törlés
  2. Bassszuuuus basszuuuuuuu!!!!!
    Mikor meglattam a regi torteneteket.....hat majdnem elbogtem magam....mert hatha,hatha ott van az az egy kedvenc amitbmeg egyszer igertel.
    Nagyon, nagyonnagyon remenykedek abban a Dancing in the darkban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a kommentet <3 Sok régit megtaláltam itt-ott, de nem vagyok biztos a Dancing in the dark-ban, a régi gépemet nem tudtam megcsináltatni, pedig azon fent volt :( Azt a sztorit én is sajnálom :(

      Törlés
  3. Én így most erről, így először olvasva, eldöntöttem hogy a kedvenc történetem! Rettenetesen megható, egyszerűen át lehet érezni a karakterek fájdalmát, olyan szépen meg van írva! A telefonálós résznél a végén ahogy fokozódott a hangulat..oh, na én ott vesztettem el a könnyeim ellen a harcot! :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, igazán jól esik ezt olvasni :) :) De amúgy nem akarok senkit sem megríkatni :)

      Törlés