Tomi drága árat fizet

Hello! Köszönöm a kattintásokat és a kommentet :) Örültem neki.
A most következő történet, hát hogy is mondjam, nem valami könnyed hangvételű és témájú. Oh, igen, beteg vagyok, vagyis hát voltak ilyen sötétebb időszakaim. Elnézést mindenkitől, akinek a lelki világában kárt teszek az alábbival :P 

Szerző: xxslashxx
Cím: Tomi drága árat fizet
Korhatár: 16
Szereplők: Bill, Tom, Andreas, Gordon
Műfaj: slash
Figyelmeztetések: F/F, trágár beszéd, erőszak
Publikálva : 2008. szeptember 10.

-Ez nem lehet igaz! - Tom Kaulitz elhűlve bámulta a frissen kikapott matematika felmérőjét.

A fehér papírlapon girbe-gurba betük és számok alatt ott virított a piros tanári aláírás és a jegy: egyes!

Elégtelen!

-Ilyen nincs! Komolyan! Tom szinte undorodva tolta el maga elől a lapot. Ez már a negyedik ilyen osztályzata, így félév előtt. Pedig erre a dolgozatra készült is, előtte való este átnézte az egészet. De hiába. A matematika nem az ő világa.

-Neked is egyes lett? - fordult váratlanul ikertestvéréhez Billhez.

A fekete hajú büszkén elvigyorodott.

-Nem. Kettes!

-Cö...neked Andreas? - nézett a hátsó pad felé Tom.

-Nekem is kettes! - jött onnan a felelet.

-Pedálgépek. Kurva pedálgépek. - morgott halkan a rasztás.

-Kaulitz! Ez már a negyedik egyese! Így meg fogom buktatni ! - lépett ekkor hozzá Weissmann tanárnő.

-Ez biztos? Nem lehetne javítani? Szerintem még van esélyem! - vigyorgott Tom szemtelenül, miközben ajkában lévő piercingkarikájával játszott.

-Esély?! Négy egyes, két kettes! Itt ahhoz valami csoda kell !De tudja mit, ha szorgalmasan megoldja a napi 20 matematikapéldát amit feladok és mellé mindennap itt marad a délutáni korrepetáláson 3-tól 5-ig, talán tárgyalhatunk..
Tom Kaulitz savanyú képet vágott. Napi 20 példa ?! Mindennap korrepetálás 3-tól 5-ig ?! Na ne! Semmit sem gyűlölt jobban, mint amikor a szabadságában korlátozták.

-Marad itt a faszom. - suttogta dacosan magának kicsöngetés után.

-Ne marhulj Tom! Weissmann tanárnő meg fog húzni, ha nem csinálod amit mond! - mondta óvatosan Bill.

Tom flegmán vállat vont.

-Azt majd meglátjuk! Szerintem meg nem meri megtenni.

-De mi is maradunk Andreassal. - próbálta testvérét jobb belátásra bírni Bill.

-Az a ti bajotok! Lúzerek. - és Tom otthagyta őket.

Olyan lazán sétált ki az iskolából mintha semmi gondja nem volna. Mintha ez ez elégtelen csak egy csepp lenne a tengerben. Egy apró dolog, de nem vészes. Pedig a tét nagy volt. A család boldogsága múlt rajta és hogy Tom ne hallgassa egész nap anyja szemrehányó szavait. Ráérősen szédelgett a városban. Rágyújtott, sétálgatott, elnézegette a kirakatok drága holmijait. Nem akart hazamenni, de egy idő után jobb nem jutott eszébe.Talán otthon átgondolja a dolgokat, talán holnaptól ott marad a suliban délutánonként. Talán...de lehet hogy mégsem...

Csend fogadta mikor belépett házuk előszobájába. Körbenézett, hallgatózott, de csak a konyhai nagy falióra ketyegését hallotta. Megkönnyebbült, így elkerülheti hogy anyja szemébe kelljen hazudnia a "és mi történt az iskolában?!" kérdésnél.

Elindult az emeletre.

-Hello Tom!- szólt ekkor utána egy férfihang.

Tom összerezzent.

-Izé...szia Gordon! Azt hittem nincs itthon senki. - fordult hátra a rasztás.

Gordon 8 hónapja lakott nálunk mint anyja élettársa. Tom és Bill nem nagyon bírta. Valahol őt hibáztatták azért mert szüleik elváltak, holott ez nem volt igaz és ezt ők is jól tudták, mégis jó volt néha valakit okolni azért mert széthullott a családjuk. Igyekeztek normálisan viselkedni vele, de ha tehették kerülték a társaságát. Elfogadták anyjuk döntését, hogy Gordont választotta, elfogadták, ha nem is helyeselték. Jóformán nem is ismerték a férfit. Tomnak néha olyan érzése volt mintha egy idegen élne a házukban.

-Anya nincs itthon? - kérdezte.

-Anyád ma túlórázik, csak későn ér haza. - felelte Gordon.

Tom bólintott.

-Felmegyek a szobámba.

-Tom! Beszélhetünk? - szólt utána Gordon.

A rasztás furcsa arckifejezéssel ugyan, de elindult a konyha irányába.

-Igen, mondd csak. - és közben kivett a hűtőből egy energiaitalt.

-Hívott a matektanárod, Frau Weissmann.

Tom kezében megállt az üdítős doboz.

-És mit akart? - kérdezte halkan.

-Megint egyes lett a dolgozatod. Ráadásul a mai korrepetáláson sem maradtál ott. Meg fogsz bukni Tom...azt mondta.

Tom kínjában elmosolyodott.

-Nem, dehogy! Azért nem olyan könnyű megbukni. Majd legközelebb ottmaradok. - ígérte.

Gordon rosszallóan csóválta a fejét.

-Négy elégtelennel igenis könnyű megbukni. - jelentette ki komoly képpel.

-Majd javítok! Megígérem, de tényleg!

-Anyád szörnyen csalódott lesz. Még esélyt sem adsz magadnak a javításra. Ez nem szép dolog.

-Még nem késő javítani! Weissmann egy köcsög, de ha beszélek vele talán jobb belátásra tér.

-Kétlem Tom! Nagyon be van rád rágva hogy ellógtál a korrepetálásról. Ha Bill ottmaradt te miért nem tudtál?! - Gordon szigorúan nézett Tomra, aki kicsit elszégyellte magát. Igaz...ott maradhatott volna...Igy most lehet hogy valóban megbukik. Abból pedig balhé lesz...de milyen balhé...

Sóhajtott egyet, felkapta az üdítőjét és szobája felé indult, de Gordon elé toppant.

Tom meglepve pillantott rá.

-Talán köthetnénk egyezséget. - ajánlotta a férfi Tom útjába állva a konyhaajtóban.

-Miféle egyezséget? - sandított Gordonra Tom.

-Beszélhetné én a tanárnőddel, meg van egy-két ismerősöm a suliban is, az igazgatóhelyettes például.

Tom arca felderült.

-Az fasza lenne.

-De az egyezségnek ára van...mint mindennek az életben...

Tom nem értette Gordont. Mit akar ez jelenteni? Mi az, amit ő tehet érte?

-Mi lenne az ? - kérdezte.

Gordon elvigyorodott. Nem átlagos vigyor volt ez...rémisztő...olyan, amit a fiú még nem látott a férfi arcán sohasem. Gordon Tom vállára tette a kezét.

-Légy jó fiú Tom! Légy jó hozzám...aztán tartsd a szád...és én is hallgatni fogok, sőt elintézem, hogy ne bukj meg!

-Hogy mi?! - suttogta Tom. Ajkára fagyott a szó a döbbenettől.

Gordon ujjai szőkés rasztahaját simították, majd az arcát. Tom elkapta a fejét, mintha láng égette volna meg.

-Te hülye vagy?! Ez kurvára nem vicces!

-Ki mondta hogy viccelek?! - vigyorgott Gordon továbbra is.

Tom elindult kifelé, de a férfi megragadta a vállánál és visszalökte. Tom a konyhapultnak esett.

-Gordon! Hé! Engedj ki! Te nem vagy normális! - kiáltotta kétségbeesetten Tom és hátrált volna, de a pult az útját állta.

Gordon közel lépett hozzá. Tom szinte érezte forró leheletét a nyakánál. A férfi teljesen a pulthoz szorította.

-Neked is fontos a jó jegy nem? - mondta miközben ujjait végigfuttatta a fiú kulcscsontján.

Tom nekiugrott, teljes erejéből kapálózott hogy ki tudjon szabadulni a férfi szorításából, de az erősebb volt nála. Sokkal erősebb. Lefogta őt és durván megfordította. Úgy lökte a pultnak hogy az ott lévő dolgok, gyümölcsöskosár, virágváza, színes magazinok mind hangos csörömpöléssel estek a földre.

-Engedj el! - üvöltötte Tom remegő hangon.

A pult hideg csempéje nyomta a mellkasát. Gordon erősen fogta a testét, közben szinte állatiasan tépte le róla a nadrágot, aminek gombja a padlóra esett a lendülettől.

-Ne! Gordon! - kiáltotta Tom vergődve.

-Nyugodj meg Tom! És ne ordíts! Úgysem hallja meg senki sem. - lihegte a nyakába Gordon rekedtes hangon.

Majd belehatolt. Tom olyan fájdalmat érzett amit még sosem Mintha kettészakadt volna. De nemcsak a teste. A lelke is.

Felordított és érezte hogy könny gyűlik a szemébe. Eszeveszetten mozgolódott, hogy szabaduljon, de Gordon lenyomta a fejét a pultra.

-Maradj nyugton! Úgy hamarabb szabadulsz.

Gordon durván mozgott Tomban. Aki úgy összeszorította a száját hogy a piercing felsértette ajkait. Érezte a vér ízét a szájában.

-Te rohadék! Kurva anyád! - ordított magánkívül.

Gordon a füléhez hajolt.

-Hé, én szeretem anyádat! És titeket is szeretlek. Segítek ahol tudok, de ezért jár valami, nem? Bill valamivel engedelmesebb volt...

Tomban meghűlt a vér. Nem...ez nem lehet igaz! Hogy Gordon Billt is...Te jó ég!

-Szemétláda! Ezért kicsinállak! - kiáltotta és ismét próbálkozott szabadulni, reménytelenül.

A fájdalom nem szűnt meg, csak erősödött, ahogy a férfi erősebben mozgott a benne és egyre jobban nyomta őt a pulthoz, hangos nyögések kíséretében.

-Jó vagy Tomi...olyan jó...Talán jobb is mint Bill. - zihálta.

Tom érezte hogy könnyek áztatják arcát. Nem is a fájdalom miatt, hanem a felismeréstől, hogy Gordon nem csak őt, hanem testvérét is bántotta.

Üveges szemekkel nézte a pulton fénylő délutáni napsugarakat és Gordon nyögései mintha összemosódtak volna szíve hangos lüktetésével.

Pár perc múlva Gordon elért a csúcsra és izzadtan borult Tomra.

-Fantasztikus vagy. De ne próbáld elmondani anyádnak! Egy világ dőlne össze benne. Hisz szeret engem! Nagyon szeret. - lihegte neki.

Ekkor megcsörrent a mobiltelefonja. Gordon érte nyúlt. Tom pedig kihasználva az alkalmat, kitépte magát a karjaiból, felhúzta nadrágját és felrohant a szobájába.

Kulcsra zárta az ajtaját és csak akkor nyitotta ki ismét, mikor hallotta Gordon kocsiját kikanyarodni a házuk elől.

Elszívott egy cigarettát, majd az ágyán ülve próbált megnyugodni, teste remegését csillapítani, felfogni a felfoghatatlant. Próbált úrrá lenni az iszonyatos fájdalmon. Bill estefelé nyitott be hozzá.

-Tom, miért ülsz a sötétben? - kérdezte és felkattintotta a villanyt.

-Tom, mi a baj? - kérdezte döbbenten, mikor ikre könnyes szemét és sápadt arcát meglátta.

Bill becsukta az ajtót és odaült testvére mellé az ágyra.

-Mi a baj? - kérdezte ismét.

Tom ránézett.

-Gordon...Gordon...Miért nem mondtad el? - szakadt ki belőle a kérdés.

Bill tekintete elhomályosult, arcából kifutott a vér, barna szemeit ellepték a könnyek.

-Ó Tom! Ne...ne... - suttogta és megölelte Tomot, aki zokogva kapaszkodott belé.

-Meg fogom ölni. - sziszegte.

-Dehogy fogod! - csitította ikrét Bill.

-Akkor elmondom anyának!

-Anya halál szerelmes Gordonba. Nem érdemli meg, hogy összetörjük az illúzióit arról, hogy ez az ember maga a tökély. El fogod felejteni ezt az egészet. El kell felejtened! Mint ahogy nekem is el kellett! - szipogott Bill és még mindig ölelte testvérét.

És így is maradtak, erre szükségük is volt.

Két hét alatt Tom Kaulitz begyűjtött két négyest és három hármast, így megkapta a kettest félévkor ezzel elkerülve a bukást. Rájött, hogy ha többet tesz érte, megkapja a jobb jegyet.  De ezért a felismerésért nagyon drága árat fizetett.

Tentamen suicidii

Hello! Úgy döntöttem, az elmúlt évek "munkáit" össze szedem és felrakom egy külön blogra. A régi olvasóknak a nosztalgia kedvéért, az újaknak meg azért, hogy tudják miket irkálgattam régen *.* A történetek között lesznek twc-k, slashek, fluffok, meg egy kicsi pwp is. Előfordulnak majd durva és kevésbé durva, és néha szerintem elég béna írások, de hát mind én vagyok, vagy voltam valamikor, így vállalom :P
Kezdem ezzel a 2011-ben íródottal (mert ha a magam írásai közül kellene kedvencet mondanom, talán ez lenne az).

Szerző: xxslashxx
Cím: Tentamen suicidii
Korhatár: 18
Szereplők: Bill, Tom, Original Female Character
Műfaj: hetero, slash, twincest
Figyelmeztetések: F/F, szexjelenet, trágár beszéd, túlzott romantika, szomorú befejezés, szereplő halála
Publikálva: 2011. január. 1.

Öngyilkosság. Így hívják, pedig e tettnek semmi köze a gyilkossághoz: nincs vérszomj, nincs szenvedély, csak a halál van, a remény halála.

Tom oldalra fordult az ágyon. Nem bírt aludni. Hallotta, ahogy autók jöttek-mentek az úton, dudálnak és fékeznek. Kora délután volt, az elhúzott függönyön keresztül halványan beragyogott a nap. Tom nézett maga elé, ahogy a fények megvilágítják az ágytól nem messze lévő üvegasztalt. Üveg...csillogó és nagyon éles...Aztán lassan a kezére pillantott. A csuklóján lévő vastag fehér kötésre. Megmozdította a kezét, ahogy próbált felülni. Fájdalom hasított bele. Tom feljajdult és vissza hanyatlott az ágyba. És csak nézte a plafont. Aztán megint a bekötözött kezét. A felismerés mindig átjárta tette súlyosságától.

Hónapok óta felfordult, összekavarodott az élete. Szokatlan és erős érzések vették uralmuk alá, amiket ő maga sem tudott mivel magyarázni. Hirtelen nem érdekelte semmi, nem mutatott lelkesedést a dolgok iránt. Nem volt kedve szórakozni, nem vette fel a telefont a haveroknak. Nem kötötte le a zene sem. Üresnek kezdte érezni magát. Ha édesanyja aggódva kérdezte mi a baj, Tom csak megrázta a fejét és azt mondta semmi. Majd felment a szobájába. Ahonnan lassan ki sem mozdult. Csak ült az íróasztalnál és nézett ki az ablakon. Nézett, de nem látott.
Azon a zaklatott éjjelen is, csak azt a törött üveget látta az asztalánál. Esős éjszaka volt. A zivatar, szürke függönyt húzott a város fele, egész napra és éjszakára. Fülledt, párás lett a levegő. Tom fátyolos szemekkel bámulta a széttört italos üveget, aminek tartalmát már régebben elfogyasztotta. Figyelte, ahogy az ablak képe visszatükröződik a szilánkokon. Megtörölte izzadt homlokát, majd váratlanul bele ütött az üvegbe. Szándékosan... Az üveg szilánkjai százfelé repültek.A fájdalom elviselhetetlen volt. A vér forró és vörös... 
Édesanyja talált rá a fürdőszobában, ahogy a csap felé görnyedve próbálta elállítani a vérzést. 
Sürgősségi Osztály, egymásra és rá furcsán néző orvosok, anyja kétségbe esett, szívet tépő kiabálása a háttérben. És vér... nagyon sok vér...
Tom pár napig kórházban maradt, ahol mindenféle pszichiáterek igyekeztek kitalálni hogy miért tette. De Tom csak hallgatott. Mert ő sem tudta cselekedete okát.  Talán figyelemre vágyott, amit nem kapott meg. Hiányzott neki valami, idegenül érezte magát a világban. És mindemellé társult az érdektelenség a dolgok nagy része iránt. 
Miután kiengedték, csak egyet akart. Billhez menni Berlinbe. Anyja kétkedve fogadta a bejelentését, de mivel Tom nagyon ragaszkodott ehhez az elképzeléséhez, engedett neki.
Bill pedig szeretettel fogadta és nem kérdezett. 
Tom napjai egyhangúan teltek. Habár már lassan két hete, hogy Billnél volt, jóformán még ki sem tette a lábát testvére lakásából. Nem érdekelte a városi nyüzsgés, sem a híres látnivalók. Egész nap egyedül volt és órái vagy alvással, vagy a tv készülék előtti tespedéssel teltek. Kattogó gondolatokkal a fejében és a várakozással, mikor fordul a kulcs a zárban, jelezvén hogy Bill hazaért.
Ekkor csengettek. Tom összerezzent és a bejárati ajtóra meredt. Nem várt senkit és nem is volt kedve senkihez. Talán ha csendben marad, az illető megunja és elmegy. Tom lélegzet visszafojtva bámulta az ajtót. 
De a csengő újra megszólalt, ezúttal türelmetlenebbül.
Tom morogva felkászálódott az ágyból és kezét fájdalmasan tapogatva botorkált ajtót nyitni.
Egy lány állt az ajtóban. Tom sosem látta még.
- Szia Tom ! - köszönt vidáman, mintha ismerősök lennének. 
- Te ki vagy ? - kérdezte Tom köszönés helyett és igencsak barátságtalanul, miután végigmérte.
- Susana vagyok, a felettetek lakó szomszéd és Bill barátja. 
- Aha. - vágott közbe Tom és legszívesebben a lány orrára csapta volna az ajtót.
- Bill szólt még valamelyik nap, hogy egy ideig most nála leszel és ha van időm ugorjak már át kicsit, hogy ne legyél egyedül. Fősulira járok és most szünetem van, szóval ráérek. - Susana arcán kényszeredett mosoly suhant át. Érzékelte, hogy nem látják túl szívesen.
- Köszi, de remekül megvagyok. És ezt tolmácsolhatod az öcsémnek is, aki vizsgálóbizottságot küld hozzám ! - Tom keze a kilincsen volt, hogy bezárja az ajtót és kívül hagyja a tolakodó szomszédot.
- Hoztam egy kis ennivalót is. - mondta Susana. Tom a lány kezében lévő fehér műanyag dobozra nézett, aztán nagyot sóhajtott és szélesre tárta az ajtót.
- Gyere be ! 
Susana biccentett és belépett a lakásba. Tom becsukta az ajtót utána. 
- Ezt hova tehetem ? - mutatott Susana az ételre. Tom a konyha asztalra bökött, aztán levetette magát a kanapéra és bekapcsolta a tv-t. Egész lényéből az elutasítás áradt, Susana mégis a kanapéhoz sétált, hogy beszélgessenek.
- És mit szólsz, milyen Berlin ? - kérdezte könnyedén. 
- Nem tudom, még nem néztem körül. - válaszolta nagy sokára Tom. Érezte, hogy Susana tekintete bekötözött csuklójára vándorolt. Kikerekedett szemekkel nézett a lányra, aki ettől zavarba jöhetett, mert egyik lábáról a másikra álldogált a kanapé mellett.
- Baleset ? - érdeklődött végül.
Tom gúnyosan elmosolyodott.
- Nem mondanám kifejezetten annak. Törött piás üveg, pocsék hangulat és egy esős éjszaka következménye. Nem ajánlom hogy kipróbáld ! 
Susana erőltetetten felnevetett. Tom már nem is nézett rá, a csatornákat váltogatta, de kora délután lévén, csak unalmas show műsorok és szappanoperák voltak a tv-ben.
- Használhatom a mosdót ? - kérdezte kis idő múlva.
- Felőlem. - vont vállat közönyösen Tom, majd mikor a lány a fürdőszobába ment, felkapta az asztalon lévő cigarettás dobozt és az erkélyre ballagott. Rágyújtott és nézte az erkély alatt hömpölygő forgalmat, a sokszínű autókat, amik a magasból szemlélve szinte összefolytak. Olyan volt, mintha a szivárvány leszakadt volna az égről és az úton haladna tovább...
Nagyváros. Hangos és koszos. Tom a mai napig nem értette, hogy bírta testvére ezt megszokni. Pedig biztos megszokta, sőt meg is kedvelte, hiszen már másfél éve lakott és dolgozott itt.
- Gyönyörködsz a kilátásban ? - két kar fonódott Tom derekára. Aki a meglepetéstől elejtette a cigarettáját. 
Villámgyorsan fordult hátra. Susana állt mögötte, igencsak hiányos öltözetben. Előbb még pulóvert viselt, most meg csak egy teljesen kigombolt blúz volt rajta, ami alól elővillant melltartója. 
- Te mit csinálsz ? - rivallt rá Tom dühösen. Susana elsápadt. 
- Én csak...- és elkapta kezeit Tomtól.
- Mi bajod van ? Megőrültél ? - Tom lehajolt a földön füstölgő cigarettájáért, majd mérgesen nyomta el a hamutartóba.
- Bill azt mondta...
- Bill ? Ez is az ő agyszüleménye volt ? Hogy átjössz, majd én lefektetlek és akkor, hú de jó lesz nekem ? Ez szánalmas ! Ti biztos, hogy nem vagytok ép elméjűek !  - Tom gyors léptekkel besietett a lakásba. Az arca tűzforró volt az idegességtől. Végig sem nézte rendesen a lányt, nem érdekelte. Egyedül akart lenni. 
Susana követte.
- Félre értesz, nem akarok semmi komolyat, de ha gondolod én szívesen...tényleg és nem kell járnunk vagy ilyesmi...- magyarázta, de Tom figyelmen kívül hagyta. Lezöttyent a kanapéra. Fél szemmel figyelte, ahogy Susana zavartan összefogja gesztenyebarna tincseit, begombolja a blúzát és vissza veszi magára a pulóvert.
- Mi is a neved ? - kérdezte, mikor látta hogy felöltözött.
- Susana. - felelte készségesen a lány.
- Menj haza...Susana...kérlek. Ehhez most nincs kedvem ! - mondta Tom és a tv felé fordult. Susana csak állt ott megilletődve pár másodpercig, aztán köszönés nélkül távozott. Tom pedig egyedül maradt forrongó dühével és mély döbbenetével. Bill nagyon rosszul gondolta, ha azt hitte hogy beszervez egy lányt neki és ő majd ettől az egekben érzi magát. Régen volt már, mikor Tom kihasznált minden alkalmat, hogy szexelhessen. Igen, volt ilyen időszaka, erről volt híres, éjjel - nappal ez járt a fejében és lefeküdt mindenkivel akivel tudott, aztán soha többet nem akarta látni az illetőt. Akkor élvezte, ha fájdalmat okozhatott másnak, de már nem büszke erre. Azóta pedig jó pár dolog megváltozott. Legalábbis Tom szemléletében. De hát Bill ezt honnan is tudhatná, másfél éve nem járt otthon, még ünnepekkor sem és csak elvétve telefonált. Lekötötte a munka és ha anyjuk hazainvitálta, e mögé bújva mentette ki magát. Tom látta anyja könnyes szemét, ahogy esténként az ablak előtt állva kémleli a sötét utcát, reménykedve hogy Bill feltűnik, de persze ő nem jött. A hónapok teltek és Bill mind messzebb került a családtagoktól. Úgy tűnt ő akarta így és nem vágyik haza. 
Tom lassan megszokta testvére hiányát, ő is dolgozott, este fáradtan dőlt be az ágyba, megvolt a saját élete. Elfogadta Bill döntését, aki köszöni szépen, de nem kér többet Magdeburgból, valahol talán meg is értette. Az viszont felháborította, hogy testvére még most is ugyanazt a felelőtlen, éretlen fiút látja benne, aki egykoron volt. És ez dühítő, ugyanakkor kétségbe ejtő is. Hiszen ez azt mutatta hogy Bill nem igazán ismerte Tomot.
Beesteledett már, mikor Bill megérkezett a munkából. Addigra Tom haragja is tova szállt, csak a csalódottsága maradt meg.
- Szia ! - állt meg előtte, mikor Bill belépett a lakásba.
Testvére kicsit meglepődött, mikor egyenesen Tomba ütközött.
- Szia Tom ! - köszönt vissza, miközben bezárta az ajtót és levette a kabátját.
- Vacsorázunk ? - kérdezte Tom és válaszra sem várva a konyhába ment. Terítőt, tányérokat és evőeszközöket pakolt a kör alakú étkező asztalra. Bill csodálkozva bámulta, ahogy bekötözött kezével ügyetlenkedik.
- Jól telt a napod ? - érdeklődött halkan és segített Tomnak elrendezni az villákat és szalvétákat.
- Fogjuk rá. És a tied ? - kérdezett vissza Tom.
- Sok volt a munka, mint mindig, de egész jó nap volt. És mit eszünk ? - Bill az asztal közepén gőzölgő ételt vizsgálgatta.
- Ez valami rakott izé, fogalmam sincs. A barátnőd hozta...- mondta Tom furcsa hangsúllyal.
- A kicsodám ? - vágott értetlen képet Bill, majd hirtelen megvilágosodott az arca.
- Susana ! De ő nem a barátnőm, csak a szomszédom, jó fej lány, szóltam neki, hogy ha ráér, jöjjön el kicsit beszélgetni, biztos rossz egyedül egész álló nap...
- Nem Bill ! Egyáltalán nem rossz, sőt tök jó ! Az viszont nagyon nem tetszett, hogy rám szabadítottad ezt a csajt, hogy ugyan feküdjön már le velem ! Hidd el, hogy ha szexelni támad kedvem, intézkedem ! Nem kell semmilyen jó szándékú segítség, se tőled, se pedig ilyen pörgős főiskolás ribancoktól ! - vágott Bill szavába Tom. 
Bill előbb még kedvesen mosolygó arca, elkomorult.
- Sajnálom Tom, azt hittem jót teszek, ha össze hozlak téged meg Susanát. - mentegetőzött.
- Hát nem volt jó ötlet, el is küldtem. De hagyjuk ! Ha nem haragszol, most elmegyek lezuhanyzom. - Tom a fürdőszoba felé indult.
- Bocsáss meg jó ? - nézett utána fájdalmasan Bill.
- Jó, csak engedj, hadd menjek... - legyintett Tom. 
- És nem is vacsorázol ? - kérdezte Bill. 
- Nem vagyok éhes és fáj a kezem is. - felelte Tom, majd magára csukta a fürdőszoba ajtót. 
Nem akart így kifakadni, de dühítette, hogy Bill azt hitte kalandozni jött Berlinbe. Mi van, ha épp valamiféle nyugalmat keres ebben a hatalmas városban ? Vagy olyat itt lehetetlenség találni ?!
Percekkel később Tom anyaszült meztelen álldogált a tükör előtt és idegenkedve vizsgálgatta bekötözött csuklóját. Nehezen ment vele minden egyszerű mozdulat. Vigyáznia kellett és nem erőltetnie, mert sok öltéssel varrták össze a sebet amit ejtett rajta. Pár másodperc kellett csak, hogy teljes erejéből belevágjon az éles üvegekbe, és hetek kellenek még hogy újra a régi legyen. 
- Szép vagy ! - szólalt meg Bill hirtelen a háta mögött. Tom nem is hallotta hogy bejött. Lassan nézett testvére hangjának irányába.
- Ja persze...Egy szerencsétlen idióta vagyok. - grimaszolt.
- Ne beszélj butaságokat ! - mondta Bill.

- Biztos bánod már, hogy befogadtál pár napra. - jegyezte meg Tom.
- Ilyet ne mondj ! Örülök hogy itt vagy, régóta nem találkoztunk ! - dőlt az ajtófélfának Bill.
- Másfél éve. Amióta elköltöztél és amióta nem érdeklünk téged. - tette hozzá Tom.
- Ez nem igaz ! Mindig is érdekeltetek, te is, anya is, Gordon is...
- Akkor miért van az, hogy itt vagyok több mint egy hete és még mindig nem kérdezted meg, miért csináltam ? Miért nem kérdezted még, hogy meg akartam e halni ? - mutatott Tom a kötésre, miközben a fürdőszoba szekrényből törölközőt vett elő.
- Nem akartalak megbántani. Az ilyesmiről nem szívesen beszél az ember...gondolom...- ingatta a fejét Bill és láthatóan zavarban volt. Tom nem tudta meztelensége, vagy a téma volt Bill zavartságának az oka. 
- Igen, lehet hogy meg akartam halni. Napok teltek el és nem történt semmi. Csak éreztem hogy megy ki belőlem az erő és az érdeklődés minden iránt. Felmondtam a munkahelyemen, lekoptattam a haverokat, nem vettem fel a telefonom. Minden kaput bezártam magam mögött és akkor éjszaka, hirtelen bátornak éreztem magam, erősnek, hogy meg merjem próbálni...
- Ez őrültség Tom ! - vágott Tom szavába Bill remegő hangon.
- Én elvesztettem az életbe vetett hitemet. Azt hiszem senki sem tudott volna megállítani. - Tom maga köré tekerte a törölközőt. Furán nyomasztó volt felemlegetni az akkori eseményeket. De akarta, hogy Bill tudjon róluk. 
- Még szerencse hogy nem történt tragédia ! Soha többet ne gondolj ilyenekre ! Annyira fiatal vagy még és sok minden áll előtted. - Bill elmosolyodott. 
- A kórházi napok után gondolkodtam, hogy milyen régóta érzek így. Vagyis sehogy, hogy semmi sem izgat különösebben. Neked bejött az élet, én meg talán már rég meghaltam belülről...És hogy az én haldoklásom akkortájt kezdődött, mikor te Berlinbe költöztél...- Tom Billre pillantott és amikor találkozott a tekintetük, Bill hirtelen hozzá lépett és megölelte. Szorosan. Biztonságot adóan.
- De nem haltál meg...nem haltál meg Tom ! Élsz ! És én itt vagyok veled ! - suttogta elcsukló hangon.
- Igen...még élek...- Tom szintén suttogott, majd felszisszent és kihúzta a sérült karját Bill öleléséből.
- Mi az, ennyire fáj ? - kérdezte aggódva Bill.
- Ne tudd meg, még annál is jobban, de megérdemlem a fájdalmat, minek csinálok hülyeségeket...- húzta el Tom a száját.
- És hogy néz ki, nagyon mély a seb ? - Bill egyre csak testvére bekötözött kezét bámulta.
- Szeretnéd látni ? - kérdezett vissza Tom. 
Bill, szemében egy kis félelemmel bólogatott.
- Ha lehet...
Tom vállat vont és bontogatni kezdte a kötést, miközben látta Bill tekintetét, ahogy követi a mozdulatait.
- Segítsek ? - érdeklődött halkan, mikor látta hogy Tom nehezen boldogul.
- Menni fog...legalábbis remélem. - hárította el a segítséget Tom, de Bill gyengéden a csuklójához nyúlt és óvatosan eltávolította a kötszert. Csodálkozástól kerekre nyílt szemekkel meredt a több öltéssel összevarrt sérülésre.
- Ilyen szörnyű ? - húzódott mosolyra Tom szája, mikor testvére már vagy két perce nézte a csuklóját.
Bill a fejét rázta.
- Egyáltalán nem az, rosszabbra számítottam. 
Tom sóhajtott egy nagyot és magában megkönnyebbült. Nem akarta elborzasztani Billt a látvánnyal, amihez ő már hozzászokott, de nem tudta ikre hogy reagál majd. Szerencséjére, jobban mint gondolta.
- Mikor belevágtam a kezemet abba a törött italos üvegbe, olyan furcsán ropogott valami, amiről fogalmam sem volt először hogy micsoda, az üveg szilánkjai, vagy valami más...- Tom nézte, ahogy Bill lassan kezébe vette sérült csuklóját és óvatosan végighúzta ujjait a vágás mentén.
- És már tudod mi volt az ? - kérdezte Bill halványan mosolyogva, miközben hol Tom arcára, hol meg a kezére pillantott.
- Nem biztos, de lehet hogy ilyen, amikor meghasad a szív...- Tom zavartan játszott piercing karikájával a szájában.
- Tom, annyira bánom hogy nem voltam ott ! - Bill szeme megtelt könnyel. Látszott rajta a tehetetlen sajnálat, hogy nem lehetett akkor Tom mellett. 
- Nem tudhattad hogy mi van... - vágott közbe Tom.
- De rájövök, ha gyakrabban telefonálok haza !  Éreznem kellett volna, hogy valami nem jó ! Csak magammal törődtem ! Te pedig...egyedül voltál ! Olyan egyedül ! - Bill ismét megölelte testvérét. Tom pedig hálásan viszonozta az ölelést. Jó érzés volt számára Bill testét a karjai közt tudni. Olyan régen voltak már ilyen közel egymáshoz. 
Bill belefúrta fejét Tom meztelen vállába és nagyokat sóhajtva szipogott. Tom nem akarta hogy sírjon, hiszen ez az egész egyáltalán nem az ő hibája.
- Hé, ne sírj ! - simított végig Bill hátán Tom. Bill bólogatott majd könnyes arcal elhajolt Tom vállától és csak nézte testvérét megbánó szemekkel. 
- Ugye minden rendben lesz ? - kérdezte sírástól rekedt hangon, szemét törölgetve.
- Remélem ! - mondta Tom bizonytalanul, de nem tudta Bill pontosan mire céloz, azt meg végképp nem tudta, valóban rendbe tudja e majd hozni széthullott életét.
Bill ismét megfogta Tom kezét és újra simogatni kezdte. 
- Hogy tudtál így elbánni magaddal... - ujjai finoman fogták meg Tom alkarját, majd váratlanul ikre mellkasára tértek át és szórakozott mozdulatokkal szántottak végig Tom bőrén. Tomot kilelte a hideg a rendkívül érzéki érintéstől. Hosszú hónapok óta nem érezte egy másik ember kezét magán, leszámítva az orvosokét a kórházban. Bill egyre csak nézte őt, szinte már zavarba ejtően, mialatt tenyere már Tom hasánál járt, vészesen közel a törölközőhöz, ami Tom legérzékenyebb testrészét takarta. Tom kiszáradt torokkal figyelte mit csinál Bill, nem mert, nem akart szólni. Bill tekintete késként nyársalta fel, szinte keresztül ment rajta, simogató kezei pedig jóleső bizsergést okoztak neki. A gyomra, a szíve, mindene belesajdult ebbe a keserédes érzésbe.  Teljesen belefeledkezett a furcsa és izgató érintésekbe, észre sem vette, hogy a törölköző tompa puffanással esett le ágyékáról a fürdőszoba padlójára. Bill rögtön lehajolt, hogy felvegye, ekkor szembesült ikre gerjedelmével. Gyorsan felpattant és fülig elvörösödve, kezében a törölközővel pislogott Tomra, aki legalább ennyire zavarodott volt.
- Oh...- nyögte Bill, és Tom felé nyújtotta a törölközőt, hogy elvegye és ismét magára terítse, de Tom nem nyúlt a törölközőért, hagyta hogy megint a földre hulljon. 
- Miattam ? - hebegte Bill lángoló arccal és hitetlenkedve. Tom nem felelt, csak bólogatott és karjait körbefonta Bill derekán. Most nem hasított a jól ismert fájdalom a csuklójába, csak a szíve dobbant mind nagyobbakat. 
- Ezt nem szabadna, nem tudod mit teszel... - suttogta alig hallhatóan Bill. Tom erre sem reagált semmit. Nem tudott, szíve hevesen dörömbölt, a torka összeszorult, mindenét átjárta a vágyakozás Bill iránt.
Hirtelen Bill ajkaihoz hajolt és megcsókolta ikrét. Bill nem ellenkezett. Tom könnyen dugta át nyelvét testvére szájába és közben egyik kezével Bill hajába túrt. A csók teljesen felhevítette, minden tagjában vágyakozás és remegés volt, hímtagja egyre keményebb lett, ahogy szorosan ölelte Bill törékeny testét. Bill viszonozta csókját, kezei ismét Tom mellkasára és hasára tévedtek. Aztán lejjebb is. Tom felnyögött, amikor Bill bátran megmarkolta kemény férfiasságát. Csodálkozva bámult ikertestvérére, vajon honnan tudhatja, hogy ezt így kell ? Talán volt már tapasztalata ilyen téren ? 
- Soha többet nem hagyom, hogy egyedül érezd magad ! - Bill szelíden elmosolyodott és megcsókolta Tom homlokát, majd határozottan, de mégis finoman kezdte el ikre hímtagján húzgálni a bőrt.
- Kívánlak. - mondta Tom izgalomtól elfojtott hangon és a lábaiból pillanatok alatt kiszállt minden erő, amikor Bill ujjait érezte kőkemény hímtagján. A hideg csempének dőlt és szemeit lehunyva élvezte Bill kezének minden mozdulatát. Tetőtől-talpig leizzadt, úgy érezte inog alatta a padló és hogy szíve minden egyes érintésre ki akar szakadni a mellkasából. Bill hirtelen letérdelt és szájával kezdte el kényeztetni Tom férfiasságát. 
- Te jó ég... - hökkent meg Tom és remegve nézett le ikrére, aki a zavar legkisebb jele nélkül tette amit tett. Nem kérdezett, nem aggályoskodott, mintha nem is az ikertestvére lenne, hanem sokkal-sokkal több... A szeretője...
Ajka, nyelve forró volt, perzselt, piercingje izgatóan ért Tom szerszámához. Aki már alig volt ura önmagának, Bill mozdulatai egyre gyorsabbak és őrjítőbbek lettek, szinte uralkodtak Tom teste és cselekedetei felett. Tom hangosan nyögdécselt, agyában száguldottak a gondolatok. Milyen képtelenség ez az egész...az előbb még itt beszélgettek, most meg Bill előtte térdel és a mennyekbe juttatja el...
- Bill...Bill...- Tom ikre haját simogatta és nem érdekelte hogy fáj a keze, a fájdalom másodlagos volt, szinte nem is érezte annyira elhomályosította a kéj, amit Bill okozott neki.
Bill felnézett rá és hirtelen felállt, arcuk most megint közel volt egymáshoz.
- Akarlak Tom és akarom hogy megtedd... - Bill megsimogatta Tom izzadtságtól nyirkos vállát.
- Hogy szeretkezzek veled ?  - Tom szíve hatalmasat dobbant, torkában mintha gombóc lett volna a felismeréstől, hogy mit akar tőle a testvére. Nem értette, hiszen Bill az előbb csodálkozott rá mit váltott ki ártatlan érintése, most meg már azt akarja hogy...Atya ég...
- Bill... - Tom szégyellősen elmosolyodott és arcát rózsaszín pír lepte el, szeme egy pillanatra elhomályosult. 
Bill gombolni kezdte fekete ingét.
- Ne aggódj, mindenre felkészültem. - mondta megnyugtató hangon.
Tom figyelte, ahogy Bill leveszi az inget, aztán minden ruháját. Pillanatok alatt ő is meztelenül állt a fürdőszobai tükör előtt. 
- Istenem, de gyönyörű vagy ! - suttogta Tom, ahogy szemei eltévedtek testvére hibátlan vonalain, izgató tetoválásain és szintén mereven ágaskodó hímtagján.
Bill lesütötte a szemét, majd közel lépett Tomhoz. 
- Nem akarom, hogy még egyszer a halálra gondolj Tom...nézz ide, hiszen ez maga az élet ! - mondta halkan és a tükörre mutatott. Tom vágytól elködösült szemekkel pillantott a tükörben lévő ruhátlan képmására, majd Billére. Fájdalom ébredt a gyomrában, Bill szépségétől és a sírás szorongatta a lelkét. 
- Ugye nem csak sajnálatból ? - kérdezte, de Bill az ajkára tett a tenyerét.
- Hogy gondolhatod ?! Nem játszom meg magam ! Előtted soha! Úgy érzem, a mi kapcsolatunk mindig is szoros volt. És különleges. Nem tudom miért van ez, de kívánlak és mióta nem láttalak, gyönyörű férfi lett belőled. Teljes szívemből akarlak téged ! - rázta a fejét és finom csókot adott Tom nyakára, majd a szekrényhez nyúlt és egy szürke tubust vett onnan ki. Tom megdöbbent és kikapta Bill kezéből.
- Ez az amire gondolok ? Ezek szerint te már... 
Bill szelíden mosolyogva csóválta a fejét.
- Majd mesélek ha szeretnéd, mert olyan sok mindent nem tudsz még rólam Tomi ! - és mohón vetette magát Tom csodálkozó ajkaira, mint aki ezer éve erre vár. Testük izzadtan tapadt egymásra és mikor Tom véletlenül a tükörre nézett úgy érezte szinte már eggyé is váltak. De hiszen mindig is egyek voltak ! Még akkor is ha kilométerek választották el egymástól őket. Nem véletlen, hogy Tom az után az őrült éjszaka után ide akart jönni. Lelkében érezte, csakis Bill adhat neki vigaszt, nála nyugodhat meg igazán, ő nyújthat támaszt és kiutat összekuszálódott, felbolydult életének...És milyen jól döntött.
Kiéhezve simogatták egymást hosszú percekig és egyre hangosodó nyögéseik betöltötték a fürdőszobát. Tom félénk érintései Billt is feltüzelték, hamarosan ő is ugyanolyan lázban égett, mint amilyenben Tom.
- Kérlek Tom, ne húzzuk az időt, nem tudok többet várni ! Őrülten hiányoztál, örökkévalóság volt ez a másfél év nélküled ! És most itt vagy nekem...csak nekem... - suttogta Bill és a kád szélén hagyott tubus fele tekintgetett. Tomot elfogta a tanácstalanság, sosem tett még ilyet, abszolut hetero volt. Most meg arra készül, hogy lefeküdjön egy másik férfival. Aki az ikertestvére ! De mégsem fogta el az undor vagy a viszolygás. Bill volt most az ő menedéke, az egyetlen egy ember aki fontos volt neki. És nem érdekelték a szabályok, az érvek, a józan gondolkodás ! Reszkető kezekkel vette el a kád széléről a síkosítót tartalmazó tubust. Bill elmosolyodott félszegségét látva.
- Majd segítek jó... - és a síkosítóból keveset a markába nyomva óvatosan felkente azt ikre merev férfiasságára.
- Hideg...- szisszent fel Tom. Bill ismét elmosolyodott és saját lábai közé nyúlva bekente magát is. Olyan rutinosan csinálta, hogy Tom nem talált szavakat, de az izgató látványtól jeges borzongás szaladt végig a gerincén.
Arra a törölközőre dőltek le, ami nemrég még Tom ágyékát fedte el. Bill ismét forrón csókolta Tomot és közben teljesen magára húzta. Készségesen nyitotta szét lábait és hagyta, hogy Tom először ujjaival hatoljon bele. Kéjesen nyögdécselt ahogy Tom egyre mélyebbre ment benne. Csípője lágyan mozdult néha és karjaival erősen tartotta testvérét. Kellett is mert az átélt élmények teljes extázisba kergették Tomot. Nagyon régen érzett már ilyen nagy izgalmat. És hogy valami végre érdekli. Igen... Bill elő hozta belőle az állatot. Gyomra szinte begörcsölt, mindenét elöntötte az izzadtság, hímtagja türelmetlenül lüktetett kielégülésre vágyva. Bill testét érintve és ahogy ütemes mozdulatokkal mind gyorsabban mozgatta benne az ujjait, úgy érezte menten elsodorja a beteljesülés. Bill megérezhette ezt. 
- Kész vagyok...- mondta és Tom szemébe nézett. Tom minden félelme elszállt Bill csodálatos és nyílt tekintetétől. Már ő sem akarta húzni az időt, félő volt, hogy nem bírná már sokáig. Lassú mozdulatokkal hatolt Billbe és soha nem tapasztalt érzések rohanták meg. Kínzóan lassan kezdett el mozogni, miközben másik kezével Bill férfiasságát simogatta.
- Tom...csináld gyorsabban ! - nyöszörögte Bill kéjesen és lecsukta a szemeit. Tom szíve összeszorult, amikor testvére arcára nézett...Annyira nagyon szép volt...Mint egy angyal...Gyorsabb mozdulatokra váltott, amiket ő is nagyon élvezett. Érezte ikre szoros ölelését a derekánál, hogy milyen forróság van körülöttük ahogy egymáson fekszenek és testük egyszerre mozdul. És érezte azt is, hogy lesz egyre nagyobb forróság a testén belül is. Már nem tudta kontrollálni magát. Csípője és Bill hímtagját simogató keze egyre vadabbul mozgott, légzése szabálytalan lett.  Hallotta Bill hangját és a sajátját is. Ahogy átlépnek egy másik világ mezsgyéjére.
- Tom ! - zihálta Bill, abban a pillanatban hogy elérte a tetőpontot. Tom ekkor már érezte tenyerénél a forró folyadékot lüktetve előtörni ikertestvére férfiasságából és ennyi elég volt neki is, hogy a teste megfeszüljön és hangos nyögések közepette megtapasztalja a rajta végigcikázó extázist. Megsemmisülve hullott a boldogságba és Bill reszketve húzta magára, mintha ezzel akarná örökre ott tartani a pillanatot. Tom izzadtan borult rá és szédülten hallgatta kettejük szívdobogását. A legcsodásabb hangot amit valaha hallott. Szemei elnehezültek és talán kis időre el is aludt, de lehet hogy csak kizárta a külvilágot. Arra eszmélt, hogy Bill gyengéden simogatta a hátát.
- Nem fázol ? Jó ideje itt fekszünk, talán fel kellene kelnünk...
Kezdett valóban hideg lenni a fürdőszobában. Tom nem felelt, csak kábán felült és elsöpörte arcába ragadt hajtincseit. Egész testén furcsa nehézség uralkodott, legszívesebben ott maradt volna még a fürdőszoba hideg padlóján, azon az egy szál törölközőn, ami a világ tetejét jelentette neki.
- Jézusom ! Tom, Tom jól vagy ? - hallotta ekkor Billt és érezte, ahogy ikre megragadja a karját.
- Igen, csodásan ! De mi a baj ? - kérdezte.
- Vérzel... - dadogta Bill falfehéren.
Tom a csuklójához kapott és lassan a sebre nézett. A felszakadt varratokból friss vér szivárgott, ami nagy cseppekben festette vörössé a padlót, a földön heverő törölközőt és Bill meztelen bőrét is. 
- A jó életbe ! - káromkodott Tom és a nagy mennyiségű vér láttán elkapta a gyengeség. 
- Rögtön bekötözzük. Ne félj ! - Bill felpattant és kötszerek után kutatott a fürdőszobai szekrényben. Tom feje elnehezült. Mintha Bill hangját is távolabbinak vélte volna, pedig ott volt nem messze tőle.
- Nem félek. - mosolygott és szemével követte Bill izgatott mozdulatait.
- Most szépen ellátom a sebed, aztán lefekszel pihenni. - rendelkezett Bill anyáskodó arckifejezéssel. Tom arcán újabb fáradt mosoly suhant át. Bólintott és hagyta hogy Bill nem túl nagy rutinnal, de annál nagyobb szeretettel gondoskodjon sérült csuklójáról,  segítsen neki felöltözni, aztán az ágyáig kísérje.
Tom hajnaltájt ébredt fel. A feje hasogatott és iszonyúan ki volt száradva a szája. Mint aki másnapos, úgy érezte magát. Felült az ágyban és összeszűkített szemekkel vizsgálta a kékes szürke sötétséget ami körülvette. Mindenhol csend volt. Idegesítően nagy csend, amit Tom mostanában alig bírt elviselni. Nehézkesen kászálódott ki az ágyból és felkattintotta az ágy mellett lévő éjjeli lámpát. Kezében fájdalmas lüktetések cikáztak. Ránézett csuklójára, kötése átvérzett, az ágyon a párna, takaró szintén. Undorodva csóválta a fejét, majd kilépett a szobából. Ott is sötétség fogadta, lassan a fal mentén tapogatózott el testvére szobájáig és bekémlelt a félig nyitott ajtón. Bill békésen aludt. Tom elmosolyodott és eszébe jutott milyen odaadó és szolgálatkész volt...Hogy nyögte a nevét a kéj legfelfokozottabb pillanatában és teste hogy simult szorosan az övéhez...Egy nap, egy este, alig tíz perc kettejük közt, ami mindent megváltoztatott...Soha életében nem adott neki ennyi jót senki...És lehet hogy nem is fog...Tom mosolya lassan sírássá változott. A meleg könnycseppek szaporán peregtek le az arcán. Állt ott, az ajtónak támaszkodva és alvó testvérét bámulva. Legszívesebben oda futott volna hozzá, hogy megölelje és a vállán zokogjon tovább, hogy mellkasába temesse az arcát és csak sírjon a boldogságtól, a feldúltságtól és a sok, még nevén nem nevezett érzelemtől, amit az este váltott ki belőle. Miért ilyen keserű a boldogság ? 
Férfiassága újra éledezni kezdett, ahogy nézte az alvó Billt. De nem akarta ikrét felébreszteni. Inkább gyorsan  felvette a szobájába hanyagul szétdobált ruháit, majd a cipőjét és kabátját is. Bill kocsi kulcsa az üvegasztalon hevert, Tom csak egy másodpercig hezitált, aztán zsebébe süllyesztette a kulcsot és gyors léptekkel kisietett a lakásból. Fejébe húzta kapucniját, ahogy az utcára kiérve, a hajnali hideg megcsapta és az arcára fagyasztotta a könnyeket. Bill autója közvetlen a ház előtt parkolt. Tom bepattant a volán mögé és tövig nyomva a gázpedált elindult a néptelen utcán. Nem tudta hova megy, csak ment előre, minden cél nélkül, feltartóztathatatlanul. Jóval átlépte a sebességhatárt, de ez cseppet sem izgatta. Az elsuhanó házak mind-mind színes egyveleggé váltak a szemében ahogy végighajtott az utcákon. Nem nézte a lámpákat sem, számára mindegy volt zöldet mutat e, vagy pirosat. Ment, mint akinek nagyon sietnie kell, mint akit már valahol nagyon várnak. Váratlanul megszólalt a kabátjában felejtett mobiltelefonja. 
- Tessék ! - szólt bele Tom, anélkül hogy megnézte volna ki a hívó fél. Ehelyett le sem vette szemét az útról.
- Hol a csodában mászkálsz ?! Felébredtem az ajtócsapódásra. Hajnali négy óra van. - Bill rémült hangját hallotta a vonal túlsó végéről.
- Nem tudom hol vagyok. Nem látok utca táblákat. - felelte Tom halkan. Lassan elhagyva a várost, a néptelen autó úton száguldott.
- Mindegy, valahogy megkereslek, csak állj meg, érted megyek, a végén még bajod esik, nem ismered Berlint...
- Nyugodj meg Bill kérlek. Jól vagyok és boldog vagyok ! Hetek óta először érzem jól magam. És ezt neked köszönhetem, neked és a csodálatosan jó lelkednek ! Olyan szép ez a hajnal, látnod kéne neked is, érintetlen és csendes ilyenkor minden, a levegő is olyan hűvös, szinte dermesztő...- vágott Bill szavába Tom és még gyorsabb sebességbe kapcsolt. A motor zúgása mintha eggyé vált volna vele.
- Megijesztesz ! - mondta Bill már-már sírásba csukló hangon.
- Ne félj Bill, minden oké...Minden teljesen rendben. Gyönyörű volt veled ! Nem vagyok már elveszett, mert te megmentettél, azzal hogy szerettél ! És hogy szeretsz !  Mert szeretsz...tiszta szívből érzem és ennél többet nem is kívánhatok.  - Tom szemét ismét ellepték a könnycseppek.
- Persze hogy szeretlek Tom ! Sose érezd az ellenkezőjét, akárhol is voltam, akármilyen távol tőled, a szeretetem nem változott...- mondta Bill és a sírás kaparta a torkát. 
- Tudnom kellett volna, bocsáss meg hogy valaha kételkedtem ebben ! Hisz, a szeretet nem hal meg...az örök. Ugye ?! Úgy örülök, hogy te vagy nekem Bill ! - Tom felnevetett a könnyein át, majd keservesen rázni kezdte a zokogás.
- Gyere haza ! - próbálta Bill túlkiabálni a motor hangos zúgását.
- Megint hallom azt a ropogást...Olyan közeli és olyan valódi. Megőrjít ! - Tom lehunyta a szemeit. Nem figyelt az útra, nem  látta a kanyarokat, a jelző táblákat, számára már érdektelenek voltak. Agyában összekuszálódott emlékképek kergették egymást, a széttört üveg, a zuhogó eső, édesanyja sikolya, ahogy megtalálta a fürdőszobában, a vér, a kórházban lévő erős fertőtlenítő szag, az infúziós állványok, Berlin látképe, Bill gyönyörű teste, ahogy csókolta és ahogy egymásba forrtak a hideg padlón...
- Tom, minden megoldódik, ide költözöl hozzám Berlinbe és keresünk egy jó szakembert. Meggyógyulsz, esküszöm neked ! - ígérte Bill, de a telefonvonal végén semmi reakciót nem hallott.
- Szólalj meg, könyörgöm ! 
Tomhoz eljutottak Bill szavai, de nem reagált rá. Résnyire kinyitotta a szemeit és könnyein keresztül látta az előtte lévő szalagkorlátot. 
- Valami nincs rendben...Jó ideje letértem az útról. Minden útról ! - motyogta. 
- Ne mondj ilyet, mindenre van megoldás...Találunk...- Bill nyelte a könnyeit és izzadt tenyerében görcsösen szorította a telefont. 
- Ez a gyűlöletes ropogás... Igen, most már biztos vagyok benne, hogy ez az...Te is hallod Bill ? Hallod, ahogy a szív hasad ? - kérdezte Tom és szemei tágra nyíltak. A szalagkorlát vészesen kezdett közel kerülni hozzá, de Tom nem fékezett. Lába képtelen volt lelépni a gázról, kezei a kormányon pihentek. És Tom mégsem volt rémült. Az arca szomorú megnyugvást sugárzott és még akkor is Bill töltötte be minden gondolatát, mikor az autó teljes sebességgel áttörte a korlátot és szikláknak, fáknak csapódva gördült le a meredek hegyoldalon.
- Tom, Tom ! - üvöltötte Bill a telefonba, amikor meghallotta a hatalmas robajt. De a vonal megszakadt. Bill kezéből kiesett a telefon.
- Hiszen az csak vízió !  - ordította, ahogy a tüdeje bírta és a falak tehetetlen kiáltását visszhangozták. Majd lerogyott a földre és üveges szemekkel bámulta a készüléket. Némaság lengte be a lakást és a szörnyű gyanú hogy valami visszafordíthatatlan történt. Talán hívnia kellene a rendőrséget, a mentőket, vagy az anyjukat...Bill mégsem fogta meg a telefont, érthetetlen módon pánik helyett, rezignált hangulat telepedett rá. A környék még mindig csendes volt. Az elhúzott függönyök mögött, emberek aludták békés álmaikat. Bill fülelt és neszt hallott. Könnyekkel teli szemei végigfutottak a falak mentén, aztán a padlón. Egyre hangosodó és tisztán kivehető zaj ütötte meg a fülét. Valami ropogás...És hozzá társult, a semmihez nem fogható, égető, mardosó fájdalom, amit érzett, és ami rosszabb volt minden földi pokolnál. Bill végigdőlt a szőnyegen és egyik kezét a szívére tette.
- Most már én is hallom Tomi...- suttogott és az ablak felé nézett. Mintha megállt volna az idő. Még mindig hajnal volt. Bíborszínű, magányos és kegyetlen hajnal...